A boldogító nem – ez volt a 10 legrövidebb celebházasság

Van az úgy, hogy a boldogító igen gyorsan “ inkább mégsem”-mé változik, ennek pedig ezer oka lehet - nem a mi tisztünk, hogy ezeket firtassuk. A most következő celebházasságok extrém gyorsasággal értek véget, talán tanulhatunk belőlük.

Nekünk, civileknek mi sem természetesebb, hogy ha tönkremegy egy házasság, akkor annak (általában) csendben vetünk véget. Azok a hírességek azonban, akik hivatásuknál fogva kamerák kereszttüzében élnek már évtizedek óta, nem igazán engedhetik meg maguknak ezt a “luxust”, hiszen a paparazziknak, a “közeli ismerősöknek” és “biztos forrásoknak” hála hamar kitudódnak a dolgok. Így nemcsak az örömhírek terjednek el a világon futótűz gyorsasággal, hanem a szomorú dolgok, botrányok és válások is, utóbbiak közül az Insider állított össze egy hosszú listát.

Drew Barrymore és Jeremy Thomas – 39 nap

Celebrity Portraits August 14, 2010
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Az E.T.-vel ismertté, majd a romantikus vígjátékok sztárjává vált Barrymore háromszor volt férjnél élete során, legelső frigye bő egy hónapig tartott. 1994-ben az akkor csupán 19 éves (egyébként magyar származású) színésznő hozzáment a brit Jeremy Thomas bártulajdonoshoz. Elvileg hat héttel korábban kezdtek csak randizni, az esküvő ötlete pedig egy bulizás alkalmával öltött fel bennük, amikor a baráti társaságukból valaki azzal heccelte őket, hogy úgysem merik. Azonban nem sokkal később Barrymore rájött, hogy hiba volt, és azzal az indokkal, hogy Thomas csak a zöldkártya és a hírnév miatt vette el, a bírósághoz fordult válásért. Nos, ha ez igaz is volt, a férfinak egyi

Ethel Merman és Ernest Borgnine – 32 nap

'the Badlanders' By Delmer Daves, Usa, 1958.
Forrás: Northfoto

A Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas amerikai színész és az erőteljes hangjáról és humoráról ismert Broadway-színésznő egy hónapig voltak csak házasok 1964-ben, a válást Borgnine erőszakos viselkedése okozta. Pedig mindkettejük szerint szerelem volt első látásra a köztük lévő kapcsolat, ezt az esküvő is tükrözte, ami 38 hegedűs játszotta a romantikus zenét és ötven fehér galambot engedtek el a ceremóniát. Azonban hamar kiderült Merman számára is, hogy a színész mennyire agresszív, és szűk öt héttel később erre hivatkozva beadta a válókeresetet. Borgnine ehhez képest igencsak békésen nyilatkozott a rövid frigyről.

Ali Landry and Mario Lopez – 18 nap

házasság mario lopez
Forrás: Northfoto

Az amerikai tévés személyiség Lopez már tíz éve él boldog házasságban Courtney Laine Mazzával, akivel három gyereket nevelnek együtt. 2004-ben azonban volt egy másik, kérészéletű házassága is, ahol a feleség a modell Ali Landry volt. Noha a pár hat évig volt együtt, Lopez az esküvő előtt néhány nappal megcsalta leendő aráját, de ígyis kimondta az igent az oltárnál. Napokkal később kiderült a hűtlenség, a nő pedig természetesen beadta az érvénytelenítési szándékot.

Eddie Murphy és Tracey Edmonds – 14 nap

64th Golden Globe Awards Arrivals
Forrás: Northfoto

A komikus-színész egy év járás után kérte megaz üzletasszony-producer Edmonds kezét 2007 nyarán, a következő évben pedig Bora Borára utaztak, hogy titokban összeházasodjanak. Azonban az ott megszerzett papírok nem érvényesek az Egyesült Államokban, így a párnak hazaérkezvén ott is meg kellett volna esküdniük – de nem így lett. Sokak megdöbbenésére, két héttel a lagzi után kiadtak egy közös nyilatkozatot, miszerint nem érvényesítik a frigyet otthon, és bár “(…) a közelmúltban Bora Borán létrejött szimbolikus egyesülésünk az egymás iránti mély szeretetünket, barátságunkat és spirituális tiszteletünket tükrözte, úgy döntöttünk, barátok maradunk.

Dennis Hopper és Michelle Phillips – 9 nap

Dennis,hopper,,in,an,opening,of,one,of,his,exhibitions.
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A főként westernfilmekből, negatív karakterei és persze rendezései (Szelíd motorosok, Forró nyomon, Díszkíséret) kapcsán ismert Hopper és a The Mamas & the Papas énekesnője 1970-ben kötötték össze életüket. Esetükben a nej mondta ki a házasság végét, ami nem csoda, hiszen Hopper jó kapcsolatot ápolt a tudatmódosító szerekkel, és a pletykák szerint az esküvő másnapján olyan állapotban volt, hogy meg sem ismerte az újdonsült arát. A következő napokban pisztollyal lövöldözött a házban, megbilincselte Phillipset, mondván, a nő boszorkány, de az utolsó csepp a pohárban a férfi “természetellenes szexuális kívánalmai” voltak. Hopper viccesen azt nyilatkozta a rövidre sikerült közös életről, hogy “Hét nap nagyon jó volt, a nyolcadik nap sikerült rosszul.

Cher és Gregg Allman – 9 nap

Stars Arrive At The 1975 Emmy Awards
Forrás: Northfoto

Cher és Sonny Bono volt a hatvanas-hetvenes évek egyik álompárja, ám 1975-ben a férfi hűtlensége miatt Cher febontotta a házasságot. Nem sokkal később azonban újra bekötötték a fejét, Las Vegasban ment hozzá Gregg Allmanhoz, aki előző férjéhez hasonlóan szintén zenész volt. Kilenc nap telt csak el, amikor a sajtó elé állt azzal a nyilatkozatával, miszerint érvénytelenítik a házasságot: “Mindig is úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha a lehető leggyorsabban beismerem a hibáit”.

Carmen Electra és Dennis Rodman – 9 nap

5th Annual Hollywood Beauty Awards
Forrás: Northfoto

A modell és a sztárkosaras-színész kapcsolata Electra szerint nagyon szenvedélyes volt. “Ha jó volt, akkor csodálatos volt, de ha rossz, akkor a legrosszabb.” – mesélte 2014-ben Oprah Winfrey-nek. Ugyan hivatalosan egy évig voltak házasok, de a frigy megkötése után 9 nappal, 1998 novemberében Rodman érvénytelenítésért folyamodott. A férfi szerint akkora mennyiségű alkohol hatása alatt volt, amikor kimondta az igent, hogy az semmisnek tekinthető.

Nicolas Cage és Erika Koike – 4 nap

Berlin,,germany, ,february,15:,nicolas,cage,attends,'the,croods'
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Az Ál/Arc, A nemzet aranya, a Con Air és számos más mozi sztárja 2019 márciusában vette el feleségül a sminkesként dolgozó Erika Koikét. A pár egy évvel azelőtt, 2018 áprilisában kezdett randizni, és ugyan nem tudjuk, hogy Cage miért kérvényezte a házasság érvénytelenítését csupán négy nappal a ceremónia után, sokatmondó, hogy a People magazin veszekedni látta a párt, miközben ők épp a házassági anyakönyvi kivonatukért mentek. Nem meglepő, hogy ez a csoda csak négy napig tartott.

Britney Spears és Jason Alexander – 55 óra

Global Green Usa's Annual Oscar Party
Forrás: Northfoto

A kétezres évek popikonjának volt néhány nehéz évtizede, de mostanra szerencsére megtalálta a boldogságot, és nemrég elvette feleségül Sam Ashgari, akivel öt éve alkotnak egy párt. 2004-ben azonban karrierje mellett azzal került a címlapokra, hogy újév napján Las Vegasban hozzáment gyermekkori barátjához, Jason Alexanderhez. Szűk két nappal később aztán persze egy bíróhoz fordultak, aki érvénytelenítette a viccből kötött frigyet, a többi pedig már történelem.

Gábor Zsazsa és Felipe de Alba – 1 nap

Zsazsa
Forrás: Insider

Gábor Zsazsa, Hollywood leghíresebb magyar születésű celebje, akinek emlékére nemrég múzeum nyílt Budapesten, 1983-ban ment férjhez Felipe de Alba grófhoz – írja a BuzzFeed. A frigy nem sokáig tartott, mert a színésznő “rájött”, hogy még mindig házasok első férjével, Michael O’Harával. Zsazsa és de Alba másnap el is váltak, így tudomásunk szerint ez máig a legrövidebb celebházasság.

De ha érdekel, melyek a leghosszabb hollywoodi frigyek, és mi a titka Helen Mirren, Meryl Streep vagy épp Tom Hanksék házasságának, kattints ide!

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

A 3 legbájosabb csillagjegy az asztrológusok szerint