A „repülés szégyen” mozgalom nemcsak arról szól, hogy csökkentsük a karbon-lábnyomunkat, hanem arról is, hogy fedezzük fel a „lassú utazás” örömét.
A „repülés szégyen”
Én néhány éve találkoztam először a „repülés szégyen” fogalmával. Egy barátom mesélte, hogy több külföldi kollégája lelkiismereti okokból nem jelent meg egy egzotikus célponton tartott nemzetközi konferencián, és inkább online követték a szakmai eszmecserét. „Lelkes környezetvédőként úgy érezték, csak akkor hitelesek, ha nem utaznak repülővel még olyan helyszínre sem, ami csak légi úton érhető el.” A mozgalom azóta kinőtte magát, és nemcsak tudósok követik, hanem felelősen gondolkodó átlagemberek is.
A Svédországból indult „a repülés szégyen” (svédül flygskam) mozgalom mögött rejlő filozófia az, hogy csökkentenünk kell karbonlábnyomunkat, ezt pedig a legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha lemondunk a repülésről. Az ágazat ugyanis igen komoly mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez: jelenleg az összes kibocsájtás 5 százalékáért felel, de 2050-re az előrejelzések szerint ez az arány 22 százalék lesz.
Mi várható?
A tendenciákat figyelembe véve világszinten nem várható a repülés visszaesése. A koronavírus-járvány otthon maradásra kényszerítette az embereket, akiket nehezen lehetne lebeszélni arról, hogy bepótolják az elmaradt nyaralást.
A IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) legfrissebb adatai szerint a 2021-es júliusi utaskilométerek száma még mintegy 53 százalékkal alacsonyabbak ugyan a válság előttinél, de a cargo nyolc hónapja a 2019-es fölött van. A szervezet a következő évekre, sőt évtizedekre az összes területen erős növekedést vár.
Mit számít, mit csinálok?
A számokból is látszik, hogy a légi közlekedés karbonlábnyomának csökkentése elsősorban a légi szállítók – illetve a rájuk vonatkozó szabályokat megalkotók – feladata lenne. Ezzel kapcsolatban is léteznek már kezdeményezések a kormányok és a légitársaságok részéről is.
Talán a mi hozzájárulásunk nem is számít olyan sokat… de mégis vannak, akik ezt másképp gondolják. 2019-ben, még a koronavírus-járvány előtt 6000 embert kérdeztek meg az USA-ban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, és az derült ki, hogy – a fenti logika alapján – ötből egy ember kevesebbet utazott repülővel.
Ez nem csak „szöveg” volt: Németországban 2019 novemberében az előző év azonos időszakához képest 12 százalékkal csökkent a légi utasok száma, a jóval környezetbarátabb vasúti közlekedés fellendülését okozva.
Fedezzük fel a lassú utazás örömét!
Az, hogy a pandémia miatt jórészt csak belföldön nyaralhattunk biztonságosan, eleve a „lassú utazás” irányába vitte az ágazatot. A lassú utazás lényege, hogy keressünk lakóhelyünkhöz viszonylag közeli úti célokat, amik repülő nélkül, például vonattal is megközelíthetők.
A „repülés szégyen” mozgalom erősödése nem véletlenül vezetett a vasúti közlekedés fellendüléséhez. Számos előnye van a repüléshez képest: a vonatokra könnyű jegyet venni, nincs fáradtságos becsekkolási procedúra, a hálófülkék kényelmes alvási lehetőséget biztosítanak. Az utazás megszakítható, ha úgy gondoljuk, vonaton alaposabban meg lehet ismerni az országot, az étkezőkocsikban pedig sokszor igen komoly gasztronómia élvezetekben lehet részünk.
Az egyik klímaszociológus, aki két hét alatt Európából Kínába (!) utazott vonattal, további előnyöket említett: nincs jetlag, beszélgetni lehet érdekes emberekkel, van idő olvasni, és „érzékelni lehet a Föld nagyságát, és látni, milyen változatos”.
Ez persze nem a kezdő szint. Mi egyelőre csak szokjuk a gondolatot.
Nyitókép forrása: Shutterstock /PuzzlePix
