Barion Pixel Jelenetek egy házasságból – modern köntösben – Coloré

Jelenetek egy házasságból – modern köntösben

2021. 09. 29.

Ingmar Bergman 1973-as drámája a kor legmeghatározóbb műve volt, azóta színpadra is vitték, sorozat is készült belőle – utóbbiból itt a legújabb.

Jessica Chastain és Oscar Isaac a hetekben azzal került a médiafigyelem középpontjába, hogy szinte izzott köztük a levegő a Velencei Filmfesztiválon – ahol történetesen épp új sorozatukat, az HBO-s Jelenetek egy házasságbólt promózták. Így sokan levonták a konzekvenciát, miszerint ez „csak” a közönségnek szólt, persze, hiszen mindkét színész boldog kapcsolatban él mással. Mindenesetre a figyelemfelkeltés jó volt, a filmklasszikus modern adaptációjára rengetegen kíváncsiak.

A sztori egyszerű, pont ezért ismerős és sokszor fájóan igaz – adott egy átlagos házaspár, akiknek stabil baráti körük és anyagi hátterük van, nevelik aranyos kislányukat, miközben házasságukban egyre másra nehézségek keletkeznek. Ezt aztán százmilliók mondhatják el magukról, miért nézzük meg akkor mégis? A skandináv sorozatokra jellemző hidegség és komorság jelenik meg a képkockákon, köszönhetően Hagai Levi svéd rendezőnek, aki szerencsére nem egy az egyben másolja Bergman filmjét. Néha nem kellenek természetfeletti események, akciódús képsorok és óriási izgalmak, hiszen maga az élet sokkal érdekesebb némelyeknél – főleg ha ezt egy sorozat ennyire jól vissza tudja adni.

Borítókép forrása: HBO GO