Elvált szülők gyermekéből lett Amerika kedvenc nagynénije, majd a cancel culture újabb áldozata a ma 65. életévét betöltő Ellen DeGeneres, akinek ugyan húsz év után végetért meghatározó talk show-ja, mégis olyan mély nyomokat hagyott maga után, hogy képtelenség kitörölni az amerikai szórakoztatóipar nagyjai közül. Tesszük hozzá: hál’ Istennek. Kicsoda valójában a „be kind lady”? Születésnapja apropóján ennek jártunk utána.
Nem mondhatnánk, hogy kifejezetten szorgalmas gyermek volt, viszont ha lelkesedett valamiért, azt végigvitte: nagyjából bármi áron. Ellen DeGeneres 1958-ban látta meg a napvilágot a louisianai Metairie nevezetű városban Elliot DeGeneres és Elizabeth (Beatty) Jane Pfeffer másodszülött gyermekeként. Ellen gyermek- és fiatalkorára a hektikus iskolaváltások jellemzők, amelyek nemcsak a költözések miatt, hanem a fiatal komika természete miatt következtek be: nehezen tartott ki az eredeti elhatározásai mellett – már ami a tanulmányokat és a szakmákat illeti.
![Nem Amerika legkedvesebb nője, de hogy a legőszintébb, az biztos! – 65 éves lett Ellen DeGeneres 1 Ellen DeGeneres, Beatty DeGeneres](https://colore.hu/wp-content/uploads/2023/01/Ellen_DeGeneres_Beatty_33_Emmy_N_3-scaled-e1674474674474-703x1024.jpg)
Végzettség híján dolgozott irodai munkásként, de ruhabolti eladóként, pincérként, házfestőként és pultosként is igyekezett némi pénzt keresni. Persze, e munkák révén nehezen lett volna belőle Amerika egyik legbefolyásosabb embere (1997-ben már így emlegették a Time címlapján): DeGeneres figyelme korán a stand-up felé fordult, s a nyolcvanas években már egy New Orleans-i komikus klub házigazdájának mondhatta magát.
Út a legnagyobbak közé
A nyolcvanas évekre Ellen „megtalálta önmagát”: saját szitkomot kapott Ellen címmel, amelynek legnézettebb részében mind a sorozat karaktereként, mind magánemberként coming outolt az amerikai talk show-k másik nagyasszonyának, Oprah Winfrey-nek. Ugyan a sorozatot nem sokkal ezután megszűntették, később ugyanezzel a műfajjal próbálkozott, amikor elindult az Ellen Show nevezetű szitkom, erre viszont még kevésbé voltak vevők a nézők, mint az előző próbálkozásra.
2003-ban aztán Generes megtalálta azt a műfajt, amelynek révén Oprah-i magasságokba emelkedett: az Ellen DeGeneres Show-val több mint húsz éven keresztül szórakoztatta az amerikaiakat, s ez jelentette végérvényes lenyomtatát is a show bizniszben. (Beszédes, hogy a show már a kezdetek kezdetén 11 Emmy-jelölést kapott, amelyből négyet szobrocskára is váltottak.)
A coming outját követően Generes magánélete is a középpontba került, különösen a bejelentését követő három évben, amikor a nemrég elhunyt Anne Heche-el alkottak egy párt. A rossz nyelvek szerint a nyilvánosan is felvállalt kapcsolatuk vetett véget Heche bimbózó színészkarrierjének, ám a Heche-ről írt portrék egyértelműen a drogokat teszik felelőssé kettétört karrierjéért. Ellen ugyanakkor a középpontban maradt, s egyre jobban megkedvelte őt a közönség a közvetlen tónusáért és pozitív kisugárzásáért.
Műsorába ugyanis nemcsak Hollywood nagyjait invitálta (visszatérő vendég volt például Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, Sofia Vergara, Justin Bieber és Ryan Gosling is), hanem olyan közéleti-politikai szereplőket is, mint például Michelle vagy Barack Obama. (A show talán legemlékezetesebb jelenete, hogy a két nő elkezdte egymást cukkolni, ki tud több fekvőtámaszt csinálni, majd végül Mrs.Obama jött ki az élő fekvőtámasztpárbalyból győztesen.)
![Nem Amerika legkedvesebb nője, de hogy a legőszintébb, az biztos! – 65 éves lett Ellen DeGeneres 3 Ellen DeGeneres,](https://colore.hu/wp-content/uploads/2023/01/Ellen_DeGeneres_N_5-scaled-e1674474892279-683x1024.jpg)
Olyan hétköznapi hősök is leültek vele beszélgetni, akik tettei vagy egész életműve figyelemreméltó, s másképp nem kaptak volna nyilvánosságot, emellett számtalan emlékezetes jelenetet tudhatunk be a meginvitált „zseni” gyerekeknek is, akikkel Ellen olyan fesztelenül csevegett, mintha épp a boltban futott volna össze velük.
Érdekesség, hogy a Heche-t követő szerelmi életéről csak minimálisat tudunk: valószínűleg egy életre megtanulta, hogy a hollywoodi közegben sem a bánatot, sem az örömöt nem érdemes közszemlére tenni. A színésznő után következő négy évben Alexandra Hedison volt az élettársa, egészen 2004-ig, amikor egy forgatáson találkozott a szintén színésznő Portia de Rossival. Ellen és Portia végül 2008-ban mondták ki a boldogító igent, s házasságuk azóta is töretlenül állja a strapát.
Repedező üvegplafon
Az elmúlt húsz évben Ellen DeGeneres nemcsak az amerikai háztartások mindennapos vendégévé vált: neve egyet jelent az amerikai „maradj pozitív” stílusú öntudattal is. Jobban mondva jelentett, egészen addig, amíg ő maga is a cancel culture „viszonylagos” áldozatává nem vált. De kezdjük az elején!
Ellen 2019-ben nyerte el (az egy évvel korábban alapított) Golden Globe televíziós életműdíjat: könnyen kijelenthetjük, hogy ez az elismerés jelentette szakmai pályája csúcsát. Lehetséges, hogy ekkor fordult át benne valami, de az egészen bizonyos, hogy amikor 2018-ban megkapta a jelölés hírét, már tárgyalásban állt a show-nak otthont adó csatornával, miszerint szeretné letenni a lantot.
Generesnek ugyanis elege lett, s ezt egy későbbi, a New York Times-ban közzétett interjúban fejtette ki: híres-neves kedvessége ugyanis elkezdte megmérgezni a pszichéjét. (Ő maga „mérgező pozitivitásnak” titulálta a mindenki által imádott habitusát, s édesapjától eredeztette azt. Mint írta: apja egész életében struccpolitikát folytatott, már ami a rossz híreket illeti, s ő is beleesett ebbe a csapdába.)
![Nem Amerika legkedvesebb nője, de hogy a legőszintébb, az biztos! – 65 éves lett Ellen DeGeneres 4 Ellen DeGeneres, Portia de Rossi](https://colore.hu/wp-content/uploads/2023/01/Ellen_DeGeneres_N_1-e1674474727580-770x1024.jpg)
2020-ban aztán bombaként robbant a hír, miszerint a korábbi dolgozók szerint az Ellen Show-ban toxikus légkör uralkodik. A Buzzfeed e témáról szóló cikkében korábbi dolgozók szólalnak meg a korántsem kellemes munkakörülményekről, ugyanakkor érdekes, hogy egyikük sem magát Ellent vádolta meg azzal, hogy nem megfelelően bánt volna velük a felvételek alatt, sokkal inkább a producereket érte kifogás ezügyben.
Ugyanakkor, mivel a show Ellen nevét viseli, a beszámolókat egy az egyben összemosták a komikus nevével, aki a 18. évad kezdő monológjában kért bocsánatot mindenkitől, aki érintett volt az ügyben, mint mondta:
Bocsánatot kérek mindenkitől, aki valamilyen formában érintett volt a témában. Tisztában vagyok azzal, milyen kiváltságos helyzetben vagyok, s hogy ez egyúttal felelősséggel is jár, s vállalom is a felelősséget azért, ami ebben a show-ban történik.
A bocsánatkérés mellett azonban hozzátette: a közösségi médiában amiatt is vádak érték őt, miszerint „nem mindig kedves” az emberekhez, s ebből kifolyólag az egész Ellen-brand egy hazugság. Beszédében emlékeztette a nézőket: ő is emberből van, s – noha valóban úgy véli, több kedvességre van szükség a világban –, senki ne gondolja azt, hogy nincsenek rossz napjai, emellett (valódi komikusként) kijelentette: ugyan színésznőként kezdte a pályafutását, de annyira azért nem tehetséges, hogy 17 éven át minden nap meg tudott volna téveszteni több millió embert.
A The Ellen Show végül 2022 májusában ért véget: a komikus ebben könnyes szemmel búcsúzott imádott kollégáitól és a közönségétől, egyúttal kifejtette: bízik benne, hogy rengeteg embert tudott inspirálni a műsorral arra, hogy legyenek jók egymáshoz és a környezetükhöz, mert pontosan erre lesz szükségünk az elkövetkezendő időszakban. Ilyen ember hát a mi Ellenünk, akiről ugyan kiderült, hogy valószínűleg nem ő a legkedvesebb nő Amerikában, de hogy a legőszintébb, az egyszer biztos. Isten éltesse sokáig!
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
Források: ITT, ITT, ITT, ITT