Horányi Juli szerint Rúzsa Magdi áprilisi Elmegyek című klipje túl sok részletben hasonlít az ő, februárban közzétett videóklipjére, ami a Sebzetten című dalához készült. Rúzsa reagált a vádakra, a csatározás pedig jelenleg Facebook-bejegyzésekben és TikTok-videókban folyik – a sors fintora, hogy pont a szerzői jogok világnapja (április 23-a) körüli napokban. Arról persze szó sincs (eddig), hogy jogi következményei lennének a dolognak, de ennek apropóján megnéztük, hogy milyen hasonló szerzői jogi vagy épp plágiumvitákra került már sor az elmúlt évtizedekben.
Aki írt már szakdolgozatot, az tudja, hogy a legelső dolog, amin az ember elbukhat, ha nem jelöli megfelelően a forrást, így akaratlanul is magáénak tüntet fel egy gondolatot – vagyis plagizál. (Bár maga a plágium szó a Schmitt Pál-esettel terjedt el a szélesebb köztudatban.)
Egy dolgozatnál sokkal fajsúlyosabb kérdésekben is történtek már plagizálások, beszédek, dalszövegek és dallamok is kerültek jogtalanul átmentésre, de az is plágiumnak számít, ha letöltesz egy valaki által készített fotót a netről, és saját tulajdonként nevezed be egy pályázatra. A plagizálás önmagában is büntetendő, hiszen megsérti a szerzői jogokat, ám akkor még inkább bosszantó, ha a plagizáló fél javakhoz jut az „új” művel.
De mi is a szerzői jog, kit illet meg és mit véd? A Szellemi Tulajdon Hivatalának meghatározása szerint „a szerzői jog részesíti védelemben az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat, valamint – az ún. kapcsolódó jogok révén – a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket.” Ide tartoznak még a szoftverek, adatbázisok is, és védelmet élveznek a szerzői joghoz kapcsolódó ún. szomszédos jogi teljesítmények is, vagyis többek között a zenészek, színészek előadásai, a hangfelvételek és a rádió- és televízió-szervezetek műsorai. A szerzői joggal kapcsolatos legfőbb törvény itthon az 1999. LXXVI. törvény, mely sok egyéb alapfogalom tisztázása mellett rendelkezik a nyilvános terjesztésről, az átdolgozás jogáról, a szabad felhasználásról és korlátjairól, és a jogkövetkezményekről is.
Süsü nem a miénk?
A kezdetben rádiójátékból, majd a bábsorozatból ismert Süsü, a híres egyfejű gyermekkorunk egyik kedvenc karaktere volt, a Bodrogi Gyula hangján megszólaló sárkány mindenki szívébe belopta magát. Fogadok, ha most fel kellene idézni a főcímdalt, legtöbbünknek azonnal menne, de akiknek nem, itt egy kis rásegítés:
A Bergendy István által 1975-ben szerzett dallal kapcsolatban azonban 2008 őszén egy hazai dj-nek köszönhetően felmerült, hogy nem saját kútfőből született, hanem egy itthon nem igazán ismert memphisi zenész, Willie Mitchell Cherry Tree című számának másolata. A szóban forgó eredeti dal 1970-ben jelent meg, és bár Bergendy állítása szerint sosem hallotta. A hasonlóság tagadhatatlan, azt egy zenei szakértő is megerősítette:
A videó alatti kommentekben összetört szívek sorakoznak, az egyik hozzászóló azt írja, „Ezt 40 évesen kell megtudnom? Hogy ez egy koppintás? Index cikk szerint Bergendy nem ismeri ezt el, de könyörgöm? Ez nem »olyan, mintha« érzés, ez »pontosan az a dal” érzés! «.” Az ügy azonban megmaradt egyszerű felháborodás szintjén, mert bíróság elé nem került, ahhoz ugyanis Willie Mitchellnek kellett volna bejelentést tennie az Artisjusnál vagy egy másik jogvédő irodánál. Ez azonban nem történt meg, az énekes nyolcvankét éves korában, 2010-ben elhunyt, és valószínűleg sosem szerzett tudomást az incidensről.
Kanye fizetett Pressernek
Az Omega nemzetközileg is legismertebb száma az 1969-es Gyöngyhajú lány, amelynek ezerféle feldolgozása született a mai napig. Ezekkel az ég világon semmi baj sincs, hiszen normál esetben az előadóik feltüntették az Omegát, mint eredeti szerzőt, és a felhasználás jogát is megszerezték.
Kivéve napjaink egyik legzűrösebb zenészét, üzletemberét, Kanye Westet. 2013-ben ugyanis megjelent New Slaves című száma, melynek végére a Presser Gábor által szerzett Gyöngyhajú lány egy részletét illesztette be. Ehhez azonban késve kért engedélyt Pressertől, és bár akkor úgy tűnt, rendezik a problémát, a szerződés nem jött létre, és zeneszerzőnk sem váltotta be a West által küldött tízezer dolláros csekket. Az ügyről még a TMZ is írt, majd szűk egy évvel később peres eljárás során egyeztek meg a felek. Presser Gábor és Adamis Anna szerzőpárosának több mint 700 millió forintot ítélt oda a New York-i szövetségi bíróság. A Gyöngyhajú egyébként 2:53-tól kezdődik Kanye dalának végén:
George Harrison „tudat alatt” másolt
A Beatles tagjai közül először George Harrisonnak sikerült felkerülnie szólódalával a Billboard Hot 100 toplistára, ezt pedig a My Sweet Lordnak köszönhette. Az Istenhez fűződő kapcsolatáról éneklő Harrison azonban nem sokáig örülhetett a sikernek, ugyanis néhány hónappal később szerzői jogok megsértése miatt beperelte őt a He’s So Fine című dal kiadója.
A dalt 1963-ban, hét évvel a My Sweet Lord előtt jelentette meg a Chiffons együttes, és amikor a Bright Tunes kiadó felfedezte a két mű közti hasonlóságot, perre vitte az ügyet, mert a He’s So Fine írója, Ronnie Mack addigra már nem élt. George Harrison későbbi önéletrajzi könyvében így írt az esetről: „Nem igazán voltam tudatában annak, hogy hasonlít a két dal, amikor a My Sweet Lordot írtam, mivel inkább improvizálásról volt szó. De amikor megjelent az én számom, sok helyen játszották és az emberek elkezdtek beszélni a hasonlóságról, azt gondoltam, hogy hogy nem jöttem erre rá? Könnyen megváltoztathattam volna itt-ott egy-egy hangot és nem befolyásolta volna az egész dal hangzását.”
A tárgyalás során a bíró is úgy fogalmazott, hogy szerinte Harrison nem tudatosan másolta le a He’s So Fine taktusait, de ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy a My Sweet Lord ugyanaz a dal, csak más szavakkal, és ezért a szerzői jogok megsértésének minősül. Közel tíz évnyi huzavona után 1981-ben 587 ezer dollárra büntették meg az énekest, és a másik dalt hallgatva, hát, igazuk volt.
A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz: