Barion Pixel Csillagjegyek, akik alig várják, hogy vége legyen az ünnepeknek – Coloré

Csillagjegyek, akik alig várják, hogy vége legyen az ünnepeknek

2021. 12. 16.

Míg egyesek már december elején karácsonyi lázban égnek, addig másoknak kifejezetten nyűg vagy rossz érzést keltő ünnep. Ehhez pedig a csillagjegyünknek is sok köze van…

Gyerekkorunkban megbabonázva vártuk a Jézuskát, a fényben úszó, díszes karácsonyfa felbukkanását, majd az alatta megjelenő ajándékokat, amikhez egy idő után sejtettük, hogy a szüleinknek is köze van.

Karacsony Csillagjegyek
Forrás: Unsplash

Megtelt a karácsonyi asztal finomságokkal, terjengett a sütemény illata a konyhában, eljöttek a rokonok, vagy mi mentünk át a nagyszülőkhöz. Sok szép emléket őrzünk a legnagyobb és legszentebb keresztény ünnepről, felnőtt korban azonban mégsem mindenki tekint rá akkora áhítattal. A Rákok vagy éppen a Mérlegek imádják a karácsonyt, de vannak csillagjegyek, akik inkább az utána következő időszakra koncentrálnak és azt várják, hogy vége legyen az ünnepeknek.

A Skorpiók mindig tele vannak tettvággyal. Nekik a karácsony csak akkor jelent kihívást, ha ők szervezkedhetnek, intézkedhetnek. Nem szeretnek pihenni és várni, ugyanis számukra nem megnyugtató, ha a cserépkályha ropogása mellett szendereghetnek. Ők ilyenkor a következő évi céljaikon és feladataikon morfondíroznak, amibe már akkor belevetnék magukat.

A Szüzek zárkózottsága a szeretet ünnepén is megjelenik. Bár szívesen adnak és ajándékoznak, nehezen tárják ki a szívüket és hajlamosak a melankóliára. Eszükbe jutnak azok, akik már nem lehetnek velük, így inkább túllendülnének ezeken a napokon. Nincsenek a karácsony ellen, de meg tudja őket viselni az ünnepi időszak.

A Halak jegyűek azt gondolnánk, hogy lubickolnak az ünnepi időszakban, de eljön számukra az a pillanat, amikor elegük lesz a sokadalomból és szeretnének kicsit magukban lenni. A jegy szülöttei valóban a békességet, nyugalmat keresik a karácsonyban, ezért ha az nagy felhajtással jár, akkor inkább túl lennének rajta.