Május elsején a hajnali órákban egy kisrepülő zuhant le a kolumbiai őserdő szívében. Négy gyerek édesanyjukkal és egy másik felnőttel utazott Araracuara faluból San José del Guaviare felé, amikor a hajtómű meghibásodása miatt a gép a dzsungel fái közé csapódott. A testvérek csodával határos módon túlélték a zuhanást – amit a velük utazó felnőttek nem – és a vadonban töltött közel hat hetet is. De hogy sikerült nekik?
Míg a mélyen katolikus Kolumbia lakosságának nagy része csodának titulálta a gyermekek megmenekülését, Alex Rufino őslakos-szakértő azt mondta a BBC-nek, hogy szerinte az igazi történet a természettel való kapcsolatukban rejlik.
A kisrepülő roncsaihoz május közepén megérkező mentőcsapatok a felnőtt utasok holttesteit megtalálták a helyszínen, a négy kisgyereket azonban nem. Úgy tűnt, hogy Lesly (13), Soleiny (9), Tien (4) és Cristin (11 hónap) csodával határos módon, de túlélték a becsapódást és elindultak a veszélyes dzsungelben. Ahogy folyt a keresés, a bogotai tisztviselőkre egyre nagyobb nyomás nehezedett annak lassúsága miatt. Gustavo Petro elnököt pedig rengeteg bírálat érte a hivatala által közzétett tweet miatt, melyben azt írták, hogy megtalálták a gyerekeket, de később kiderült, hogy nem igaz, félretájékoztatták őt. A hatóságok a keresés mellett tízezer, spanyol és huitoto nyelven írt szórólapot szórtak szét a dzsungel fölött, melyeken túlélési tippek voltak, valamint helikopterekről sugározták a gyerekek felé nagymamájuk üzenetét: „Lesly, a nagymamád beszél. Tégy meg egy szívességet nekem: maradjatok nyugodtan és nyugton”.
A kutatásban 150 katona és 200 önkéntes bennszülött lakos vett részt és körülbelül 300 négyzetkilométert fésültek át, emellett pedig infra szenzorokat, műholdas technológiát is bevetettek.
Nem tűt keresünk a szénakazalban, hanem egy apró bolhát a hatalmas szőnyegen, hiszen folyton mozgásban vannak.
– nyilatkozta Pedro Sánchez tábornok. Elmondása szerint a mentőcsapatok több alkalommal is 20-50 méteres körzetben haladtak el attól a helytől, ahol végül megtalálták őket. Végül egy Wilson nevű belga juhászkutya talált rá a négy testvérre, akiket hátrahagyott lábnyomaik, egyéb tárgyaik és félig megevett gyümölcsök alapján sikerült fellelni június 9-én, negyven nappal a zuhanás után.
A miniszterelnök hálát adott annak, hogy a katonaság és az őslakosok mennyire jól együtt tudtak működni, és külön kiemelte a gyerekek talpraesettségét is.
Ők a dzsungel gyermekei és most már Kolumbia gyermekei is.
Hogy maradhattak életben a gyerekek?
Kígyók, jaguárok, pókok, mérgező növények és rovarok, folyamatos esőzés és sűrű, sötét erdő – egy felnőtt túlélési esélyeit is jócskán megtépázzák a körülmények, melyekkel a négy testvérnek szembe kellett néznie. Azonban ahogy a BBC és más médiumok is írják, náluk aligha voltak „alkalmasabb” gyerekek erre a tragédiára (és ezt most értse mindenki jól), ugyanis túlélésükben óriási szerepet játszott származásuk. A család az őslakos huitoto törzs tagjai közé tartozik, akik a Kolumbia, Peru és Brazília határán fekvő dzsungelben élnek. A huitotók már kiskorukban megtanulnak halászni, vadászni és gyűjtögetni, és ahogy a gyermekek nagyapja elmondta a riportereknek, a két idősebbik testvér (Lesly és Soleiny) jól ismerte az esőerdőt. A nagynéni pedig azt nyilatkozta a médiában, hogy a család gyakran játszott „túlélősdit”. A kolumbiai családügyi intézet vezetője, Astrid Cáceres szerint a gyermekek túlélését többek között az is segítette, hogy
„szerencsére” a dzsungel épp virágzóban volt, így lehetőségük volt élelmet gyűjteni.
Amint azóta kiderült, a 13 éves Lesly gondoskodott testvéreiről a negyven nap során, tudta, mely gyümölcsöket nem ehetik meg, mivel rengeteg mérgező növény található a dzsungelben. A zuhanás után ő épített menedéket testvéreinek ágak és hajgumijai segítségével. Egy ideig a roncsok között talált kasszava liszten éltek, ezt adták a legkisebb testvérüknek is vízben feloldva (aki a dzsungelben töltötte be első életévét). Amikor a liszt elfogyott, magokat, gyümölcsöket ettek, a baleset helyszínétől körülbelül másfél kilométerre rátaláltak egy maracujához hasonló gyümölcsű fára (avichure), melynek a termése cukorban gazdag, magjait pedig rágógumihoz hasonlóan lehet fogyasztani. Emellett pedig egy másik, úgynevezett Bacaba fenyő gyümölcsét is ették túlélésük érdekében, aminek íze az avokádóéhoz hasonló.
Egy szúnyogháló és egy műanyag ponyva tetejére banánleveleket halmoztak, hogy alatta meghúzhassák magukat éjszakánként, ez a bunker védte meg őket a trópusi esőerdőkre jellemző hirtelen esti hőmérsékletcsökkenéstől.
Mondanunk sem kell azonban, hogy még így is csodával határos, hogy életben maradtak a sűrű, sötét dzsungelben. Azt a területet ugyanis nem igazán ismerték a törzsek, akiknek települései jobbára a folyók mentén találhatóak, nem pedig az esőerdőben. Amellett, hogy a gyerekeknek el kellett kerülniük a ragadozó állatokat, túl kellett élniük a heves esőzéseket és volt rá esély, hogy összefutnak a környéken tevékenykedő fegyveres csoportokkal is. Ám a szakértő szerint egy 13 éves őslakosnak alighanem minden készsége megvan ahhoz, hogy sikerüljön életben maradnia egy ilyen veszélyes helyzetben – úgy tűnik, így is lett.
Ahogy Rufino fogalmaz: „ezt nehéz megérteni, de jó lehetőség a társadalom és az emberek számára, hogy megismerjék a különböző területek eltérő világnézeteit. A dzsungel nem csupán zöld, hanem ősi energiák lakoznak benne, amelyekkel a lakosság kapcsolatban áll, tanulnak és segítik egymást.”
Forrás: BBC, NPR
Borítókép: Colombia’s Armed Force Press Office via AP