Sajgál Erika: ,,Mindig levesz a lábamról, amikor a férjemet hallom olaszul beszélni”

Sztárok vakáción című sorozatunkban hazai színészeket, műsorvezetőket, humoristákat és más hírességeket faggatunk arról, hogyan készülnek az idei nyaralásra. A Keresztanyu Hagymácskája, Sajgál Erika Angliában kezdi a nyarat, majd munkával folytatja, de egy hosszabb, késő nyári pihenés is belefér a munkával teli napokba.

Coloré: Hogyan fog telni a nyár?

Sajgál Erika: Az idei nyár különösen kedves nekem, mert az első pár napos utunk Cambridge-be vezet: a fiunk diplomaosztójára megyünk. A Keresztanyu forgatásairól elengedtek erre a nagy eseményre, aztán vissza is állok a kamera elé.

Azért egy kis pihenés is belefér?

Kisebb utazásokat tervezünk, de mivel erdőben lakunk, egész évben úgy érezhetem, hogy nyaralok. Állandóan ások, ültetek, festek, mázolok és barkácsolok a kertben, úgyhogy sosem unatkozom. Októberre tervezünk egy tíznapos utazást Szicíliába. Régebben minden tavasszal Olaszországban voltunk, és mivel még kora ősszel is gyönyörű az idő, felkerekedünk, és ez lesz az idei nyaralás.

A színésznő fiával, Domonkossal és kiskutyájukkal / Kép forrása: Sajgál Erika
A színésznő fiával, Domonkossal és kiskutyájukkal / Kép forrása: Sajgál Erika

Aktívan vagy passzívan szoktad tölteni a vakációt?

Nagyon szeretem a tengerpartot és a napsütést, de mindig úgy alakítjuk a vakációt, hogy csillagtúra-szerűen megismerjünk egy-egy vidéket. Szicíliába egy baráti házaspárral tervezzük az utat. Gyuri barátunk építész-festő, a férjem nagyon jól beszél olaszul, és sok mindent tudnak Olaszországról, így idegenvezetőként is nagyszerűek.

Izgalmas más tájakon, idegen kultúrákban elmerülni.

A táj és a tengerpart vonz, vagy van olyan étel is, amiért visszatértek Szicíliába?

Szeretek főzni, úgyhogy sok mindent elkészítek itthon, de az kockás terítős olasz kiskocsmákat imádom. A halat és a tenger gyümölcseit nagyon szeretjük, úgyhogy ha ott vagyunk, bepótoljuk az év során elmaradt halmennyiséget.

Próbálod elsajátítani az olasz nyelvet, hogy jobban megértsd a helyieket?

Nagy hiányosságom, hogy még nem kezdtem bele a tanulásba. Az viszont levesz a lábamról, amikor a férjemet hallom olaszul beszélni – nagyon szexi, úgyhogy ideje, hogy nekiduráljam magam! Eddig az angollal voltam elfoglalva, hogy a gyerekem közegében is komfortos legyek, de nagy kedvem van az olaszhoz is. Csodás, ha az embernek sok munkával telik az élete, de néha nagyon jó, ha magunkat is meglepő, új kihívásokat keresünk.

A színésznő a Keresztanyu-beli gyermekeivel: Viktorral, Igorral és Tatyival: Hunyadi Mátéval, Józan Lászlóval és Koch-Bulla Zeldával
A színésznő a Keresztanyu-beli gyermekeivel: Viktorral, Igorral és Tatyival: Hunyadi Mátéval, Józan Lászlóval és Koch-Bulla Zeldával / Kép forrása: Sajgál Erika

A Keresztanyun kívül hol láthatunk még téged?

A férjemmel, Kovács Istvánnal nagy szerelmünk az Operettkirály, amit a Zsidó Kulturális Fesztiválon mutatunk be újra. A vírus kitörése előtt éppen, hogy elkezdtük játszani a Spinoza Színházban, úgyhogy még nem sokszor láthatta a közönség. A darab Kálmán Imre és felesége Vera házasságának történetét dolgozza fel. Vera energikus személyiség volt, Imre tépelődő megfontolt férfi. Talán emiatt gondolt a mi kettősünkre Czeizel Gábor, mert van némi hasonlóság Kálmán Imréék és a mi kapcsolatunk között. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mi egy békésebb világban találkoztunk, bár a mostani hónapok minket is sokszor rémítenek.

Ezen kívül a Rózsavölgyi Szalonban és Dunaújvárosban is kortárs darabokban játszhatok a következő évadban. Az a különlegességük, hogy mindkettőt nő írta és többnyire nők is játszanak benne. Nem vagyok egy nagyon harcos feminista, de örülök, hogy megtaláltak ezek a feladatok, hogy a női életről és lélekről beszélhetünk – ahol természetesen folyton a férfiakról van szó!

Sztárok vakáción c. sorozatunkban még Aranyosi Péter, Sydney van den Bosch, Tóth Janka, Gonda Kata, Iszak Eszti, Kamarás Norbi, Széphalmi Juliska, Szikra László, Dancs Annamari, Virág András, Danny Blue, Bruti és Köllő Babett osztotta meg velünk nyári terveit és korábbi utazási élményeit.

Nyitókép forrása: Rtl Klub

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

A legvonzóbb csillagjegyek az asztrológia szerint rangsorolva