A kastély üzenetét és világát közel száz évvel megjelenése után is átérzi az ember a Vígszínházban

2022. 12. 22.

A Vígszínház őszének egyik leglátványosabb bemutatóját A kastélyban tartották, az előadás pedig hasonlóan felkavarja az embert, mint Kafka eredeti műve.

Október nyolcadikán mutatták be Bodó Viktor rendezésében a Vígszínház színpadán Franz Kafka legismertebb regényének feldolgozását, A kastély Josef K-jának szerepét pedig ifj. Vidnyánszky Attila öltötte magára. A rejtélyes, elérhetetlennek tűnő kastélyhoz érkező földmérő története, akit munka céljából hívtak a helyszínre, de senki sem akarja fogadni és komolyan venni, a modern ember bürokrácia elleni küzdelmét is jelképezi. Aki egyetlen Kafka-darabot sem látott vagy olvasott, az kezdje ezzel, és máris értelmet nyer a “kafkai” jelző.

Thumbnail Kastely 01 Domolky Daniel Web 001
Forrás: Vígszínház – Dömölky Dániel

A Schnábel Zita által tervezett díszlet tökéletesen visszaadja A kastély rendszerének keszekuszaságát és átláthatatlanságát, miközben több funkciót is betölt az egyes jelenetekhez. Ugyanígy egy-egy színész több karaktert is magára ölt a darab során, egyesek kettő, mások mindjárt három szerepbe is bújnak. A szereposztás – mint a Vígszínházban szinte mindig – parádés, a főszereplő mellett Hegedűs D. Géza, Kovács Patrícia, Orosz Ákos, Bölkény Balázs, Radnai Csilla és még sokan mások is színpadra álltak. A Fridát alakító Bach Kata így nyilatkozott nekünk korábban A kastélyról és karakteréről:

A kastély rendszere egy nagyon zárt világ – tulajdonképpen egy falu –, és a zárt közösségek minden negatívumát magán hordozza. (…) A konfliktusok a darabban sokszor abból adódnak, hogy a főszereplő, K próbál beilleszkedni, de nem tudja kiismerni a szabályokat. Fridával első látásra egymásba szeretnek, és a lány igyekszik útmutatást nyújtani K-nak ebben a zárt rendszerben, izgalmas neki a messziről jött idegen, viszont rengeteg megfelelési kényszer van benne a kastély szabályai felé.

Az egy felvonásos darab abszurd, groteszk humorral közelít a klasszikushoz, a fényjáték és a színpadi koreográfia pedig csak tovább fokozza a hangulatot.

Boítókép forrása: Vígszínház – Dömölky Dániel