Barion Pixel Hűvösebb az idő? Sportra fel! – Coloré

Hűvösebb az idő? Sportra fel!

2021. 08. 28.

A bőrünkön is tapasztaljuk, hogy egyre inkább közeledik az ősz – de ez ne szegje kedvünket, hiszen a hűvösebb évszak rengeteg sportlehetőséggel kecsegtet. Sportra fel!

Lassan magunk mögött hagyjuk a nyarat, és ez sokunkat szomorúsággal tölt el, némelyikünknél akár „end of summer blues” is jelentkezhet, pedig az ősz rengeteg lehetőséget tartogat, például szabadtéri sportolás, mozgás szempontjából is. Végre nem olvadunk el a napon és kapunk hőgutát pár órás kinti programtól, és a húsz-huszonöt fok körüli hőmérséklet sokkal inkább alkalmas a mozgalmas időtöltésre. Ehhez gyűjtöttünk most ötleteket.

Sportra fel
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Futás

A legkézenfekvőbb, legkevesebb felszerelést igénylő mozgásforma, amit mindenki a saját igényeire szabva végezhet, az a futás. Ugyan edzőteremben, futópadon is jó elfoglaltság, ám valljuk be, élvezetesebb a természetben végezni azt – mondjuk egy parkban, vagy az otthonunkhoz közeli erdőben, ligetes területen. Aki most fogna bele a futásba, annak itt összegyűjtöttünk néhány jó tanácsot azért, hogy ne menjen el tőle rögtön a kedve.

Túrázás

Megszámolni nem tudjuk, hány lenyűgöző túraútvonalat találhatunk Magyarországon, így ha elér minket a koronavírus negyedik hulláma, és esetleg megint lezárják a határokat – vagy csak nem szeretnénk kockáztatni és külföldre utazni – akkor is lesz bőven mit felfedezni. Persze itt sem lehet csak úgy nekivágni a magaslatoknak, alapos utánajárás és tervezés szükséges ahhoz, hogy élvezetes legyen a program. Ha a fővárosból indulnánk, de el akarjuk kerülni a tömeget, akkor ezek közül a helyszínek közül érdemes válogatni.

Nordic walking

Tévedés, hogy csak a hatvan fölötti korosztály sportja, és nem sétabottal való mászkálás a nordic walking, hanem annál sokkal több. Ha elsajátítjuk a megfelelő gyaloglótechnikát és a botok megfelelő használatát, egyrészt megkönnyítjük az utunkat – merthogy lehet sík terepen és emelkedőn is használni, földúton, erdőben és betonon is – másrészt pedig olyan izmokat mozgat meg a testünkben, amikről nem is tudtuk, hogy léteznek. Bárkinek ajánlott sport ez, hiszen kíméletes az ízületek irányában, közben pedig egy teljes értékű kardióedzésnek is megfelel.

Kerékpározás

Mázlista, aki megteheti, hogy két keréken jusson el reggelente a munkába, ezzel máris tesz az egészségéért valamit. Na persze környezetbarát közlekedési eszköznek sem utolsó, de ne csak a betondzsungelben használjuk – tervezzünk egy, vagy akár többnapos bicikli-körutakat! Ezek a térképek segítenek a felkészülésben, mert ugyan egyre több helyen létesítenek kerékpárutakat, azért jócskán van mit fejleszteni még ezen a téren. Egy Balaton- vagy Tisza-tó körüli kirándulás például kézenfekvő a sok látványosság miatt, de a Dunakanyart, a szilvásváradi kört Észak-Magyarországon, vagy épp a Fertő-tavat is meglátogathatjuk.

Labdajátékok

Budapesti egyetemistaként annak idején az egyik első dolgom volt, hogy ősszel beiratkoztam a BEAC-ra, igaz, tollaslabdázni jártam, de az is mozgás! Emellett rengeteg lehetőség volt másmilyen sportot is űzni, foci, kosárlabdam kézilabda, röplabda és tenisz is szerepelt a repertoárban, de nem kell hozzá tanulói jogviszony, mindenhol találunk sportközpontokat. A dolgos hétköznapokból nagyon jól ki tud szakítani heti egy-két alkalom, amikor összerántjuk a barátokat egy-egy meccsre. Ha van kisgyerek a családban, rendszert és a mozgás szeretetét is belevihetjük az életébe egy közös szombat délutáni focizással, és persze a szülőknek sem hátrány, ha az irodai munkát így ellensúlyozzák.