Kell-e a negyedik COVID-oltás?

A harmadik COVID-oltás szükségességéről nincsen vita a szakemberek között, a negyedikkel kapcsolatban azonban más a helyzet. Sokan úgy vélik, több adatra lenne szükség, hogy kétely nélkül ki tudjuk jelenteni: az is kell.

A legtöbb országban az immunhiányos betegeknek ajánlják fel a negyedik oltást. Ennek az alapja az a tanulmány, ami megállapította, hogy tíz ilyen betegből négynél két oltás után kisebb az antitestek koncentrációja, mint az egészségeseknél. Negyedüknél még a harmadik oltás után sem javult sokat a helyzet, az ő esetükben tehát indokolt a negyedik oltás beadása.

De mi van a többiekkel?

A Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla általánosságban is a negyedik oltás mellett van. „Ha összegyűlnek az adatok a világ minden részéről, akkor fogjuk pontosan tudni, az omikron legyőzéséhez elegendő-e a harmadik oltás. Én azt gyanítom, nem elegendő, és valóban szükség lesz a negyedik oltásra is.”

COVID-oltás, veszélyeztetett, negyedik dózis
Kérdés, kinek lesz szüksége a negyedik oltásra / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

A világon először 2022. január 3-án Izraelben elkezdték beadni a vakcina negyedik dózisát a 60 éven felülieknek, illetve az egészségügyben és az idősgondozásban dolgozóknak. Az előzetes adatok szerint a negyedik adag beadása után egy héttel az ötszörösére ugrott az ellenanyag-koncentráció, ami sokkal nagyobb védelmet jelenthet a kórházi tartózkodás és a súlyos tünetek ellen.

Ezek az eredmények egy kis, még nem publikált vizsgálaton alapultak, amelyben 154 kórházi alkalmazott vett részt, akik megkapták a Pfizer vakcina negyedik adagját. Ez azonban nem tekinthető igazán komoly tudományos kutatásnak – nem csoda, hogy sokakat nem is győzött meg.

Melyik országban mi történik?

Németország bejelentette, hogy az izraeli példát követve szélesebb kör számára teszi elérhetővé a negyedik dózist, hogy le tudja győzni az omikron-variánst.

Nagy-Britanniában várnak a védettség csökkenéséről szóló adatokra, és annak alátámasztására, hogy a negyedik oltás csökkenti a kórházi tartózkodás esélyét.

Hasonló álláspontot foglalt el az USA is. 2021 végén Anthony Fauci, a Fehér Ház egészségügyi főtanácsadója azt mondta: „Egyszerre csak egy lépést tegyünk. Gyűjtsük össze a harmadik oltással kapcsolatos adatokat, majd utána döntünk a negyedikről.”

Jelenleg az Egészségügyi Világszervezet, a World Health Organization (WHO) is az adatokra vár, és egyelőre nem szólított fel a negyedik oltás beadására.

adat, kutatás, COVID-oltás
Egyelőre gyűlnek az adatok / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Beolthatjuk-e néhány havonta a bolygót?

Mások még ennél is tovább mennek. Andrew Pollard, az Astra-Zenecát kifejlesztő team vezetője szerint elsősorban a veszélyeztetettekre kell koncentrálni, majd hozzátette: „Tudjuk, hogy a harmadik oltás után néhány hónapig magas az antitestek száma. Több adatra van szükség viszont annak felméréséhez, hogy a veszélyeztetetteknek mikor és milyen gyakran van szükségük további adagokra. Nem olthatjuk be a bolygót négy-hat havonta. Ez nem is fenntartható, és nagyon drága.”

Másészt pedig nem csak a vakcinákkal harcolhatunk az omikron ellen. A klinikai vizsgálatok szakaszában van a Pfizer Paxlovid nevű vírusellenes tablettája és a Merck molnupiravirja. Ezek a vírusellenes szerek is megakadályozhatják, hogy a fertőzések súlyos esetekké fajuljanak.

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Így épít a nemet mondás művészete – 3. rész