Barion Pixel Beperelheted a filmstúdiót, ha az általuk belengetett színész nem szerepel végül a filmben – Coloré

Beperelheted a filmstúdiót, ha az általuk belengetett színész nem szerepel végül a filmben

2023. 01. 01.

Az ítélet azután született, hogy két Ana de Armas-rajongó sikeresen beperelte a Universalt a színésznő meg nem jelenése miatt a Yesterday című filmben.

Mind jártunk már így. Beülünk a moziba megnézni az év egyik legjobban várt filmjét, aztán amikor jön a stáblista, azon töprengünk, mi történt azzal a jelenettel az előzetesből, ami miatt felkeltette az érdeklődésünket a produkció. Nos, lehet, hogy többet nem történik majd ilyen, mert egy amerikai szövetségi bíró, Stephen Wilson a héten úgy ítélte, hogy egy filmstúdiót be lehet perelni hamis reklámért, ha megtévesztő előzetest jelentet meg.  A szóban forgó eset Danny Boyle 2019-es Yesterday című filmjéhez kötődik, melynek főszereplőjét Himesh Patel alakította, akinek karaktere úgy lett gazdag, hogy a világ megfeledkezett a The Beatlesről. A film előzetesei alapján úgy tűnt, hogy Ana de Armas is szerepelni fog a produkcióban, azonban a színésznő rajongóinak csalódnia kellett, hiszen kivágták a végleges verzióból. Emiatt ketten pert indítottak januárban, és azt állították, hogy az előzetes megnézése után kikölcsönözték a filmet (mondjuk én a hír olvasásakor itt felkuncogtam, de persze, biztosan nem illegális letöltésről volt szó), majd rá kellett döbbenniük, hogy Ana de Armas nem is volt benne.

Yesterday Uk Premiere London
A Yesterday premiere 2019-ben Londonban – Ana de Armas innen is hiányzik, de persze érthető okoknál fogva. Forrás: Northfoto

Film kontra előzetes

A Universal el akarta utasítani a pert az USA alkotmányának első kiegészítésére (First Amendment) hivatkozva, mely a sajtó szabad véleménynyilvánítását védi, és ők ezt az előzetesekre is vonatkoztatják. Azzal érveltek továbbá, hogy a film trailerei “művészi, kifejező alkotások”, amelyeket inkább háromperces történeteknek kell tekinteni, nem pedig közvetlen reklámnak. Wilson bíró azonban ezt elutasította, és a filmelőzeteseket „kereskedelmi beszédnek” tekintette, melyek Kalifornia hamis reklámozására és tisztességtelen versenyre vonatkozó törvényeinek hatálya alá tartoznak. Wilson konkrétan így fogalmazott:

A Universalnak igaza van abban, hogy az előzetesek bizonyos kreativitást és szerkesztői diszkréciót igényelnek, de ez a kreativitás nem haladhatja meg azok kereskedelmi jellegét. Lényegében az előzetes egy olyan reklám, amely egy film eladását segíti azáltal, hogy a fogyasztók számára betekintést nyújt a produkcióba.

A stúdió megpróbálta ezt cáfolni korábbi előzeteseikből származó részletekkel, amelyek nem kerültek be a végleges változatokba. Legerősebbnek szánt példájuk a Jurassic Park volt, de ez nem mozdította el az ügyet az irányukba. A Universal azt is megjegyezte, hogy a „kereskedelmi beszédre” való hivatkozás ingoványos talaj lenne a többi elégedetlen mozilátogató számára, akik csak azért perelhetnének, mert nem tetszett nekik a film a trailer miatti várakozásaik alapján. Nem mennénk bele a további jogi érvelésekbe, de a lényeg, hogy Wilson bíró szerint 

a bíróság álláspontja arra korlátozódik, hogy egy színésznő vagy egy jelenet szerepel-e a filmben, semmi másra

Az akkor még szinte ismeretlen de Armas tehát teljesen kimaradt a Yesterdayből – a néhány másodperces klipek szerint egy híres színésznőt alakított volna, akihez talán gyengéd szálak fűzik Patel karakterét – és Richard Curtis forgatókönyvíró szerint azért vágták ki, mert a közönségnek nem tetszett az ötlet, hogy elvonják a figyelmet a Lily James karakteréhez köthető elsődleges szerelmi szálról. A két de Armas-rajongó 3,99 dollárt fizetett a film kölcsönzéséért, és most pedig 5 millió dollárt kereshetnek az üggyel, amit tovább vizsgál a bíróság. A szóban forgó előzetes itt nézhető meg, és az igazat megvallva nagyítóval kell keresni benne a kubai színésznőt, de benne van.

De Armas a Yesterdayt követő években lett hollywoodi sztár, a Szárnyas fejvadász 2049, a Tőrbe ejtve, A szürke ember, a Mélyvíz és a Szöszi című produkcióknak köszönhetően, így valószínűleg nem hátráltatta sokáig, hogy a készítők egy az egyben kivágták őt a Yesterday-ből – de ebben az esetben most nem ő, hanem a magukat becsapva érző rajongók állnak a középpontban. Kíváncsiak várjuk, hogy ez a precedens mit indíthat majd el filmiparban és az amerikai törvénykezésben.

Forrás: Collider