Barion Pixel Jógázás mesterfokon: 3 furcsa helyszín, ahol jógázhatunk – Coloré

Jógázás mesterfokon: 3 furcsa helyszín, ahol jógázhatunk

2021. 11. 07.

Úgy tartják, a jóga az egészséges élet művészete és tudománya, ami arra törekszik, hogy harmóniát teremtsen a test és a lélek között. A belső egyensúly elérése nem teljesen helyhez kötött, hiszen napjainkra a levegőben, vízen, de még akár lovon is jógázhatunk.

Jóga a London Eye-ban

Az Equinox luxusmárka egyedülálló élményt biztosít a jóga szerelmesei számára: ötletükkel új magasságokba emelik a jógázás élményét. A dolog ezúttal szó szerint értendő, hiszen a cég a London Eye egyik buborékában rendezett be egy termet, így edzés közben a brit főváros 360 fokos képe tárul a jógázók elé, mintegy 135 méteres magasságban. 

A speciálisan összeállított óra magába foglalja a jógagyakorlatokat és a mozgás végi csendes meditációt. A 60 perces foglalkozások célja a test, lélek, szellem összekapcsolása, miközben a vendégek madártávlatból gyönyörködhetnek az angol fővárosban.

SUP jóga

Egy másik, már hazánkban is elérhető furcsa őrület az úgynevezett SUP jóga, ami lényegében az állva evezés és a jóga szerelemgyermeke. A keresztezés célja a nagy fokú egyensúlyfejlesztés, hiszen a SUP eleve megmozgatja a törzs izmait, a bátor vállalkozók pedig mindeközben jól ismert jógagyakorlatokat végeznek. Az állandó egyensúlyozás előnye, hogy kezdetben teljesen leköti a figyelmet, így a testmozgás kiválóan alkalmas a stresszlevezetésre. 

Young,woman,doing,yoga,on,a,sup,board,in,the
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Hazánkban a Balatonon és a Velencei-tó környékén már kipróbálható a mozgásforma, emellett a budakalászi Lupa-tavon is tesztelhetjük a SUP jógát. 

Equestrian jóga

Az equestrian jóga egy Danny Chapparo nevű tréner találmánya, aki ötvözte két szenvedélyesen szeretett mozgásformáját, a lovaglást és a jógát, így született meg a lovas jóga. Ez a SUP jógához hasonlóan kiváló egyensúlyfejlesztő, hiszen a vállalkozó kedvűek a ló hátának egyenetlen felületén végzik a gyakorlatokat. Emellett a lovas jóga a törzsizmok, a hát, a vállak és a csípő erősítésére koncentrál. 

Silhouetted,a,slender,girl,practicing,yoga,on,horseback,,at,sunset
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

A mozgásforma során gyakoriak a csípőnyitó és csípőcsavaró mozdulatok, illetve nem ritkák a vállnyújtó ászanák sem. A lovas jóga lényege viszont végső soron az, hogy elmélyült kapcsolat jöjjön létre a ló és a jógázó között. 

Akármelyik változat mellett is döntesz, a mozgás megkezdése előtt érdemes tájékozódni a kiválasztott edzés formájáról és annak jellegzetes tulajdonságairól, hogy ne érjen meglepetés gyakorlás közben. 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix