Barion Pixel Allergének bevezetése a hozzátáplálásban – még egy dolog, ami miatt aggódnunk kell? – Coloré

Allergének bevezetése a hozzátáplálásban – még egy dolog, ami miatt aggódnunk kell?

2023. 11. 28.

A hozzátáplálással a legtöbb anyukának meggyűlik a baja előbb utóbb. Már ott elkezdődnek a bonyodalmak, hogy el kell döntenünk, a pépes vagy a falatkás módszert választjuk-e. Majd jön az aggódás, hogy nehogy megfulladjon a gyerek, az allergének pedig, mint a mumusok néha egészen kellemetlen helyzeteket okozhatnak.

Az allergének bevezetésének ideje minden édesanya számára aggódással teli, hiszen olyan alapanyokat kell adnia a legféltettebb kincsének, amik akár súlyos fizikai reakciókat is okozhatnak.

A hozzátáplálást a baba négy és a hét hónapos kora között ajánlott elkezdeni. A pontos kezdés elsősorban attól függ, hogy a bébi anyatejes, tápszeres vagy esetleg vegyes táplálást kap. A tápszeres babák esetében a gyermekorvosok a korábbi kóstoltatást javasolják. Az 100%-ban anyatejes igény szerint szoptatott babák számára elegendő hat – hét hónapos korban elkezdeni a hozzátáplálást. De akár tápszert, akár anyatejet kap a baba, fontos, hogy egyéves korig mindenképpen ez maradjon neki a fő tápláléka.

A védőnők és orvosok azt javasolják, hogy egy ételt három – négy napig kóstoltassunk a picikével mielőtt új ízt adnánk neki. Ez elsősorban azért fontos, mert ha valamire allergiás a baba, akkor könnyen kiszűrhető, másrészt azért is érdemes többször megkínálni egy-egy étellel, mert megesik, hogy amit egyik nap elutasított, azt másnap örömmel és boldogan fogja elfogyasztani.

Ha már három-négy féle alapanyagot kóstoltattunk a picivel, és nem tapasztalunk kellemetlen tüneteket, érdemes lehet keverni az ételeket, így több vitamint, rostot, nyomelemet tudunk a kisbabánknak adni. Mit érdemes adnunk? Az alma, banán, körte, barack tökéletesen kombinálhatók egymással. A gyümölcsök mellett természetesen ugyanez igaz a zöldségekre is, amikbe érdemes a hozzátáplálás első hónapjában már húst is csempészni, hiszen a többlet fehérje bevitel nagyon fontos a bébik növekedése szempontjából.

allergének a hozzátáplálásban
kép forrása: Getty Images

Az allergének bevezetésében sincs semmi ördöngösség, ám a legtöbb anyuka rengeteget aggódik, amikor először kínálja meg glutén- vagy laktóz tartalmú étellel a kisbabáját. Fontos tudni, hogy a babák estében mindössze 2-8%-ban fordul elő az allergénekre mutatott érzékeny reakció, és ezt a közel 90%-uk még óvodás korban kinövi. Az, hogy a baba tápszert vagy anyatejet kap, nem befolyásolja az allergénekre mutatott reakciót, ám azoknál a bébiknél gyakoribb lehet, akiknek a szülei és a család más felmenői is hasonló panaszoktól szenvednek.

De mik is az allergének?

Az allergének a tápanyagok azon fehérje összetevői, amik hatással vannak az immunredszerre és intoleranciát, allergiás reakciót válhatnak ki. Allergének lehetnek elősorban a tejtermékekben, a gabonafélékben, a halakban, a rákfélékben, a tojásban, a szójában és az olajos magvakban is. Ezek nem csak a babáknál, a felnőtteknél is képesek súlyos és ijesztő tüneteket okozni.

Tünetek

Az allergének nagyon kellemetlen tüneteket okozhatnak. Gyakoriak a bélrendszeri panaszok, mint hasmenés, székrekedés, puffadás vagy a hasgörcs, ami sajnos a bébiknek (és így a szülőknek is) gyakran okoz álmatlan éjszakákat is. Ezen kívül jellemzőek a bőrkiütések, mint az ekcéma, csalánkiütés vagy akár az egyes testrészek (főként az arcon a szem és száj környéke) hirtelen duzzanata, valamint a légúti problémák, mint az asztmás roham vagy fulladás esetén is arra következtethetünk, hogy a kisbabánknak allergiás reakciója van.

Mikor érdemes bevezetni az allergéneket?

A legtöbb allergént már a baba hozzátáplálásának korai szakaszában, hét-nyolc hónapos korban érdemes bevezetni. A tejtermékek közül a joghurt, a kefir, a tejszín, a túró, a sajt és a tejföl bátran kóstoltatható hét hónapos kortól, ám azt nagyon fontos betartani, hogy tejet csak a betöltött egyéves kor után kapjon. Mindenből csak egy-egy mokkáskanálnyival kezdjük, és ne natúran önmagában, hanem valamilyen zöldség vagy gyümölcs pürébe keverve kínáljuk a babának.

allergén
tej
Nagyon fontos betartani, hogy tejet csak a betöltött egyéves kor után kapjon. kép forrása: Getty Images

Ugyanez vonatkozik a tojásra is. Hét-nyolc hónapos kor között már nyugodt szívvel adható egy –egy tojás sárgája zöldségpürébe keverve, vagy BLW (falatkás hozzátáplálás) esetén akár a fehérjével együtt tojásrántottát vagy babacsintát is készíthetünk a picikénknek.

A gluténtól manapság azok is félnek, akiknek semmi okuk rá. A glutén önmagában egyáltán nem káros vagy veszélyes! Egy teljesen természetes anyag, hiszen a sikérben található, ami a búza és több más gabonaféle egyik fő alkotóeleme. Azoknak, akik érzékenyek rá felszívódási zavart okoz, ezért kellemetlen hasi tünetek és bőrkiütések formájában jelentkeznek a gluténérzékenység tünetei. Az anyatejes babák már az anyatejen keresztül is találkoznak vele, hiszen ha az anya fogyaszt búzából készült pékterméket akkor az az anyatejre is hatással lesz.

Fontos, hogy minél hamarabb már hat hónapos korban kapjon a kisbaba glutén tartalmú gabonákat. Ahogy már említettük zöldséges vagy húsos főzelékbe is keverhetünk kis mennyiségű grízt vagy gyümölcspürébe is csempészhetünk némi babakekszet. Későbbiekben, amikor már a baba stabilan ül akár egy-egy kisebb kiflit vagy kenyeret is a kezébe adhatunk.

allergének a hozzátáplálásban
kép forrása: Getty Images

Összességében tehát az allergéneket a baba fél éves korától a betöltött első szülinapig érdemes bevezetni, és ha bármely alapanyag esetében felfokozott allergiás reakciót tapasztalunk mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

Nyitókép forrása: Getty Images