Barion Pixel Béranya hozza világra az NSYNC énekesének ikreit – Coloré

Béranya hozza világra az NSYNC énekesének ikreit

2021. 06. 03.

Óriási örömhírt osztott meg a rajongóval az NSYNC egykori énekese!

A 42 éves zenész és férje, Michael Turchin béranya segítségével lesznek szülők, aki ikreket hord a szíve alatt. Az énekessel madarat lehet fogatni, hiszen több éve szeretnének már gyermeket.

& Juliet Opening Night
Forrás: northfoto.com

Lance az életét a nyilvánosság kizárásával éli, ugyanakkor a hír bejelentése előtt kivételt tett egy külföldi lappal, amelynek hasábjain nemcsak az érzéseit, hanem a tapasztalatait is megosztotta a béranyasággal kapcsolatban. Állítása szerint kicsit sincsen könnyebb dolga azoknak a pároknak, akik az örökbefogadás helyett ezt az utat választják, hiszen jó közvetítő céget, illetve megbízható béranyát ugyanolyan nehéz találni, mint örökbefogadásra specializálódott alapítványokat.

„Amikor elmentünk a béranya közvetítő céghez, fogalmunk sem volt róla, hogy mégis miről fog az egész szólni. Nagyjából mindenkinek, akit a környezetünkben ismertünk balszerencséje volt ezzel a lehetőséggel.”

Lance hozzátette, hogy ma már ugyan nagyon nyitottak a témát illetően az emberek, ám akik így akarnak gyermeket sokszor nem mernek erről beszélni. Holott elengedhetetlen lenne, hogy mindenki megossza az élményeit, hogy ezzel is megkönnyítsék egymás helyzetét. Szerencsére Lancenek és a férjének végre teljesült az álma, ugyanis egy kisfiú és egy kislány szülei lesznek, akik a tervek szerint novemberben „érkeznek”.

Lance viccesen megjegyezte, hogy örülne, ha az ikrek szülinapja Halloween ünnepére esne, mert így minden évben jelmezbe öltözve tudnának ünnepelni. Az NSYNC egykori oszlopos tagja 2014-ben mondta ki a boldogító igent férjének, akivel mindketten nagy támogatói az LMBTQ közösségének.

Forrás: justjared.com