Nem telik el október, hogy ne jönne szembe a címbeli felirat a Facebookom hírfolyamában, és sok helyen vérre menő vitákat folytatnak a kommentelők a halloween kontra mindenszentek témában. Egyesek szerint a kettő együtt nem fér meg, és vesszen a maskara meg a tökfaragás – szerintem meg ne. Véleménycikk.
Óvodás koromban imádtam a farsangot, mert szerettem az anyu által varrt jelmezekben parádézni a kiscsoportban. A nyuszit különösen, a bohócot kicsit kevésbé, mert a félbevágott, pirosra festett pingponglabda-orrnak festékszaga volt belül, így nem tudtam huzamosabb ideig hordani. Általános iskola alsó tagozatában az osztályfőnökünk mindig kitalált nekünk valamilyen csoportos jelmezt – voltunk például a Flintstone-családra hajazó kőkorszaki banda, meg Pinokkió és Gepetto a bálna gyomrában –, amivel rendre megnyertük a versenyt, mellette pedig mindig volt egyéni maskarám is. Ötödik osztálytól ez már valamiért cikinek számított a köreinkben, és bár a lelkem mélyén továbbra is szerettem volna felölteni valamilyen jelmezt, nem tettem, ahogy később középsuliban sem.
A kollégista éveim alatt nyílt rá megint lehetőségem, azonban ott nem farsangi bál, hanem halloweeni buli keretein belül kerültek elő az öltözékek, mivel az angolszász országokból Magyarországra is átterjedt ünnepnek a beöltözés fontos momentuma. Ahogy azt a Bajos csajok óta tudjuk: „Csajországban halloween az évnek az az éje, mikor egy lány szajhának öltözhet, és a többi lány nem szólja meg érte”. Így hát mondanom sem kell, a cuki katicajelmezt leváltottam, és október végén előkerülhetett a boszorkány, a vámpír, a pin-up girl, Wednesday Addams, Minnie-egér és társaik. Így lett a halloween az egyik kedvenc eseményem az évben, és bár már nem a kollégiumban tartjuk a jelmezes partit, hanem házibulivá és jelmezversennyé avanzsált, még mindig megvan a varázsa. Tavaly például második lettem egy Marvel-inspirálta outfitemmel (és ez a harmincas létszámot tekintve nagy szó!).
Mindeközben azonban eszembe sem jutott, hogy ez kiszorítaná a naptáramból és a szívemből november elsejét, ami – amellett, hogy édesanyám névnapja – mindenszentek ünnepe. Ilyenkor családostól felkerekedtünk, és meglátogattuk a rokonok sírjait, mécsest és gyertyát gyújtottunk, elmondtunk magunkban egy Miatyánkot és néha történeteket meséltünk róluk. Volt valami földöntúli, de kicsit sem félelmetes hangulata, ahogy ott álltunk a hidegben és figyeltük a lobogó fényeket, és elképzeltem azokat az embereket, akiket sose láttam, de a család egykori tagjaiként bennünk élnek. Biztos emlékeztet az övékre némely gesztusom, lehet, hogy a humorunk ugyanaz, elméláztam azon, hogy hasonlított-e az életünk valamennyire. Amikor pedig valamiért nem jutottunk ki a temetőbe, otthon emlékeztünk azokra a családtagokra és barátokra, akik már nem lehettek velünk. Így tesszük ezt azóta is, minden évben.
Miért kellene választani?
A kelta gyökerekkel rendelkező, a tökfaragás és a jelmezbe öltözés szokásával együtt járó ünnep valójában háromnapos, október 31-ét hívjuk All Hallows’ Eveningnek, magyar fordításban nagyjából Minden Szent Estéjének. Az egyházi ünnepként számon tartott Mindenszentek az ókori Rómából eredeztethető, de ma már nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy meglátogassuk szeretteink sírját és gyertyát gyújtsunk rajta. E két ünnepnek közös gyökerei vannak, és a halottainkra való emlékezés köti össze őket, mégsem éreztem soha, hogy az itthon újabb keletűnek számító halloween ellenfele a november elsején tartott mindenszenteknek vagy a másodikai halottak napjának – nem is egy napon vannak.
A halloween – hasonlóan a Valentin-naphoz – Amerikából, a reklámok, filmek, sorozatok hatására érkezett meg és terjedt el Magyarországon,
nem tartom a Magyarországon is szokásos megemlékezés konkurenciájának.
Miért is kellene választani? Egyáltalán miért jut eszébe bárkinek? Megértem, ha valaki utálja, hogy a csapból is a tökök és szellemek folynak már több, mint egy hónappal október 31. előtt (de emlékeztetném, hogy ugyanez a helyzet a mécsesekkel), együtt tudok érezni azokkal, akik gyűlölik a Valentin-napot megelőző szívecskés-rózsás-plüssmacis áradatot, és elfogadom, ha valakit zavar, hogy már októberben találunk csokimikulást a polcokon. A kereskedelem velejárói ezek, amiket maximum úgy tudunk kikerülni, hogy becsukott szemmel élünk.
De azt eddig sem sikerült megértenem, amikor valaki a nindenszenteket „élteti” a „rossz” haloweennel szemben. Úgy viselkednek, mintha évről évre kevesebb ember látogatna el a temetőkbe, mert helyette tököt faragnak otthon. Mintha azért nem maradna idő a gyertyagyújtásra, mert valaki a jelmezét csinosítgatja. Mintha egyre inkább elfeledkeznénk a föld alatt nyugvó egykori rokonokról, mert horrorfilmeket nézünk. Hiszen az az igazi szokás, ami magyar szokás, ami pedig külföldről jött, az maradjon is a határok másik oldalán!
Nem ezen múlik. Mindenki válassza, amelyiket szeretné, és hagyjuk a másikat békében emlékezni, jelmezbe öltözni, vagy neadjisten mindkettőt csinálni október végén.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
