Barion Pixel Csillagjegyek, akikre új karrierlehetőségek várnak a közeljövőben – Oldal 2 – Coloré

Csillagjegyek, akikre új karrierlehetőségek várnak a közeljövőben

2024. 04. 22.

Egy-egy csillagjegy számára igazán kegyes lesz az ősz. Legalábbis, ami a munkát illeti. Három csillagjegy ugyanis megkapja azt a munkalehetőséget, amire már hosszú évek óta vágyik.

Rák

(06.21.-07.23.)

A sorban az Ikreket követő Rák élete is nagy fordulatot vesz október elején. A szorgalmas és nagy igazságérzetű Rák számára mindig a család lesz az első, de a második nem lehet más, mint a karrier. Jelenleg sem vagy elégedetlen, de tudod, hogy képességeidhez képest alacsonyabb pozícióban dolgozol. Egyik nap azonban kapsz egy e-mailt, ami örökre megváltoztatja az életed.

Már a napját sem tudod, hogy mikor jelentkeztél utoljára álláshirdetésre, de úgy tűnik, hogy valahol újra elővették az önéletrajzodat. Ráadásul éppen azon a helyen, ahova évek óta szeretnél bekerülni. Az állásinterjú annyira jól sikerülhet, hogy akár másnap már kezdhetsz is. Egy pillanatig sem fogsz gondolkozni, hogy felmondj-e, még aznap este egy pezsgő mellett írod meg a felmondó leveled.

csillagjegy és karrier
A Rák élete is nagy fordulatot vesz október elején. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Folytatás a következő oldalon!