A repülésnek annyi, éljen a vonat?

A „repülés szégyen” mozgalom nemcsak arról szól, hogy csökkentsük a karbon-lábnyomunkat, hanem arról is, hogy fedezzük fel a „lassú utazás” örömét.

A „repülés szégyen”

Én néhány éve találkoztam először a „repülés szégyen” fogalmával. Egy barátom mesélte, hogy több külföldi kollégája lelkiismereti okokból nem jelent meg egy egzotikus célponton tartott nemzetközi konferencián, és inkább online követték a szakmai eszmecserét. „Lelkes környezetvédőként úgy érezték, csak akkor hitelesek, ha nem utaznak repülővel még olyan helyszínre sem, ami csak légi úton érhető el.” A mozgalom azóta kinőtte magát, és nemcsak tudósok követik, hanem felelősen gondolkodó átlagemberek is.

A Svédországból indult „a repülés szégyen” (svédül flygskam) mozgalom mögött rejlő filozófia az, hogy csökkentenünk kell karbonlábnyomunkat, ezt pedig a legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha lemondunk a repülésről. Az ágazat ugyanis igen komoly mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez: jelenleg az összes kibocsájtás 5 százalékáért felel, de 2050-re az előrejelzések szerint ez az arány 22 százalék lesz.

Airplane,leaving,jet,contrails,with,co2,word,inside.,suitable,for
A repülés az egyik leginkább körmyzetszennyező ágazat / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Mi várható?

A tendenciákat figyelembe véve világszinten nem várható a repülés visszaesése. A koronavírus-járvány otthon maradásra kényszerítette az embereket, akiket nehezen lehetne lebeszélni arról, hogy bepótolják az elmaradt nyaralást.

A IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) legfrissebb adatai szerint a 2021-es júliusi utaskilométerek száma még mintegy 53 százalékkal alacsonyabbak ugyan a válság előttinél, de a cargo nyolc hónapja a 2019-es fölött van. A szervezet a következő évekre, sőt évtizedekre az összes területen erős növekedést vár.

Mit számít, mit csinálok?

A számokból is látszik, hogy a légi közlekedés karbonlábnyomának csökkentése elsősorban a légi szállítók – illetve a rájuk vonatkozó szabályokat megalkotók – feladata lenne. Ezzel kapcsolatban is léteznek már kezdeményezések a kormányok és a légitársaságok részéről is.

Talán a mi hozzájárulásunk nem is számít olyan sokat… de mégis vannak, akik ezt másképp gondolják. 2019-ben, még a koronavírus-járvány előtt 6000 embert kérdeztek meg az USA-ban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, és az derült ki, hogy – a fenti logika alapján – ötből egy ember kevesebbet utazott repülővel.

Train,woman,leaving,for,work,in,morning,commute,commuting,to
A légi közelekedés veszít, a vasút nyer / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Ez nem csak „szöveg” volt: Németországban 2019 novemberében az előző év azonos időszakához képest 12 százalékkal csökkent a légi utasok száma, a jóval környezetbarátabb vasúti közlekedés fellendülését okozva.

Fedezzük fel a lassú utazás örömét!

Az, hogy a pandémia miatt jórészt csak belföldön nyaralhattunk biztonságosan, eleve a „lassú utazás” irányába vitte az ágazatot. A lassú utazás lényege, hogy keressünk lakóhelyünkhöz viszonylag közeli úti célokat, amik repülő nélkül, például vonattal is megközelíthetők.

A „repülés szégyen” mozgalom erősödése nem véletlenül vezetett a vasúti közlekedés fellendüléséhez. Számos előnye van a repüléshez képest: a vonatokra könnyű jegyet venni, nincs fáradtságos becsekkolási procedúra, a hálófülkék kényelmes alvási lehetőséget biztosítanak. Az utazás megszakítható, ha úgy gondoljuk, vonaton alaposabban meg lehet ismerni az országot, az étkezőkocsikban pedig sokszor igen komoly gasztronómia élvezetekben lehet részünk.

Dining,car,of,eastern,and,oriental,express,,singapore,,republic,of
Ilyen is lehet egy étkezőkocsi / Fotó. Shutterstock / PuzzlePix

Az egyik klímaszociológus, aki két hét alatt Európából Kínába (!) utazott vonattal, további előnyöket említett: nincs jetlag, beszélgetni lehet érdekes emberekkel, van idő olvasni, és „érzékelni lehet a Föld nagyságát, és látni, milyen változatos”.

Ez persze nem a kezdő szint. Mi egyelőre csak szokjuk a gondolatot.

Nyitókép forrása: Shutterstock /PuzzlePix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Gyökerestül megváltozott az élete a Squid Game 77 éves sztárjának