Kollagénnel a szívinfarktus ellen?

2022. 08. 13.

A kollagén, azaz a testünk ragasztója, nem csak a fiatalságunk megőrzésében segít. Érrendszer erősítő hatása miatt akár egy komoly szívbetegségtől vagy súlyos bélpanaszoktól is képes megvédeni miket.

Azt már sokan tudják, hogy nagyon fontos szervezetünk számára a kollagén pótlása, és hogy elengedhetetlen alkotóeleme a tökéletes arcbőrnek. Ám azt már csak kevesen, hogy miért is játszik ilyen nagy szerepet egészségünk fenntartásában, és hogy több fajtája is van.

Húszas éveink közepétől évente megközelítőleg 1 százalék kollagént veszít a szervezetünk. Ennek hatására csökken a bőr rugalmassága és sajnos a feszessége is. Belegondolni is szörnyű, de a csúf igazság az, hogy nyolcvanéves korunkra a bőrünk 75 százalékkal kevesebb kollagént állít elő, mint annak idején, amikor friss és üde húszévesek voltunk.

Arcápolás, bőr, szépség, kollagén
Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Ennek a statisztikának a tudatában érhető, hogy a legtöbb, a ráncosodástól és a korai botoxkúrától félő nő azért fogyaszt rendszeresen kollagént, hogy a minőségi arcszérumok és kozmetikai kezelések mellett maximalizálja az anti-aging (öregedésgátló) folyamatokat.

Pedig a kollagén nemcsak a bőr szépségéért, hanem még számos legalább ennyire fontos dologért felelős.  Így tehát ha tudatos kollagénfogyasztókká szeretnénk válni, akkor a céltól függően kell kiválasztanunk azt a típust, ami a leginkább megfelelő a számunkra. Mielőtt kitérnénk rá, hogy milyen hasznos élettani hatásai vannak, és pontosan hány félét találunk a bioboltok polcain, tisztázzuk, hogy mi is a kollagén tulajdonképpen.

Mi is az a kollagén?

A kollagén a görög eredetű „kólla” szóból származik, ami eredetileg „ragasztót” jelent. Az összetett szó másik fele, azaz a “géne” francia szó pedig azt jelenti, hogy valami valamit termel. Tehát a kollagén tulajdonképpen egy ragasztót termelő fehérje, ami ráadásul a szervezetünkben megtalálható fehérjetartalom 30 százalékát jelenti.  

Ám, ahogy már említettük, az öregedés során sajnos szerveztünk folyamatosan veszít kollagéntartalékaiból, ezért fontos, hogy elsősorban egészséges ételek fogyasztásával és minőségi étrendkiegészítőkkel pótoljuk azt – ezzel támogatva szervezetünket, hiszen nem csak a hiúságunk miatt érdemes beiktatni a napi rutinunkba ezt a különleges fehérjét.

A kollagén az a fehérje, ami 30%-ban megtalálható a szervezetben.
kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Mivel a legtöbben nemcsak az arcunkon vágyunk tökéletes bőrre, hanem a testünk minden négyzetcentiméterén, a jó hír az, hogy a kollagén tökéletes fegyver a cellulit ellen is. Minden nő ellensége, az undok narancsbőr még túlsúly nélkül is kialakulhat a kötőszövetek gyengülése és a zsír felhalmozódása miatt, de a rendszeres fehérjefogyasztással ennek is elejét vehetjük.

A kollagén nagy szerepet játszik a csontok és ízületek egészségében, ugyanis porcvédő hatása mellett pozitív hatással van a csontsűrűségre és az ásványi anyag sűrűségére is.

Segíti a bélműködést, mert a benne található aminosavak támogatják a megfelelő bélflóra fenntartását, így jótékonyan hatnak az emésztésre is. Egyes bélbetegségekben szenvedőknek a gyógyulást hozó terápia részeként is alkalmazzák, hiszen számos emésztési betegségben szenvedőnek nagyon alacsony az aminosav szintje.

Mivel a vérerek és az artériák szerkezetét is kollagén alkotja, ezért ha nincs megfelelő mennyiség belőle a szervezetben, az az érfalak gyengeségéhez vezet. Ez az állapot pedig sokkal súlyosabb, mint gondolnánk, hiszen akár sztrókot és színinfarktust is okozhat, ami a esetek nagy százalékéban maradandó károsodáshoz, vagy azonnali halálhoz vezet.

A kollagén három típusa

A kollagén fajtáit attól függően különböztetjük meg, hogy a szervezet mely részén fordul elő, és hogy ott milyen funkcióért felel.

  • az I. típusú kollagén a bőrszövetekben fordul elő és azok mielőbbi regenerálódásáért is felelős,
  • a II. típusú kollagén a porcok szöveteiben található meg,
  • a III. típusú kollagén a bőr és az erek alkotóeleme.

Mikben lelhető fel ez a három alternatíva?

A halkollagén zömmel I. típust tartalmaz, így azoknak akik, a bőrük szépsége miatt fogyasztják, tökéletes választás lehet. Némi halszaga ugyan van, de az íze teljesen semleges.

A csirkekollagén főként II. típusút tartalmaz, azaz az ízületek és a csontok tökéletes támogatója.

A marhakollagént tartják a legkomplexebbnek, hiszen ez az, ami nagymértékben tartalmaz I. és III. valamint, és kis mértékben II. típusú kollagént is. Ha az arcbőr szépsége mellett ugyanolyan fontos a csontok, a porcok és az inak egészsége, akkor ez lesz a tökéletes választás.

Az elmúlt években a sertéskollagén is megjelent a piacon, ami főleg az ízületekben fejti ki jótékony hatását, ám ennek az emésztése a legmegterhelőbb az emberi gyomor számára.

Mivel egyre többen kötelezik el magukat a növényi étrend mellett, ezért már számos márka piacra dobott olyan vegán kollagéneket, amik hasonlóan jó célt szolgálnak, mint az állati kollagének.

Ám mivel a halkollagén szerkezete áll az emberihez a legközelebb, ezért a sok alternatíva közül az lehet a legjobb választás.

Ételek, amiknek magas a kollagén tartalma.
kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Fontos, hogy ne csak étrendkiegészítőkkel pótoljuk ezt az anyagot, hanem változatos, egészséges étrendünkkel is. A C és B vitaminok nagymértékben támogatják a kollagéntermelést, ezért fontos a rendszeres és változatos gyümölcs- és zöldségfogyasztás.

Talán nem is gondolnánk, de egy a vasárnapi ebéd gyanánt elfogyasztott tányér húslevessel, vagy egy reggeli főtt tojással is nagy mértékben támogathatjuk a bőrünk fiatalságát. Gyógynövények közül pedig az aloe vera, a spirulina, a koriander, és a ginzeng teszi ragyogóbbá a szépségünket.

Ez is érdekelhet

Kris Jenner mutatja be az SKKN bőrápolási rutin 9 lépését

Kim Kardashian prémium márkáját híres édesanyja, Kris Jenner is előszeretettel használja, és persze a rajongóknak is megmutatja, miért érdemes lánya kozmetikai termékcsaládját használni. A cikket IDE kattintva olvashatod el!