Barion Pixel Öt színész a világ legjobbjai közül, akik ma Szent Patrik napját ünneplik – ünnepelj velük filmjeiken át! – Coloré

Öt színész a világ legjobbjai közül, akik ma Szent Patrik napját ünneplik – ünnepelj velük filmjeiken át!

2023. 03. 17.

Március 17-e, Szent Patrik napja Írország és az ír diaszpóra egyik legfontosabb ünnepe, ilyenkor védőszentjük emléke előtt tisztelegnek az emberek. Ezen apropóból összeszedtünk öt olyan színészt Hollywoodból, akik sokat tettek hozzá a filmtörténelemhez az utóbbi évtizedekben, és nem mellesleg ír származásúak.

Pierce Brosnan, Brendan Gleeson, Domhnall Gleeson, Kenneth Branagh, Jonathan Rhys Myers, Jamie Dornan vagy Michael Gambon – ezek a tehetséges ír színészek mind Hollywood sorait erősítik, és bármelyikük filmográfiájába belevethetnénk magunkat Szent Patrik napján, az írek nemzeti ünnepén, azonban mégis a most következő ötre esett a választásunk. A róluk szóló fejezetek végére pedig egy-egy ír témájú filmet is kiválasztottunk az esti mozizáshoz.

Liam Neeson

Photocall De "marlowe" Lors Du 70ème Festival Du Film De Saint Sébastien
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Nem fejezte be az egyetemet, helyette több helyen dolgozott (például targoncakezelőként a Guinness-gyárban), majd ifjúsági színjátszó társulatokhoz csatlakozott. A dublini színház egyik előadásán szúrta ki egy filmrendező, így kapta meg első filmes lehetőségét az Excalibur című moziban. Tavaly töltötte be hetvenedik életévét az egyik legnagyobb ír akcióhősnek titulált színész, aki közel ötvenéves pályafutása során volt már Jedi mester és a zsidók megmentője is.

Eredetileg nem a színpadra készült, hanem egy amatőr bokszklubban gyűjtötte a trófeákat. Neeson komolyan elgondolkozott azon, hogy profi sportoló legyen, hiszen tizenévesen már Észak-Írország ifjúsági bajnoka volt a sportágban. 16 éves korában azonban agyrázkódást kapott egy meccsen, és a rossz élmény miatt otthagyta a bokszot.

Londonba költözött és kisebb tévés szerepek után felhívták Hollywoodból, hogy játsszon el egy terroristát a Miami Vice-ban. Elfogadta a szerepet, sőt, a tengerentúlra tette át székhelyét, és nem sokkal ezután már az amerikaiak is kezdték megismerni a nevét. Jött a Darkman, a Schindler listája, A nyomorultak, majd nagy örömére a Csillagok háborúja előzménytrilógiájában is szerepet kapott: ő volt Anakin Skywalker első mentora, Qui-Gon Jinn.

Később megannyi akció- és romantikus filmben láthattuk őt (a legismertebb talán az Igazából szerelem és az Elrabolva), karrierje kapcsán nem lehet oka panaszra, ám magánélete annál szomorúbban alakult. Natasha Richardson 15 évig volt a felesége, két gyermekük született, a színésznő azonban egy kanadai síelés alkalmával fejsérülést szenvedett és néhány nappal később életét vesztette.

Ezt nézd ma tőle: Michael Collins – Történelmi életrajz Michael Collins ír forradalmárról, aki az Egyesült Királyság elleni gerillaháborút vezette, segédkezett az ír szabad állam létrehozásáról szóló tárgyalásokban, és vezette a nemzeti hadsereget a polgárháború alatt.

Colin Farrell

Photocall De "banshees Of Inisherin" Au 79ème Festival International Du Film De Venise (mostra)
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A dublini születésű Colin tizenéves koráig focistának készült, mivel édesapja hivatásos labdarúgó. Akkoriban kis híján csatlakozott egy fiúegyütteshez is, de elbaltázta a meghallgatást, így később a színészi pálya felé fordult, és milyen jól tette!

Először tévéreklámokban kapott munkákat, majd néhány sorozatban is szerepelt, és színdarabokban is feltűnt. A Tigrisek földjén című 2000-es film hozta el számára az áttörést, majd a következő évben már Spielberg Különvéleményében játszhatott. A Daredevil – A fenegyerekben Ben Affleck ellenfelét alakította, és játszott a S.W.A.T.- Különleges kommandóban is. A Nagy Sándor, a hódítóban mint címszereplő érkezett, de utólag kiderült, nem szerette alakítását, és szívesen újraforgatná a filmet, ha tehetné. Olyan alkotásokban tűnt még fel, mint az Erőszakik, Förtelmes főnökök, Az emlékmás, a Frászkarika és a Harry Potter univerzumhoz is csatlakozott 2016-ban a Legendás állatok és megfigyelésük Percival Graves-eként. Legutóbbi nagy szerepei a Batmanhez (Pingvin) és A sziget szellemeihez kötődnek, utóbbiért Oscar-díjra is jelölték, de sajnos nem ő vitte haza a legjobb férfi főszereplőnek járó trófeát, alulmaradt Brendan Fraserrel szemben.

A kétezres évek elején megjárta a rehabot, de 2006 óta teljesen józan. Fiatalkorában nagy szívtipró hírében állt, és összeboronálták Lindsay Lohannal, Demi Moore-ral, Britney Spearsszel de még Elizabeth Taylorral is. Két kisfia született két nőtől, jelenleg egyedülálló, egyik fia betegsége (Angelman-szindróma) miatt pedig rengeteget jótékonykodik.

Ezt nézd ma tőle: A sziget szellemei – Két évtizedes barát élete váratlan fordulatot vesz, amikor az egyikük hirtelen véget vet kapcsolatuknak, ami mindkettőjük számára aggasztó következményekkel jár.

Cillian Murphy

67th Berlinale International Film Festival
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A világítóan kék szemű Murphyt leginkább a 28 nappal később és a Dunkirk című filmekből, a Batman-trilógiából, valamint a Peaky Blinders sorozatból ismerhetjük – utóbbiban nyújtott alakítását sokat méltatták.

Corkban született, érettségit követően jogi egyetemre ment, és zenével is foglalkozott, de végül a színjátszás felé fordult, mert mint mondta, szerette volna kihívás elé állítani magát. Első filmszerepét a Bűnös város című filmben kapta 1997-ben, majd számos más kisebb szerepet játszott az évek során. Az igazi áttörést 2002-ben az A félelem hangja című horrorfilm jelentette számára, amelyben főszerepet játszott. Ezután jöttek feljebb már említett nagy szerepei.

Nemrég fejezte be Christopher Nolan rendezővel az Oppenheimer című film forgatását, melyben az atombomba feltalálóját alakítja, és olyan színészek oldalán játszik, mint Robert Downey Jr, Matt Damon, Emily Blunt, Rami Malek, Florence Pugh és Jack Quaid.

Murphy nem hagyta abba teljesen a zenélést, alapítója egy Misterman nevű zenekarnak, magánéletét pedig féltve óvja a nyilvánosság elől. Folyékonyan beszél franciául, így nemcsak angolul szokott nyilatkozni szerepeiről, és öltözködése miatt sokszor a legstílusosabb férfi színészek közé sorolják.

Ezt nézd ma tőle: Felkavar a szél – Az ír függetlenségi háború ideje alatt két testvér gerillaháborút vív a brit csapatok ellen.

Michael Fassbender

írország szent patrik nap színész
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A mozikba mint spártai katona lépett be a 300 című epikus filmmel, de az igazi ismertséget az Éhség hozta el, a szereplés idején napi 600 kalóriát evett csupán. A Becstelen Brigantyk-nak köszönhetően Hollywood is megismerte Fassbender nevét és arcát, a 2010-es évek pedig igazán az ő évtizedének számítottak, hiszen megkapta Magneto szerepét az X-Men: Elsőkben.

Ugyan csak félig ír, és Németországban született, de kétéves korában édesanyja szülőföldjére költöztek, így Killarneyben, egy nemzeti park közepén nőtt fel. Kicsiként egész álló nap amerikai sorozatokat nézett a nővérével – Tom Selleck Magnumja és a Knight Rider volt a kedvence, nem is csoda, hogy őt is elkezdte érdekelni a színészet. Bábszínházban és improvizációs darabokban játszott, majd megkapta első komolyabb munkáját Az elit alakulatban. A háborús minisorozat producerei egyébként Tom Hanks és Steven Spielberg voltak.

Az évek során eljátszotta Carl Jungot és Steve Jobsot is, szerepet kapott a Prometheusban, az Alien: Covenant-ben, A jogászban, a 12 év rabszolgaságban és az Assasin’s Creed című videójáték-adaptációban is. Szakmabelit vett feleségül, valószínűleg azért, mert hírneve mindig akadályozta abban, hogy civilekkel ismerkedjen.

A 2013-as Torontó Filmfesztiválon ismerte meg Alicia Vikandert, akivel egy évre rá együtt is dolgoztak a Fény az óceán felettben. 2016-ban álltak nyilvánosság elé kapcsolatukkal, 2017-ben összeházasodtak, 2021-ben pedig megszületett első gyermekük.

Ezt nézd ma tőle: Éhség – Az ír republikánus Bobby Sands éhségsztrájkolni kezd, miután egy egy észak-ír börtönbe zárják nézetei miatt.

Saoirse Ronan

2022 See How They Run Movie Set
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színésznője még nincs harminc éves, de már BAFTA-, Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték.

Saoirse neve gael eredetű, azt jelenti: szabadság. New Yorkban született ír szülők gyermekeként, hároméves volt, amikor hazaköltöztek Írországba. Tizenegy éves korában kezdte karrierjét, néhány tévésorozat-epizódban kapott szerepet, majd első filmjében egyből Michelle Pfeiffer lányát alakította (Anyád lehetnék).

A Houdini-ben mint Catherine Zeta-Jones lánya tűnt fel, majd jött a Komfortos mennyország, a Brooklyn és Lady Bird, utóbbival hatalmas sikert aratott és Oscar-díjra is jelölték. A Kisasszonyok felújított változatában ő kapta a főszerepet, csakúgy, mint a Két királynőben, ahol Margot Robbie oldalán brillírozott. Wes Anderson rendező szeret vele dolgozni, így mellékszerepeket kapott a Grand Budapest Hotelben és A francia kiadás című filmjeiben is. Legutóbbi filmje az Ecc, pecc, ki lehetsz? című vígjáték 2022-ben jelent meg.

Fiatal kora ellenére ódzkodik a közösségi médiától, egy nyilvános fiókja sincs, mert túl stresszesnek tartja. Szívesen festeget, de nem áll tőle távol a filmrendezés sem.

Ezt nézd ma tőle: Brooklyn – Egy ír bevándorló érkezik az 1950-es évek Brooklynjába, ahol beleszeret egy helyi férfiba, azonban amikor utoléri a múlt, választania kell országok és nemzetek között.

Borítókép forrása: Northfoto