Barion Pixel Csillagjegyek, amelyek képesek a szakadék széléről is megmenteni a párkapcsolatuk – Coloré

Csillagjegyek, amelyek képesek a szakadék széléről is megmenteni a párkapcsolatuk

2021. 06. 14.

Vannak, akik hihetetlen módon tudnak küzdeni, hogy megmentsék a szerelmi életüket, míg mások pillanatok alatt váltanak partnert.

Sosem szül jót, ha valaki túl könnyen vált és egyik kapcsolatból a másikban esik, ezzel megfosztva magát a valódi személyiségének megismerésétől. Ugyanakkor az sem mindig pozitív, ha valaki túl görcsösen ragaszkodik egy szerelemhez, ami már elmúlt. Akárcsak a külső jegyeink, úgy a kapcsolatokhoz való hozzáállásunk is nagyban függ a horoszkópunktól. Egyes asztrológusok úgy vélik, hogy a csillagjegyünknek ahhoz is köze van, hogy mennyire lehetünk kitartóak a kapcsolatunk megmentése miatt.

Most lássuk, mely csillagjegyekről is beszélünk!

Csillagjegy Kapcsolat
Forrás: unsplash.com

Kos

A Kos nehezen köteleződik el, de ha megteszi, akkor azt egy életre gondolja – legalábbis abban a pillanatban biztosan. Lobbanékony, ezért nehéz vele, de az is igaz, hogy a végsőkig elmegy a kapcsolatáért. Néha lázad és hiú, ilyenkor borít mindent, de ez nála nem végleges, csak a düh kiadása. Rendkívül szenvedélyes és igazából azt is kihívásnak veszi, ha vissza kell szereznie elhidegült kedvesét.

Rák

A Rák hajlamos háttérbe szorítani a saját igényeit és kedvezőtlen döntéseket hozni, csak hogy a párja boldog legyen. Azt sem veszi észre, ha kihasználják és egyoldalúvá válik a dolog. Akkor érzi magát hasznosnak, ha gondoskodhat, adhat, elláthat és ezért szinte képtelen is egyedül lenni, társfüggő. Inkább benne ragad egy rossz kapcsolatban, ahol akár meg is alázzák, minthogy elhiggye, másnak is kellhet. Alapvetően áldozat alkat, aki a saját csapdájába esik. A kívülállóknak viszont úgy tűnik, hogy minden rendben nála.

Mérleg

A Mérleg az, aki ad egy második, harmadik, és sokadik esélyt, még akkor is, amikor már rég halálra van ítélve a kapcsolat. Ha olyan csillagjeggyel kerül össze, aki számító és szeret másokon élősködni, akkor a legtöbb esetben ki is használják ezt a tulajdonságát. Állandóan mérlegel és vacillál, még akkor is, amikor már a környezete is próbálja felnyitni a szemét a szomorú valóságra. Nehezen engedi el a kapcsolatait, legyen az jó vagy rossz, és később sem mindig tudja, vajon jó döntést hozott-e.

Nyilas

A Nyilas kitartó harcos, aki nagyon intenzíven éli meg a kapcsolatait és a szerelmet. Sosem adja fel, szenvedélyesen kitart az élet minden területén, mert ez számára a siker receptje. Igaz ez a párkapcsolataira is, de nem mindig vezet eredményre. Mivel erőteljes, domináns akaratú, képes kicsit elnyomó lenni, vagy meggyőzni a másik felet arról, amit valójában nem is akar. Ők azok, akiket érdemes elkerülni, ha nem akarjuk, hogy ki legyünk zsigerelve.