Az egészséges kommunikációs minták nagyon fontosak abban, hogy a munkahelyünkön ne csak jól dolgozzunk, de jól is érezzük magunkat. Ebben segít az asszertivitás. De mi is ez tulajdonképpen, és hogy alkalmazzuk irodai környezetben?
Egy munkahelyen megannyi helyzetben fontos, hogy hallassunk a véleményünket, kifejezzük álláspontunkat, nemtetszésünket és igényeinket, ötleteljünk és szavazzunk. Ha valaki jól tud kommunikálni, akkor a kollégái bizalma is nőni fog irányában, könnyebb lesz megoldani a felmerülő nézeteltéréseket és az egész légkör kellemesebb, elfogadóbb lesz. A “jó”-nak elkönyvelt kommunikáció része, hogy tudjunk asszertíven társalogni. Aszerint, hogy az ember mennyire fogadja el saját magát és környezetét, négy viselkedési mintázatot vehet fel: agresszív, passzív, manipulatív (más néven passzív-agresszív), valamint a leghasznosabb, az asszertív. Lássuk, mi is ez utóbbi.
Az asszertivitás jellemzői
Röviden úgy tudnánk leírni, hogy az asszertív kommunikáció során mindkét fél fontos, egyik sem nyomhatja el a másikat és kényszerítheti rá az akaratát. Tehát ennek során mindkét – vagy épp több – ember igyekszik kifejezni igényeit, szükségleteit, emellett pedig ugyanilyen fontos, hogy meghallgatja a másik hasonló törekvéseit, azokat elfogadja, figyelembe veszi. Egyszerre állunk ki magunkért és részesítjük értő figyelemben a másik felet, hogy végeredményként közös nevezőre, kompromisszumra juthassunk. Alapvetően az érzelemmel teli helyzetekben a legfontosabb ezt alkalmazni, például a családban vagy a párkapcsolatban, de ugyanígy a munkahelyen is helye van, hiszen az érdekérvényesítés egyik legjobb, mások számára is előnyökkel járó eszköze. Legfőbb jellemzői a következők:
- őszinte, egyenes
- kifejezi saját gondolatait, érzéseit – de nem hagyja, hogy utóbbiak elragadják
- én-üzeneteket küld
- tekintettel van a másikra
- konkrét helyzetre és célra vonatkozik a közlés
- mentes az ítélkezéstől, nem személyeskedik
Hogy néz ki ez a munkahelyen?
Képzeljük el, hogy az amúgy is zsúfolt munkanapunk vége felé a felettesünk a nyakunkba szeretne sózni még egy pluszfeladatot. Van, aki rögtön nemet mond, van, aki túlórázik miatta, hogy ne okozzon csalódást, hiszen nem képes visszautasítani, ha szívességet kérnek tőle. Az asszertív megoldás az, ha nyugodtan közöljük: “Ne haragudj, úgy tűnik, ez már nem fér bele az időmbe. Ha nagyon fontos neked, akkor megcsinálom, de helyette egy másikat át fogok rakni holnapra, hogy időben haza tudjak menni – ez így rendben van?”
Senki sem születik úgy, hogy tud ilyen formán kommunikálni, de meg lehet tanulni, ahogyan azt is, hogy felismerjük, mely helyzetekben nem érdemes használni. Azonban ha munkahelyi feladatok ellátásáról van szó, általában érdemes próbát tenni vele. Az asszertivitás egyik eszköze, hogy – bizonyos helyzetekben – kijelentések helyett kérdéseket tegyünk fel, hiszen mennyivel jobban hangzik a “Biztos vagy benne, hogy ezt nem lehet másképp megoldani?” és a “Megmutathatom, én hogy gondoltam?” mint a “Csináld máshogy, ez így nem jó.” A kérdések lehetőséget adnak a vitatkozásra (figyelem, nem a veszekedésre), az érvek ütköztetésére, amiből, ha jól csináljuk, pozitív dolgok születnek.
Az őszinteség az élet minden területén fontos, így a munkahelyen is. Jeleznünk kell, ha valamivel nem értünk egyet, de nem úgy, hogy “Ez szerintem marhaság.” Helyette próbáljuk meg a “Nem értek egyet ezzel a módszerrel, szerintem sokkal lassabban fognak haladni a dolgok miatta.” Ugyanakkor legyünk őszinték akkor is, ha hibáztunk – ha valaki vállalja a felelősséget a tetteiért, sokkal jobban bízunk benne a továbbiakban.
Még nem említettük, de nemcsak a szavaink, hanem a testbeszédünk is része lehet a jó kommunikációnak. Tartsunk szemkontaktust a beszélgetőpartnerünkkel (de ne bámuljuk meredten, mert az agresszív), mutassuk nyitottságunkat felé úgy, hogy nem fonjuk össze a karjainkat a mellkasunk előtt.
Küldjünk én-üzeneteket a másik felé, és ne általánosságban beszéljünk a dolgokról, ne beszéljünk egy közösség nevében, hiszen az arra utalhat, hogy eloszlatjuk a felelősséget mások között. Gyakoroljuk, hogyan kell nemet mondani, kiállni magunkért, és sokszor az is segít, ha az érzelmeink kontrollálásában is gyakorlatot szerzünk, hiszen nem engedhetjük meg, hogy azok elragadjanak minket.
Tartsuk észben, hogy nem kontrollálhatunk másokat, így ne az ő meg- vagy épp legyőzésük legyen a cél. Fontos, hogy tudjuk: attól, mert mi asszertíven próbálunk meg társalogni mással, ő nem biztos, hogy így fog hozzánk viszonyulni, de ez ne zavarjon. Mi mindent megtettünk.
