Újabb szomorú példa a divatipar és a környezetszennyezés kapcsolatára

Volt idő, amikor az amazóniai esőerdő a Föld tüdejének számított, az elmúlt évtizedben viszont megközelítőleg húsz százalékkal több szén-dioxidot juttatott a bolygó légkörébe, mint amennyit elnyelt – olvasható egy, a Nature Climate Change-ben megjelent tanulmányban. Ennek részben az erdőirtás az oka (a fák többségét azért vágják ki, hogy több hely legyen a húsipari állatok takarmányának termesztésére), csakhogy új kutatások szerint a környezetpusztítás a divatiparral is összefüggésbe hozható.

A tanulmány szerzői feltételezik, hogy a bőrcipők, övek, pénztárcák és retikülök előállítása érdekében a nagy divatmárkák olyan gyártókkal és bőrgyárakkal dolgoznak együtt, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a lecsapolt földterületekhez. Az új kutatást a Stand.earth ellátási láncokat kutató cég, valamint a környezetvédelemmel foglalkozó Slow Factory nevű, non-profit vállalat készítette, és amelyben 500 ezer adatsort vizsgáltak olyan cégektől, mint a Nike, Fendi, UGG, Zara, H&M, Louis Vuitton és Prada. Kiderült, hogy több mint ötven ruházati márka valószínűleg összefüggésben áll az erdőirtással. (A jelentés nem igazolt közvetlen kapcsolatot, csak nagy valószínűséget.)

A The Slow Factory figyelemfelhívása a divatipar és az amazóniai esőerdők pusztulásának kapcsolatáról

Út a fenntarthatóság felé vagy képmutatás?

A készítők feljegyzései egy sor kérdést felvethetnek, különösen ha azt vesszük, hogy korábban már számos márka és divatház ígéretet tett környezetszennyező tevékenységének felszámolására. A Louis Vuitton például 2021-ben, az UNESCO által szervezett “Our Planet, Our Future” (“A mi bolygónk, a mi jövőnk”) fórumon jelentette be “biodiverzitási stratégiáját”, amely többek között magában foglalja azt a kötelezettségvállalást, miszerint a ruhák és kiegészítők gyártásához nem használnak „az erdőirtásos övezetekből származó nyersanyagokat”. Vagy ott van a H&M, ami a 2019-es amazóniai erdőtüzek után kiadott közleményében azt írta, hogy az erdőirtás kockázata miatt a továbbiakban nem vásárol bőrt Brazíliából. A mostani jelentés azonban egészen mást sugall: a szerzők szerint ugyanis a nagy divatmárkák közül sok kapcsolódik a JBS-hez, Brazília legnagyobb bőrexportőréhez, egyben a világ legnagyobb húsipari vállalatához, amely bizonyítottan felelős az amazóniai esőerdők irtásáért. Csakhogy a helyzet bonyolultabb annál, mint amilyennek látszik. Amint arra az új kutatás rámutat, a legtöbb ilyen márka valószínűleg nem tudatosan választ kétes területről származó bőrt. A probléma ott kezdődik, hogy az amazóniai szarvasmarha-ellátási láncok elég zűrösek és nehezen nyomon követhetők.

A bőrvásárlás bonyolult láncolata

A brazil bőr- és marhahúsipari óriások az Amazonas-medencében található gazdaságok ezreire támaszkodnak az állatok tenyésztését és levágását illetően. Ezek a gazdálkodások alapvetően két kategóriába sorolhatók: a közvetlen beszállítókéba és közvetett beszállítókéba. Míg elméletileg a közvetlen beszállítóktól származó tehenek egy gazdaságban maradnak születésüktől a levágásukig, a közvetett ellátási láncok már többlépcsősek lehetnek. A közvetett beszállítóknál előbb megvárják a borjak megszületését és/vagy felhizlalásukat, mielőtt különböző gazdaságoknak vagy vágóhidaknak értékesítenék őket. Magyarán az állatok számos alkalommal gazdát cserélhetnek levágásuk előtt, a bejárt utukról pedig nem készülnek feljegyzések. Mindez tehát azt jelenti, hogy amikor a JBS egy közvetett beszállítótól vásárol szarvasmarhát, nem tudja bizonyítani, hogy az állatokat erdőirtás sújtotta területen nevelték-e. Kicsit olyan ez, mint a pénzmosás, csak épp állatokkal. A Chain Reaction Research kockázatelemző cég szerint a JBS 9730 közvetlen, és több mint 56000 közvetett beszállítóval áll kapcsolatban.

Valós példával szemléltetve ezt, nézzük mondjuk a Zara-t: amikor a Farida Csoport, India legnagyobb bőrgyártó vállalata szarvasmarhabőrt vásárol a JBS-től, nem tudják, honnan származik valójában a nyersanyag, mert ezt a JBS sem tudja. Aztán a Zara megveszi a bőrt a Farida Csoporttól, hogy retikült készítsen belőle, de fogalmuk sincs, honnan jön az alapanyag. Mi pedig ott állunk a lánc végén, kezünkben egy divatos, új bőrtáskával, amit bár szeretünk, de az eredetét szinte képtelenség lekövetni. Emiatt jó esély van rá, hogy a gyártási folyamat egy ponton összefügg az erdőirtással. A Slow Factory jelentése szerint: „minél több láncszemből áll az ellátási lánc, annál nagyobb az esélye annak, hogy az adott termék kétes területről származik.”

Ha mindez nem lenne elég, a Trase nevű ellátásilánc-kezdeményezés korábbi közleményében arról írt, hogy a JBS marhahús-exportja miatt évente háromszáz négyzetkilométernyi erdőirtás történik. Míg 2021. elején a Mighty Earth globális környezetvédelmi non-profit szervezet szintén arról számolt be, hogy a JBS 2019 óta több mint 105 000 hektárnyi erdőirtásért felel (amelynek fele valószínűleg illegális). És bár a JBS ígéretet tett arra, hogy 2035-ig felszámolja pusztító tevékenységét, sokak szerint az már túl késő. „A JBS még legalább 13 évnyi erdőpusztítást ígért” – mondta Sarah Lake, a Mighty Earth globális igazgatója a JBS tavaly év eleji bejelentése után. Hozzátette: csakhogy a klímaváltozás most zajlik, ahogy az erdők is most égnek.

Az embereket és a bolygót is megvédhetnék az erdőirtásmentes ellátási láncok

Tény és való, nehéz nyomon követni az ellátási láncokat, ám ez nem mentesíti a márkákat a tisztázásuk felelőssége alól. Arról nem beszélve, hogy a bőripar elfogadhatatlan ütemben növekszik: előrejelzések szerint 2025-re évente 430 millió szarvasmarhát kell levágni, hogy lépést tudjunk tartani a divat iránti kereslettel. Ez pusztító a levágott állatokra és a bolygóra nézve. Emellett van az erdőirtásnak egy másik káros következménye is: az őslakos törzsek fenyegetettsége. Ezek a törzsek évezredek óta az Amazonas-medencében élnek, csak Brazíliában közel 900 000-en. Ahogy a vállalatok mezőgazdasági területekért pusztítják az esőerdőket, a brazil kormány pedig erodálja a védelmüket, életük veszélybe kerül. Létfontosságú, hogy megvédjük ezeket az embereket, akárcsak az, hogy hallgassunk rájuk: hiszen olyan ökológiai ismeretekkel rendelkeznek az erdőről, amely évszázadok óta formálódik, és aminek nincs párja. (Ezért lehetséges, hogy az erdőirtás lényegesen ritkább az őslakosok által ellenőrzött Amazonas-vidékeken.) A divatmárkáknak azonban egyáltalán nem kellene olyan ellátási láncokba bekapcsolódniuk, amelyek fenyegetik ezeket a csoportokat vagy a bolygót, ha nem használnának állati eredetű bőrt.

Fekete Feher Foto Egy Divatbemutatorol
A nagy divatmárkáknak egyáltalán nem kellene olyan ellátási láncokba bekapcsolódniuk, amelyek pusztítják a környezetet

Hogy milyen könnyen kiváltható a bőr, arra mostanra számos példát láthattunk a divatiparban: a Stella McCartney-nál például sosem használtak szarvasmarhabőrt, helyette mindig valamilyen etikusabb alternatívát kerestek, így például 2021-ben együttműködésre léptek a Mylo nevű céggel, ami gombából gyárt bőrutánzatot. Szintén tavaly októberben a dán Ganni divatmárka bejelentette, hogy 2023-ra teljesen száműzi a bőrt a nyersanyagaiból, helyette leszerződik az olasz Vegea-val, akik fenntartható szőlő alapú anyaggal helyettesítik a bőrt. De már létező ruhadarabokat is találhatunk, ott vannak Karl Lagerfield és a Fossil kaktuszbőrből készített táskái, vagy az Adidas és a Mylo közreműködéséből született cipői. Míg a Nike ananászbőrt használt aHappy Pineapple” nevet viselő kollekciójában. Így tehát, ahogy Céline Semaan, a Slow Factory társalapítója a Guardian lapnak nyilatkozta: „Olyan erőforrások állnak a divatcégek rendelkezésére, hogy valójában nincs mentségük arra, miért alkalmaznak továbbra is állati eredetű bőrt termékeikben.”

A divatipar és a környezetszennyezés

A fast fashion márkák globális elterjedése lehetővé tette, hogy manapság szinte bárki, bárhol és bármikor hozzáférhessen a különböző ruhaneműkhöz, csakhogy ennek a hóbortnak a környezet lett az első számú elszenvedője. És amíg jól tudjuk, hogy mekkora szennyezést okoznak például a repülőgépek vagy az eldobható műanyagok, de ami a ruháinkat illeti, a pusztító hatások kevésbé nyilvánvalóak. A World Economic Forum összefoglalója alapján íme néhány adat a divatipar és a környezetszennyezés kapcsolatáról.

  • A ruhagyártás mértéke nagyjából megkétszereződött 2000 óta.
  • Míg 2014-ben az emberek hatvan százalékkal több ruhadarabot vásároltak, mint 2000-ben, azokat viszont csak feleannyi ideig tartották meg.
  • Európában a divatcégek a 2000-es átlagos évi két új kollekcióról 2011-re ötre nőttek. Sőt egyesek még többre: a Zara például évente 24, míg a H&M 12-16 új kollekcióval jelentkezik évente.
  • Rengeteg ruhanemű szeméttelepen végzi: szemléltetésképp másodpercenként egy ruhával teli szemeteskocsinak megfelelő mennyiséget égetnek el vagy dobnak le egy szemétlerakóba.
  • Összességében – éves szinten – a textíliák 85 százaléka hulladéklerakókba kerül. Ez elég ahhoz, hogy évente megtöltse Sydney kikötőjét.
  • Becslések szerint a ruhák hatvan százalékában megtalálható a műanyag. A poliészter előállítása kétszer-háromszor több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint mondjuk a pamuté, előbbi ráadásul nem bomlik le az óceánokban.
  • A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 2017-es jelentése szerint a tengerekben és óceánokban található összes mikroműanyag – nagyon kicsi műanyagdarabok, amelyek biológiailag soha nem bomlanak le – 35 százaléka szintetikus textíliák, például poliészter mosásából származik.
  • Összességében a mikroműanyagok a becslések szerint az óceánok műanyagszennyezésének 31 százalékát teszik ki.
  • A divatipar felelős az emberiség szén-dioxid-kibocsátásának tíz százalékáért. Ez több, mint az összes légi és tengeri szállítás következtében kibocsátott mennyiség együttvéve.
  • Az Ellen MacArthur Alapítvány 2017-es jelentése szerint, ha a divatipar a jelenlegi pályáján halad, a szén-dioxid-kibocsátás mértéke 26 százalékot emelkedik 2050-re.
  • A divatipar emellett a második legnagyobb vízfogyasztó világszerte: egy pamuting előállításához körülbelül hétszáz gallon víz szükséges. Ekkora mennyiségből egy ember tíz évig ihatna naponta nyolc pohárral. A hatalmas vízszükséglet oka, hogy mind a farmerek, mind az ingek egy rendkívül vízigényes növényből, pamutból készülnek.
  • Üzbegisztánban a gyapottermesztés annyi vizet kinyert az Aral-tóból, hogy az körülbelül ötven év után kiszáradt. Pedig az Aral-tó egykor a világ négy legnagyobb tavai között szerepelt, mára viszont szinte csak sivatag, és egy kis tócsa maradt belőle.
  • A divatipar ezen kívül vízszennyezési problémákat is okoz. A textilfestés a világ második legnagyobb vízszennyező, mivel a festési folyamatból visszamaradt szennyezett víz gyakran árkokba, patakokba vagy folyókba kerül.
  • A festés során évente kétmillió, olimpiai méretű úszómedence megtöltéséhez elegendő vizet használnak fel.
  • Mindent egybevetve a divatipar felelős a világ összes ipari vízszennyezésének húsz százalékáért.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze