Barion Pixel A 14 éves Gaál Zsóka a sakk világranglista élén – Coloré

A 14 éves Gaál Zsóka a sakk világranglista élén

2021. 11. 03.

Az ajkai sakkzseni, aki egyben a világ legfiatalabb női nemzetközi mestere, a 14 és 15 éven aluliak mezőnyében is a világranglista élén végzett. Néhány nap múlva pedig már a felnőtt korosztályban is versenyezhet – ilyen fiatalon legutoljára a Polgár testvérek képviselték Magyarországot a sakk sportágban.

„Első vagyok a 14 éven aluli lányok világranglistáján!” – posztolta Facebook-oldalára tegnapelőtt Gaál Zsóka, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) legfrissebb rangsorára hivatkozva.

Gaal Zsoka Sakk Zseni
Fotó: Linea Fotográfia

A sakkzseni 2336 ponttal vezeti az U14-es világranglistát, s noha még csak 14 éves, már az 15 éven aluliak mezőnyében is ő a listaelső; ha pedig az U16-os korosztály rangsorát nézzük, láthatjuk, hogy mindössze 3 ponton múlt, hogy ott is nem az első helyen végzett.

Az ajkai tehetség, aki idén nyáron a világ legfiatalabb női nemzetközi mestere is lett, most nagy kihívás előtt áll, ugyanis néhány nap múlva, november 11-21. között a szlovéniai Catezben megrendezendő Csapat Sakk Európa-bajnokságon a felnőtt korosztályban versenyezhet. A Sentimento Ajka BSK játékosa most Lázárné Vajda Szidóniával, Gara Tíciával, Mihók-Juhász Barbarával és Terbe Juliannával egy csapatban bizonyíthat.

Érdemes megjegyezni, hogy a sakk sportágban ilyen fiatalon legutoljára a Polgár testvérek képviselték Magyarországot.

Nem csak játék és mese

A vezércsel (The Queen’s Gambit) amerikai minisorozat óta, amelyet Walter Tevis 1983-as regénye alapján vitt képernyőre a Netfix, a sakk újra virágkorát éli, talán soha nem volt annyira népszerű – sőt, ahogy több kritikus is fogalmazott: szexi – ez a sport, mint napjainkban.

Noha Beth Harmon (Anya Taylor-Joy) története fiktív, kitalált sztori és kissé idealistának tűnhet ebben a férfiak által dominált sportágban, Gaál Zsóka az élő példa arra, hogy egy lány is álmodhat nagyot és tehetségével, kitartó munkával elérheti a céljait.

Bár a produkcióban megelevenedő villámsakk vagy a fejben folytatott sakkjátszmák egy laikus számára nehezen elképzelhetőek a valóságban, Zsóka pontosan hasonló módszerekkel edz: szeptemberben például húsz táblán tartott sakkszimultánt, máskor pedig vaksakkpartit játszott, méghozzá három riválissal szemben, akik egy csapatként küzdhettek ellene, és a lépéseiket megbeszélhették egymással.