Barion Pixel Az a munkám, hogy álmodok – 75 éves lett Steven Spielberg – Coloré

Az a munkám, hogy álmodok – 75 éves lett Steven Spielberg

2021. 12. 18.

Véletlenek sorozata vezetett ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb filmrendezőjévé váljon, és ez valahogy meg is látszik Spielberg személyiségén. Szerény, barátságos, igazán közvetlen figura, aki egy kicsit mindig gyerek maradt- a szó legjobb értelmében.

Az álmok nem mindig egyértelműen érkeznek meg az életedbe, nem ordítják az arcodba, kinek kell lenned és kivé kell válnod. Azt szoktam mondani a gyerekeimnek, hogy a legnehezebb dolog a megérzéseinkre hallgatni, mert azok suttognak, így mindennap késznek kell lenni arra, hogy meghalljuk őket. “ – mondta egyszer egy díjátadón, és tanácsát mindenkinek érdemes lenne megfogadni.

Steven Spielberg Attends The 68th Annual Directors Guild Of America Awards
2016-ban egy díjátadón. Forrás: Nortfoto

A kezdetek

Steven Allan Spielberg rendező, producer és forgatókönyvíró 1946-ban született Ohioban, az elektromérnök Arnold és a koncertzongorista Leah legidősebb fiaként. Elmondása szerint sosem volt népszerű gyerek, az a fajta volt, akit tesiórán utoljára választottak be a csapatba. Hat-hétéves lehetett, amikor egy nap apja odafordult hozzá, és azt mondta: elviszlek és megnézzük a földkerekség legnagyobb show-ját. A kis Steven tehát rettentően izgatott volt, miközben apja elmesélte, hogy lesznek ott oroszlánok, akrobaták, bohócok is. Legalább két és fél órát álltak sorba, mire bejutottak a sejtelmesen megvilágított épületbe, és Spielberg becsapva érezte magát, hiszen egy nagy cirkuszi sátorra számított. Leültek a sorok egyikébe, felment a függöny, megjelent egy szemcsés, kissé homályos kép – ekkor kiderült, hogy egy cirkuszról szóló filmre, Cecil B. DeMille A földkerekség legnagyobb show-jára (The Greatest Show On Earth) vitte őt az idősebb Spielberg. A csalódottság körülbelül tíz percig tartott, és utána ő is “egyike lett a mozinak nevezett csodálatos drog áldozatainak”.

Az élmény nemcsak a filmezés szeretetét ültette el benne, hanem a vonatok iránti rajongást is, ugyanis a mozi egyik jelenetében van egy hatalmas vonatkatasztrófa, amit miniatűr modellekkel oldottak meg a forgatás során. Spielberg ezért az azt követő karácsonyokra mindig vasútmodelleket kért, és azon kezdett ügyködni, hogy hogyan alkothatná újra azt a bizonyos jelenetet. Persze amikor összeütköztette a játékmozdonyokat, azok darabokra törtek, majd amikor az édesapja megjavította azokat, a kísérlet újra megismétlődött – ekkor apja közölte, hogy nincs újabb javítás, ha folyton összezúzza a játékokat. Volt azonban egy Kodak kamera a házban, ami azelőtt nem is érdekelte a fiatal Spielberget, ekkor azonban eszébe ötlött, hogy mi lenne, ha felvenné vele az ütközést, így újra és újra lejátszhatná azt saját magának. “És így lettem rendező, ez volt az első filmem.

Steven Spielberg In Close Encounters Of The Third Kind (1977).
1977-ben a Harmadik típusú találkozások forgatásán. Forrás: Northfoto

Spielberg lelkes cserkész is volt, és egy ízben úgy szerezhetett meg csak egy érdemjelvényt, hogy fotókkal mesél el egy sztorit, azonban a fényképezőjük nem működött, így megkérdezte a cserkészvezetőt, hogy lehet-e mozgóképpel is teljesíteni a feladatot. A pozitív válaszon felbuzdulva készített egy Gunsmoke (Pisztolyfüst) címet viselő minifilmet a három húgával, a szomszéd gyerekekkel és néhány cserkésztársával a főszerepben. A cserkészgyűlésen aztán levetítette, és hatalmas sikert aratott, társai tapsoltak és éljeneztek. Annyira boldog volt a reakciótól, hogy nem akart többé enélkül élni, mindig szerette volna, ha megerősítést, visszajelzést kap a munkájával kapcsolatban. Korai filmjeiben tehát ezért kereste mindig, hogy a közönséget mi nevettetné meg, mitől ijednének meg az emberek, mi az, ami számukra szórakoztató lehet. 

Rendezésének korai évei és Hollywood meghódítása

Hook Moviestills
Julia Robertset instruálja a Hook forgatásán. Forrás: Nortfoto

Spielberg volt az Új-Hollywoodnak nevezett, az 1960-as években kezdődő és máig is tartó korszak egyik úttörője és elindítója, bár erre még az egyetemi tanulmányai alapján sem sokan tippeltek volna. Apja tanácsára irodalom szakra jelentkezett Californiában, hogy legyen egy B-terve is a filmes karrier mellett, hiszen ha nem jön össze a rendezői pálya, akkor elmehet tanárnak, ami szerinte  világ egyik legszebb hivatása – és ők az egyik legalulfizetettebb hősök manapság. Mindenesetre tanulmányai alatt sem hagyta abba a hobbi filmkészítést, 1968-ban forgatta le első kisjátékfilmjét, az Amblint – később ezt a nevet adta saját produkciós cégének is.

A főiskolát végül három év után otthagyta (már édesapa volt, amikor befejezte a tanulmányait, mintegy példamutatásként), és a Universal Studios egyik legfiatalabb rendezőjévé vált. Első egész estés filmje a tévéképernyőkre szánt Párbaj volt 1971-ből, ennek köszönhetően lehetősége nyílt, hogy mozifilmek rendezésébe fogjon. A sugarlandi hajtóvadászat volt az első sikerfilmje, ami ugyan nem lett közönségkedvenc, de a szakmában bizonyított – és ekkor jött A cápa. Az 1975-ös, három Oscar-díjas alkotást a legjobb horrorfilmek között tartják számon, amelyben a ragadozót “alakító” kellék eredetileg többször is felbukkant volna, ám nem működött, vagy épp korán elsüllyedt. Ezt a nehézséget Spielbergék úgy hidalták át, hogy leginkább a nézői félelemmel operáltak, és azzal, hogy nem lehetett tudni, hol fog az állat megint felbukkanni. Ettől lett még hatásosabb, mint egy sima horror, a film sikere adta meg Spielbergnek azt a kezdő lökést és szabadságot, ami meghatározta későbbi pályáját, vagyis hogy “bármit” leforgathatott, amit akart.

A hetvenes-nyolcvanas években aztán sikert sikerre halmozott, ekkoriban jelent meg a két Oscar-díjas Harmadik típusú találkozások, melynek Zsigmond Vilmos volt az operatőre, Az elveszett frigyláda fosztogatói Harrison Forddal a főszerepben, majd az E.T., a földönkívüli, mely eredetileg sci-fi horrornak indult. Sokan nem tudják, de az utóbbi moziban feltűnt, akkor csupán hétéves Drew Barrymore a keresztlánya Spielbergnek. Leforgatott aztán még két Indiana Jones filmet, A nap birodalmát Christian Bale-lel, ami nem csak ezért volt különleges, hanem azért is, mert az 1930-as évek óta egy amerikai sem forgathatott Kínában a konfliktusok miatt. 

A virágzó kilencvenes évek és a 2000 utáni éra

2001 Jurassic Park 3 Movie Set
A Jurassic Park 3 forgatásán 2001-ben. Forrás: Nortfoto

Az évtizedet a Hook-kal kezdte, melynek főszerepére, a középkorú Pán Péter eljátszására a legendás Robin Williamset szerezte meg, és a címszereplő pedig Dustin Hoffman volt. Két évvel később jött aztán a Jurassic Park, minden idők legjobb dinoszauruszos filmje, mely több folytatást is megért, és amely bevétel szempontjából megelőzte az addigi rekorder ET-t. A címet négy évvel később vette el tőle a Titanic. Ekkora már filmjeinek szinte állandó zeneszerzője volt John Williams, és ez a későbbiekben sem volt másképp.

Említettük, hogy több filmje is Oscar-győztes volt, ő azonban az elismerést rendezőként “csak” 1993-ban vihette haza, és ezt az igaz történeten alapuló holokauszt-drámának, a Schindler listájának köszönhetően. A forgatókönyvet eredetileg nem neki, hanem Martin Scorsesenek szánták, viszont a két rendező elcserélte egymás között, és utóbbi megkapta “cserébe” A rettegés fokát. A kilencvenes éveket a Ryan közlegény megmentésével zárta, amiért szintén elnyerte a legjobb rendezőnek járó aranyszobrot, és ami Tom Hankssel való együttműködésének kezdete volt. A színész főszerepet játszott még a Kapj el, ha tudszban és a Terminálban is, mindkettőt Spielberg rendezte. Spielberg lelkesedése és munkamorálja az ezredforduló után sem hagyott alább, az előbb említett két filmen kívül még megajándékozta közönségét olyan produkciókkal, mint az A.I. Mesterséges értelem, a negyedik Indiana Jones film (A kristálykoponya királysága), a Lincoln, a Hadak útján, a Kémek hídja, a Pentagon titkai, a Különvélemény és a videojátékok világába repítő Ready Player One. Legutóbbi mozija pedig éppen a hetekben került a vásznakra, ez az újragondolt West Side Story.

Érdekességek

Los,angeles,,california,usa, ,march,,2018:,shooting,location,from
A cápa díszlete Kaliforniában a Universal Studios-ban. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix
  • Bár nem kizárólag a Universal Studiosnak dolgozott, a stúdió híres túráján bejárható forgatási helyszínek közül a legnevesebbek hozzá kapcsolódnak. A program során megtekinthető A cápa egy-egy díszlete, a lezuhant repülőroncs a Világok harcából és Spielberg tervezte az ET-attrakciót is. Nevét utca viseli a területen, nem csoda, hiszen a fél életét itt töltötte, még háza is van a falakon belül.
  • 1992-ben, amikor már bőven lerakta névjegyét Hollywoodban, egy interjúban azt nyilatkozta: “Bármelyik filmembe fogtam bele, mindegyik elején azt gondoltam, hogy nem fog menni. A forgatások reggelén mindig ideges vagyok, olyan érzésem van olyankor, mint amikor iskolába jártam – nem illek teljesen oda, nem a legjobbak a jegyeim, és kicsit kívülálló vagyok.
  • Társrendezőként volt jelen a Columbo-sorozat pilot epizódjának munkálatai során. 
  • Nemcsak rendezőként, producerként is igen termékeny volt, és olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Zorro legendája, az Egy gésa emlékiratai vagy az új Jurassic World-filmek.
  • Az E.T. ikonikus jelenete, amikor Elliott elrepül az óriásira nőtt Hold előtt a biciklivel, kosarában a kis földönkívülivel, nem trükkfelvétel volt. Legalábbis abban az értelemben nem, hogy a készítők térképeket kerestek és csillagászokkal konzultáltak arról, hogy mikor és hol lesz majd látható ekkora méretben a Hold. 
  • Egyes pletykák szerint autizmus spektrumzavarral él, de ez nincs megerősítve.
  • A Schindler listájának bevételeiből egy centet sem rakott zsebre, helyette az összeget a Shoah Alapítványnak adományozta, akik audio-vizuális interjúkat készítenek népirtások túlélőivel. Emellett pedig a mai napig elutasítja, ha valaki egy, a filmmel kapcsolatos aláírást szeretne tőle kérni.