Barion Pixel Lady Gaga egymás után két Vogue-címlapon is tündökölni fog – Coloré

Lady Gaga egymás után két Vogue-címlapon is tündökölni fog

2021. 11. 03.

A csodás énekesnő Lady Gaga a Vogue Italia novemberi és a British Vogue decemberi számának címlapján

Nemsokára érkezik az énekes-színésznő és Adam Driver főszereplésével készült film, A Gucci-ház, melyben Patrizia és Maurizio Gucci tragikus kapcsolata áll majd a középpontban. Ennek apropóján készített vele interjút mindjárt két Vogue magazin is, méghozzá Olaszország és Nagy-Britannia divatlapja. Azonban a Vogue esetében nem is feltétlenül a beszélgetés a legfontosabb, hanem a stílusos címlapfotó, amit mindig a legnagyobb alapossággal, kreativitással készítenek el. A magazin borítójára kikerülni igazán nagy megtiszteltetés, hiszen Kate Moss-tól elkezdve az akkor még hajadon Diana Spenceren át Judi Denchig a modell- és sztárvilág ikonikus szereplői is megjelentek már ott.

Lady Gaga először 2009-ben szerepelt a British Vogue címlapján, és az azt követő években láthatta őt a francia, az amerikai, az olasz, a spanyol és az orosz olvasóközönség is.

Vogue Italia lady gaga címlap
Forrás: Instagram/ladygaga

Mindkét fotózást Steven Meisel vezette, az outfiteket pedig a British Vogue főszerkesztője, Edward Enninful választotta ki Gaga számára. A Vogue Italia címlapján (fent) a sztár egy Schiaparelli-ruhát visel, melynek sziluettjét egy 1930-as évekbeli parfümös üveg ihlette és hat hétbe telt, hogy elkészüljön. A fekete darabot aranyfelhőként ölelik körbe a taftból készült ujjak, a szettet pedig Tiffany & Co. és Boucheron ékszerek koronázzák meg.

Vogue lady gaga címlap
Forrás: Instagram/ladygaga

A másik címlap, ellentétben az előző, teljes alakos fotójával, csupán Gaga rózsaszín Valentino-köpennyel keretezett arcát mutatja, ami a Vogue ikonikust, Twiggy-t ábrázoló borítójára utal a hatvanas évekből. A ruhaválasztás egyik esetben sem véletlen, hiszen a Csillag születik sztárja az utóbbi időben szorosan együtt dolgozott a két divatház kreatív igazgatóival, mi több, Schiaparelli-alkotásokat viselt több ízben, és a Valentino Voce Viva parfümjének arca is volt.

Az interjúkban szó esett közelgő filmjéről, és arról, hogy nem volt lehetősége találkozni az általa megformált Patriziával. Utóbbit 2016-ban engedték ki a börtönből, és mint kiderült, zavarta a tény, hogy Gaga alakítja majd őt a filmvásznon, viszont esélyt sem adott arra, hogy ők ketten találkozzanak és esetleg ezzel segítse az élethűbb megformálást.

Forrás: wwd.com