Barion Pixel Serena Williams nem áll le – Új brandjével forradalmasítja a sportolók regenerációját – Coloré

Serena Williams nem áll le – Új brandjével forradalmasítja a sportolók regenerációját

2023. 01. 08.

Serena Williams nemcsak a teniszpályán, hanem az üzleti életben is tökéletességre törekszik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint új márkája, a Will Perform kollekció, amely forradalmasítja a sportolók és az aktív életmódot élők gyors regenerációját.

Ugyan még csak néhány hónap telt el a világrekorder teniszező, Serena Williams visszavonulása óta, a sportoló nem hazudtolja meg önmagát: nagyszabású projektekbe kezdett, hogy ne csak a teniszpályán, hanem több területen is megvesse a lábát. 

„Tulajdonképpen egész eddigi életemet végigdolgoztam és csak most kezdem felfedezni a szabadságot. Amikor a sportolók visszavonulnak a tenisztől, általában mindenki azt mondja, most lettek igazán szabadok. Gondolom, most már én is az vagyok”

– nyilatkozta Williams tavaly december elején. 

Való igaz, az embernek általában a szabadság alatt jönnek világmegváltó ötletei, s ez Serena esetében is így lehet, hiszen aktív pályája lezárulása óta számos céget alapított, többek között az S by Serena nevű divatmárkát (kevesen tudják, hogy Williams nemcsak érdeklődik a divat iránt, de ebben az irányban végezte egyetemi tanulmányait is), a Serena Williams Jewelry ékszercsaládot, valamint a Serena Ventures nevezetű céget, amelyben – a honlapja szerint – „olyan emberekbe fektetik a pénzt, akik rendhagyó gondolkodásmóddal, változatos nézőpontok alapján igyekeznek megoldani a problémákat.”

Serena Williams, új brand
Serena Williams nemcsak a pályán, hanem azon túl is megállja a helyét. Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Mégis, az a brand tűnik eddig Serena egyik legnagyobb dobásának, amellyel a beauty-wellness világban veti meg a lábát: a Will Perform (durva fordításban „teljesíteni fogok”) egy olyan új kollekció, amely új szempontból közelíti meg, mit jelent egy kemény edzés után regenerálódni. 

Serena Williams és a gyors regeneráció

Nem véletlen, hogy Williams nem pont kozmetikai brandet alapít, hanem (most már ex-atlétaként) a regenerációra helyezi a hangsúlyt: a sportoló ugyanis csaknem belehalt a gyermekszülésbe, s ezt követően nagyon megszenvedte a következő ciklusra való felkészülést. E történetszál egyik legnagyobb hírértékű pontja talán az volt, amikor a Roland Garroson egy fekete kezeslábasban játszott, amely afféle visszér-harisnyaként szolgálta az egészségét. Ennek ellenére figyelmeztetést kapott a bíróktól, miszerint a közeljövőben nem tolerálják majd az efféle öltözéket, amire a teniszező úgy reagált: „A Grand Slam szervezőinek joguk van azt csinálni, amit akarnak… Ha tisztában vannak vele, hogy bizonyos választásoknak egészségügyi okai vannak, képtelenség, hogy nem engedélyeznék azt a későbbiekben játékosoknak.” 

Visszatérve a brandre: Williamsnek nem titkoltan az a célja, hogy forradalmasítsa a kemény edzés utáni felépülést, így a márka a sportolók és az aktív életmódot folytató fitnesz őrültek speciális igényeit célozza meg. 

„Nem titok, hogy a felépülés alapvető szerepet játszott a teljesítményemben és a szakmai sikereimben” – írja Williams a márkanyilatkozatában. „Ez egy olyan gyakorlat, ami bárki számára hasznos lehet, aki aktív életmódot folytat. Ez a meggyőződés inspirált bennünket egy olyan termékcsalád kifejlesztésére, amely az izmokat célozza meg, és beépíthető a napi gondoskodás rutinjába.”

Williams „csodaszerei” olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek szinte évezredek óta használatosak a sportolók körében: a mentol, kámfor, levendula és muskátli mély fájdalomcsillapítóként hatnak, nem beszélve a hozzáadott lidokainról, amely ugyanezzel a hatással bír, s ha máshonnan nem, hát a kórházas sorozatokból egészen biztosan ismerjük. A Will Perform kezdeti csomagja öt terméket tartalmaz, amelyek nappali és éjszakai használatra egyaránt alkalmasak, s mindegyik 20 dollár alatti összegér szerezhető be a tengerentúlon (ez nagyjából 7.600 forintnak felel meg mai árfolyamon). 

Williams nem felejtett el megemlékezni a termékcsaládról Instagramon sem, mint közleményében írja: „Mint tudjátok, a felépülés nagyon fontos része a sportnak, sőt, talán a legfontosabb… Élsportolóként nemcsak a teljesítmény számít, hanem az is, milyen gyorsan regenerálódsz. Így nagyon izgatott vagyok emiatt, hiszen a termékek nagyon-nagyon-nagyon régóta készülnek, mivel meg akartam győződni arról, hogy tökéletesek legyenek. És ha bármit is érdemes rólam tudni, az az, hogy szeretek tökéletes lenni. Sajnálom, ez az én vesszőparipám.”

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
Források: ITT és ITT