Travis Barker otthona: minimalizmus jellemzi a Kourtney Kardashiannal közös házat

Alig egy hónapja, hogy a Blink-182 punkegyüttes zenésze, Travis Barker és Kourtney Kardashian örök hűséget fogadtak egymásnak. A friss házasok nem sokáig teketóriáztak, hiszen még az esküvő előtt felújították Barker házát, hogy az alkalmas legyen hétfős családjuk apraja-nagyja számára.

Travis Barker zenész, producer anno a Blink-182 nevű punkegyüttes dobosaként vált világhírűvé, napjainkban azonban inkább új felesége, Kourtney Kardashian kapcsán cikkeztek róla a lapok. Noha a sztárpár korábban már összekötötte az életét Las Vegasban, május elején tették hivatalossá véglegesen a kapcsolatukat a Santa Barbara-i városházán. 

fiatal házasoknak persze megfelelő fészekre is szükségük van, hiszen terveik szerint jelenleg héttagú családjuk (Kardashian három, Travis két, korábbi kapcsolatból származó gyermekkel érkezett a házasságba) közös gyermekekkel is bővül majd. A lánykérés után Travis nem teketóriázott sokáig, hiszen tavaly eldöntötte, hogy 16 év után felújíttatja Kalifornia állambeli házát, anyósa, Kris Jenner javaslatára pedig Waldo Fernandezt kérte fel a feladatra.

„Sok lakberendezővel beszéltem az elmúlt években, Waldo hozzáállása viszont az első pillanattól kezdve megfogott. Fantasztikus ötletei vannak, és sikerült megvalósítania azt a nyugodt légkört a házamban, amelyre mindig is vágytam. Neki köszönhetően végül nem csak egy-két szobát, hanem a teljes házat felújíttattam” – mondja Barker a tervezővel közös munkáról. 

Minimalista stílusjegyek punk felütéssel

„Kellett egy hely, ahol megpihenhetek kicsit, amikor hazajövök egy koncetről vagy a stúdióból” – mondja Travis Barker a Vogue Architectural Digest nevű sorozatában, amelyben a lap újságírói ismert emberek otthonát járják be a házigazda vezetésével. Barker calabasasi otthona „mindössze” 930 négyzetméteren terül el, amely elmondása szerint jóval kisebb, mint a korábbi háza. Barker otthonában a renoválás során nagyjából minden helyiségben megemelték a plafont, amely tágas tereket, s méginkább rengeteg fényt eredményezett. 

fény és a minimalizmus könnyedén lehetnének a ház hívószavai, hiszen már a nappaliba érve óriási, plafontól a talajig érő üvegbetétekkel találkozhatunk, amelyeket kinyitva akár ki is léphetünk a medencéhez.

Travis Barker, otthon, nappali
Barker sokat pihen és telefonál a nagy belmagasságú helyiségben
Kép forrása: YouTube

Travis sokat pihen és telefonál ebben a helyiségben, emellett a kiváló fényviszonyok miatt fotózásokat is szerveznek itt. Barker elmondása szerint azért ragaszkodik a minimál stílushoz, mert így nem vonhatják el a figyelmét a kiugró lakásrészletek az alkotás folyamatáról: sokszor előfordul, hogy hirtelen beugrik neki egy-egy ütem, amelyet aztán gyorsan meg is örökít a telefonján. 

A nappali falain kedvenc művészei: Raymond Pettibon és Westlane rajzai érhetők tetten. Pettibon kortárs művész, jelenleg New Yorkban él. A nyolcvanas években került be a köztudatba a dél-kaliforniai punk-rock érában, mivel posztereket és albumborítókat készített, főként az SST Records számára, innen származik a Travisszel közös ismeretség.

Travis Barker, otthon, nappali
Kép forrása: YouTube

A falat ezen kívül további alkotások díszítik, így például a feleségétől, Kourtney-tól tavaly karácsonyra kapott festmény, amelyen olyan öt album szerepel, amik megváltoztatták Travis életét, így például az Operation Ivy vagy a Dr. Dre egy-egy lemeze.

Travis Barker, otthon, nappali
Travis karácsonyra kapta a kandalló felett lógó alkotást feleségétől.
Kép forrása: YouTube

Puritán étkező, természetes konyha

Barker és Fernandez az étkező szisztémáját sem gondolták túl, hiszen a helyiség néhány kiugró kiegészítőtől eltekintve teljesen puritán. Travis elmondása szerint hétvégente szeretik letenni a telefont és együtt ebédelni a hatalmas faasztal körül. A konyha abszolút modern, már csak színeit tekintve is: a fehér és fekete dominálnak benne, a helyiség mégsem rideg, mivel természetes faberakással találkozni mindenütt.

Travis Barker, otthon, konyha
Kép forrása: YouTube

A naturális jelleget némi indusztrialitás töri meg, így például a plafonról lelógó, fekete lámpák, amelyek egy loft-lakás kiegészítői is lehetnének. Waldo külön matcha-sarkot tervezett Travis számára a konyha egyik pontján, ahol a zenész gondtalanul elkészítheti a család kedvenc frissítőjét. 

Travis Barker, otthon, lámpa, konyha
A modern Lámpák indusztriális hatást kölcsönöznek az egyébként egyszerű konyhának
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Az előző helyiséghez hasonlóan a konyhát is óriási, félkörívben elhelyezett ablakok világítják meg, amelyek tövében egy kisebb kávézóasztal is helyet kap, így van hol elfogyasztani a matcha-teát. 

Amerikai nappali, luxus játékszoba és az elmaradhatatlan stúdió

A “második” nappali a tipikus amerikai tévészobák jellegzetességeit hozza, így a helyiség közepén egy méretes, mogyoró színű kanapé áll, amelynek két szélén egy-egy, színben hozzá passzoló karosszék található. Az ülőalkalmatossággal szemben egy óriási tévé kap helyet, oldalán pedig egy kandalló: Travis elmondása szerint gyakran ebben a helyiségben tölti a család a téli ünnepeket, szeretnek összebújni a tűz melegében. 

Travis Barker, otthon, nappali
Kép forrása: YouTube

A nappaliból néhány lépéssel a játékszobába jutunk: ping-pong asztal, dohányzóasztal és egy hatalmas ülőgarnitúra töltik be a helyiséget. Nem titok, hogy Barker imádja a BMX-eket, így a szobában két ritkaság is felbukkan: egy arany és egy hófehér Dior bicikli. A játékszoba a felnőttek számára is tartogat meglepetéseket: a házigazda a sarokban található bárban szolgálja ki a vendégeit, itt már persze nem matchával.

Travis Barker, otthon, játékszoba
A Dior-tervezte biciklik egyértelműen a helyiség csúcspontjai
Kép forrása: YouTube

Egy zenész háza persze üres lenne saját stúdió nélkül: Barker a karantén alatt alakíttatta ki a hangszigetelt helyiséget, hiszen a bezártság hónapjaiban nagyrészt otthonról dolgozott és vette fel az újabb szerzeményeket. Itt írta a Bloody Valentine-t, emellett a Jayden’s album nagy része is a helyiségben készült. A szobára a bőség zavara jellemző, hiszen az elektronikus dobokkal kezdve a különböző gitárokon keresztül a szintetizátorig lényegében minden megtalálható benne. Travis persze mindegyiken játszik, épp annyit, hogy rögzíthesse a zene egy-egy részletét a különböző hangszerekkel. 

Travis Barker, otthon, stúdió
A stúdió persze hangszigetelt, hogy Travis ne zavarja családtagjait a zenéléssel
Kép forrása: YouTube

Moziterem és letisztult háló

Mivel Travis nagy filmrajongó hírében áll, nem csoda, hogy egy saját mozitermet is kialakíttatott a házban. Az elnevezés közel sem túlzás, hiszen szakemberként Barker nem bízta a véletlenre a hangzást: az valóban olyan, mintha egy moziban ülne az ember. 

Travis Barker, mozi
Kép forrása: YouTube

Az emeleti hálószoba hasonlóan puritán jellegű, mint a földszinti nappali: a hatalmas ággyal szemben egy újabb kandalló helyezkedik el, amely fölött megint csak egy méretes televízió gondoskodik az elalvás előtti információ-mennyiségről. Travis ragaszkodott az organikus matrachoz, mivel úgy véli, rengeteg káros anyag található meg a normál matracokban, így a ház felújításakor ennek külön figyelmet szentelt. A hitvesi ágy mellett a gyerekek rajzai, valamint Kourtney és Travis eljegyzési fotója kapnak helyet, de mértékkel: ezt a helyiséget sem árasztják el a csecsebecsék. 

Travis Barker, otthon, ház, hálószoba
Ahogy a többi helyiségben, úgy a hálószobát is kandalló teszi otthonossá
Kép forrása: YouTube

Kültér, egy kis csavarral

A producer otthonának nem csak a belső, hanem a külső terei is figyelemre méltók. Így például a kültéri nappali, amelynek két fala a medence irányába nyitott, két oldala pedig továbbra is zárt, így egyfajta „kint is vagyok, bent is vagyok” érzet keríti uralmába az embert. 

Travis Barker, otthon, kinti nappali
Kép forrása: YouTube

A szokatlan nappalitól mindössze néhány lépés a hatalmas úszómedence, amelyet szintén a tavalyi felújításkor renováltak Fernandez javaslatára. A medence körül beépített hangfalak és fényforrások biztosítják a kerti partik megfelelő zenei minőségét, hiszen Travis ugyan a házon belül nem, azon kívül viszont szereti a nyüzsgést: gyakran invitálja meg barátait egy-egy kültéri eseményre, közös zenélésre.  

Borítókép forrása: YouTube

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Jessica Chastain ingyen játszotta el Donald Trump nővérét az Armageddon Time-ban