Van, akinek egyetlen álma van egész életére, mások viszont egyszerre ezer ötlettel élnek a fejükben, és emiatt gyakran szétszórtnak érzik magukat. Pedig lehet, hogy nem a kitartással van a bajuk, hanem egyszerűen kreatívabban működnek, mint a többség.
Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik már nagyon fiatalon pontosan tudták, mit akarnak kezdeni az életükkel. Azokat, akiknek volt egy világos álmuk, és éveken keresztül ugyanabba az irányba haladtak. Nekem ez soha nem ment ilyen egyszerűen. Én az az ember vagyok, aki szinte mindenből képes új ötletet gyártani. Ha valaki mesél nekem egy új hobbijáról, az agyam már automatikusan azon kezd gondolkodni, hogyan lehetne ebből vállalkozás, TikTok-oldal vagy kreatív projekt. És ez gyerekkorom óta így van.
Már tizenkét évesen saját „vállalkozást” indítottam. A neve Variety Creations volt, mert fogalmam sem volt, pontosan mivel akarok foglalkozni. Sütés? Babysitterkedés? Poszterek készítése? Takarítás? Minden érdekelt egyszerre, ezért inkább olyan nevet választottam, ami alá bármi beleférhetett. A vicces az, hogy az egészből alig lett bevételem. Engem nem is ez érdekelt igazán, hanem az indulás. Az ötlet. Az az érzés, amikor valami új elkezd formát ölteni.
Sokáig azt hittem, egyszerűen képtelen vagyok végigcsinálni bármit
Ez a minta később is végigkísért. Rengeteg gondolatom volt. Spirituális podcast, kreatív márka, közös vállalkozás barátokkal, különféle projektek, tartalomak. Folyamatosan jött valami új. Csakhogy a legtöbb dolog sosem jutott túl az ötletelési szakaszon. És egy idő után elkezdtem emiatt rosszul érezni magam. Komolyan elhittem magamról, hogy szétszórt vagyok. Hogy nincs bennem kitartás. Hogy mindenki más képes hosszú távon építkezni, csak én nem.
A legrosszabb az volt, hogy közben rengeteg energiát vitt el az önostorozás. Valahányszor lelkes lettem valami új miatt, rögtön jött mellé a szégyenérzet is. Minek kezdesz megint új dologba, amikor úgysem fogod végigvinni? A fordulópontot végül egy teljesen egyszerű mondat hozta el.
Nem szétszórt vagyok, hanem kreatív
Néhány éve együtt dolgoztam egy projektmenedzserrel, és szinte minden héten előálltam valamilyen új tervvel. Egy ponton már konkrétan kellemetlenül éreztem magam emiatt, ezért megkérdeztem tőle, hogy szerinte következetlen vagyok-e. Ő pedig teljes nyugalommal azt válaszolta, hogy nem. Egyszerűen következetesen kreatív vagyok. Ez a mondat teljesen átírta bennem az egész történetet.
Rájöttem, hogy nem az a problémám, hogy túl sok ötletem van. Hanem az, hogy folyamatosan megpróbálom elnyomni ezt a részemet, mert azt hiszem, csak akkor lehetek sikeres, ha egyetlen dolgot választok örökre. Pedig nem minden ember működik ugyanúgy.
Nem kell egyetlen dolgot választani egész életre
Szerintem sok kreatív ember ott fárad el, hogy állandóan megpróbálja magát egyetlen identitásba bezárni. Mintha muszáj lenne eldönteni, hogy pontosan kik vagyunk, és utána évekig ugyanannak maradni. Én akkor kezdtem fellélegezni, amikor rájöttem, hogy nem feltétlenül kell egyetlen projektre vagy szerepre építenem az egész életemet.
Valójában csak egy helyet akartam, ahol megoszthatom a gondolataimat, az ötleteimet és a tapasztalataimat. Ezért végül úgy döntöttem, hogy egyetlen témával kezdek, amiben már van tapasztalatom és önbizalmam: a freelancerkedéssel. Tíz éve dolgoztam szabadúszóként, így természetesen tudtam róla beszélni. Voltak történeteim, hibáim, tanulságaim. És ami a legfontosabb: nem kellett erőltetnem magam.
Az igazán jó ötletek nem kimerítenek, hanem energiát adnak
Utólag rájöttem, hogy az aza terv működött végül, amihez természetesen kapcsolódtam. Nem kellett kutatnom vagy mesterségesen motiválnom magam. Egyszerűen érdekelt. Ráadásul tudtam, hogy másoknak is segít. Már korábban is rengeteg barátom kérdezett freelancerkedésről, ügyfélszerzésről, árazásról. Éreztem, hogy valódi igény van rá. És az is sokat számított, hogy végtelen mennyiségű gondolatom volt a témáról. Egy jó ötletnél ez fontos. Hogy újra és újra vissza akarsz térni hozzá.
Nem az elköteleződéssel volt bajom, hanem a túlvállalással
Eleinte természetesen ugyanabba a hibába estem, mint mindig. Instagram, TikTok, workshopok, napi tartalomgyártás. Megint mindent egyszerre akartam. És megint teljesen kimerültem.
Egy idő után rájöttem valamire: nem az a problémám, hogy nem tudok elköteleződni. Hanem az, hogy túl sokat akarok egyszerre csinálni. Folyamatosan olyan célokat tűztem ki magam elé, amelyek nem passzoltak ahhoz, ahogyan valójában működöm. A napi több videó például teljesen szembement azzal, hogy én sokkal jobban szeretek mélyebben, hosszabban írni és gondolkodni. Ezért végül áttértem a hosszabb formátumú írásokra és hírlevelekre, és könnyebb is lett minden.
A kevesebb néha sokkal fenntarthatóbb
Az egyik legnagyobb változást az hozta, amikor végre teljesíthető célokat kezdtem kitűzni magam elé. Nem napi tartalomgyártást vállaltam. Hanem havi egy igazán átgondolt anyagot. És furcsa módon ettől sokkal következetesebb lettem. Korábban mindig azt hittem, a siker kulcsa az agresszív jelenlét és a folyamatos teljesítés. Ma már inkább azt érzem, hogy a fenntarthatóság sokkal fontosabb. Mert hiába vagy lelkes valami iránt, ha közben teljesen kiégeted magad benne.
A szünet nem kudarc
Persze még így is voltak időszakok, amikor eltűntem. Hetekre. Néha azért, mert elbizonytalanodtam. Néha azért, mert rosszul viseltem, ha valami nem teljesített jól. Régen ezt automatikusan bukásként éltem meg. Ma már tudom, hogy a kreativitásnak is vannak hullámai. És attól, hogy valaki néha megáll, még nem veszítette el önmagát. A legfontosabb az volt, hogy mindig visszatértem. Egy évvel később természetesen jöttek eredmények is. Több olvasó, új lehetőségek, visszajelzések. De őszintén? Nem ez volt a legfontosabb, hanem az az érzés, hogy végre bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok kitartani valami mellett.