Bréking! Véget ér Ellen DeGeneres műsora

A humorista hivatalosan is bejelentette, hogy 19 évad után véget ér a beszélgetős műsora.

Már lehetett sejteni, hogy a nagysikerű Ellen Show körül nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a botrány kitörése előtt.

Ellen Degeneres
Forrás: northfoto.com

A talkshow műsorvezetője, Ellen DeGeneres ezért nehéz szívvel, de meghozta élete talán legnehezebb döntését és a 19. évaddal befejezi a produkciót. Ellen 18 évet felölelő esti talkshowja 3000 részt tudhat maga mögött, amelybe számos híresség és vendégszereplő kapott meghívást.

A lejtőn akkor indult el a műsor nézettsége, miután többen is azt állították, hogy mérgező légkört teremt a műsorvezető és több kolléga, valamint Ellen sem az alkalmazottakkal, sem pedig a vendégeivel nem bánik tisztelettel. Ezután belső vizsgálat indult, ami csak súlyosbította a tévés és a talkshow helyzetét. Így érthető volt a sztár lépése, aki a vele készült interjúban a következő szavakkal tett pontot a 19 évad végére:

„Kreatív emberként folyamatos kihívásokkal kell szembenézned. Bármennyire remek ez a műsor, bármennyire szórakoztató, egyszerűen már nem jelent kihívást. A 16. évadnál akartam abbahagyni, azt kérték, hogy írjak alá újabb négyet, én egynél tovább viszont nem akartam maradni. Ez lett belőle, mindenki tudta, hogy most vége lesz. Sokan mondták, hogy a 19 nem kerek szám, miért nem 20-nál hagyom abba? De jó lesz ez így.”

Az Emmy-díjas sztár terveiről még semmit sem tudni, de sokan úgy vélik, hogy egy darabig a háttérben szeretne dolgozni.

Forrás: hollywoodreporter.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Egy író azt állítja, Vilmos hercegnek volt pár internetes kapcsolata celebekkel