Barion Pixel Hozzátáplálás az őszi és téli hónapokban – Coloré

Hozzátáplálás az őszi és téli hónapokban

2023. 09. 05.

A hozzátáplálás egy izgalmas időszak a kisbaba és az édesanya számára is. Ősszel több olyan zöldségből és gyümölcsből válogathatunk, amik a későbbiekben is fontos részei lesznek a bébi étrendjének.

A hozzátáplálást legkorábban az ötödik hónap elejétől lehet elkezdeni és legkésőbb, a hatodik hónap betöltéséig javasolt az első kóstoltatás a szakemberek szerint. Ebben a korban úgy érdemes elkezdeni, az újdonságok bevezetését, hogy a szoptatás gyakorisága semmiképpen se csökkenjen a következő hónapokban sem!

A hozzátáplálás minden kisbaba életében más-más ütemben történik, ám a gyermekorvosok ajánlása szerint, a kizárólag anyatejjel táplált csecsemők számára hat hónapos korban kerül sor az új táplálék és a glutén bevezetésére. A csak tápszert vagy tápszeres kiegészítést kapó bébik pedig már négy, öt hónaposan elkezdhetnek ismerkedni az új ízekkel.

A hozzátáplálás az első néhány hétben, hónapban a baba számára csak egyfajta játék, ismerkedés az ételekkel, ez történhet a szoptatás előtt, két szoptatás között vagy akár az anyatejes etetés után is. Ezzel kapcsolatban is az anya és a csecsemő igényeit kell figyelembe venni.

Azok a kisbabák, akik nyáron kezdik el az új ételek megismerését kicsit könnyebb helyzetben vannak, hiszen az idényzöldségek és gyümölcsök bőséges kínálatából válogathatunk számukra. Akinek csak ősszel vagy télen érkezik el ez az időszak bizony egy kicsit nehezebb helyzetben vannak. De szerencsére a legtöbb gyümölcs és zöldség fagyasztva is tökéletesen megőrzi vitamintartalmát.

Feeding. Baby's First Solid Food
Hozzátáplálás / kép forrása: Getty Images

Természetesen az idénygyümölcsök és zöldségek fagyasztása akkor is tökéletes megoldás, ha a kisbabánk már több étellel is megismerkedett, így gondoskodhatunk a vitamin és rost dús tálplálkozásról a téli hónapokban is. A burgonya talán az egyetlen kivétel aminek nem tesz jót a fagyasztás, de vele ellentétben minden más tökéletesen tartósítható ezzel a módszerrel a kisbabák számára. Sőt érdemes előre megpárolt csirkemellet is apró adagokban a fagyasztóba tenni, hogy később gyorsabban lekészíthessük piciként ebédjét.

Őszi hozzátáplálás

Fontos, hogy ősszel is használjuk ki az évszak adta európai idényzöldségeket és gyümölcsöket, mint sütőtök, cékla, körte, alma, őszibarack, burgonya, sárgarépa és szőlő. A szőlő levét érdemes kis poharakban fagyasztva tárolni, így kisbabánk akár decemberben is meg tudja kóstolni azt.

A felsoroltak közül szinte minden párosítható mindennel, arra kell csak figyelnünk, hogy mindig megfelelően pépesített só és cukormentes legyen az étel, amivel a kisbabát megkínáljuk. A földdel érintkező zöldségek esetében nagyon fontos, hogy alaposan megmosva és meghámozva készítsük el őket. Az elkészített főzelékből elsőként csak 1-2 kanállal adjunk a bébinek, és figyeljünk rá, hogy mindig szobahőmérsékletű legyen.

Az őszi időszak azért is kedvező a hozzátáplálás elkezdéséhez mert olyan alapanyagokból válogathatunk, amik a későbbiekben is fontos részét alkotják majd a baba értrendjének. Ilyen például a burgonya és a sárgarépa amikből párolás és turmixolás után, akár kevés hozzáadott anyatejjel tápláló és finom étel készíthető a csecsemő számára.

A hozzátáplálás egyik kulcsa a fokozatosság, eleinte két új étel bevezetése között három esetleg négy napnak is el kell telnie. Tehát semmiképpen sem szabad mindent egyszerre megkóstoltatni, ha a sárgarépával kezdtünk, akkor érdemes csak néhány nap múlva elővenni egy új ízű és állagú zöldséget vagy gyümölcsöt. Ez azért is nagyon fontos, mert a kisbaba emésztőrendszerének így könnyebb lesz az új, addig ismeretlen ételek feldolgozása. Ha az első próbálkozás kudarcba fullad ne keseredjünk el, érdmes másnap újra megpróbálni. Sőt az is megeshet, hogy ami egyik nap ízlett a babánknak, azt másnap elutasítja. A hozzátáplálás néha nagy türelmet igénylő folyamat, ami a legtöbb esetben hatalmas kosszal és maszatolással is jár. Ne legyenek illúziói senkinek, a sütőtök püré valószínűleg nem csak a tányéron fog nyomot hagyni.

Hozzátáplálási tiltólista

A hozzátáplálás kapcsán nagyon fontos, hogy a kisbaba ételébe soha ne kerüljön só és cukor, egy éves kor alatt nem adható semmiféle állati és növényi eredetű tej valamint méz sem. Szintén egy éves kor alatt nem ajánlott az aprómagvas gyümölcsök, valamint a diófélék és csonthéjasok bevezetése sem. Egy éves kor felett is csak fokozatosan érdemes a felsoroltak kóstoltatása, ugyanis gyakran allergiás reakciót válthat ki.

Nyitókép forrása: Getty Images

/csalad/baba-mama/hozzataplalas-osszel/