A hozzátáplálás nehézsége, avagy mit hiszünk jónak és rossznak

A babák hozzátáplálásánál szempont az egészséges alapanyagokkal és új ízekkel való megismertetés. Van, amit jónak gondolunk, pedig nem az, és igaz ez fordítva is.

Egy korábban megjelent cikkünkben arról már írtunk, hogy mikor, hogyan és mit adjunk a babának hozzátáplálás során (a cikk ITT elérhető), de vannak alapanyagok, amelyekről azt gondoljuk, hogy nem lehet jó, ezért nem is kísérletezünk azzal. Már csak azért is így lehet ez, mert néhány alapanyag ízét túl intenzívnek véljük ahhoz, hogy az a kicsik tetszését elnyerné. Arról nem is beszélve, hogy bizonytalanok vagyunk, egyáltalán szabad-e adni a babának.

Baba hozzátáplálás
Kép forrása: Shutterstock

Amire nem gondolunk, pedig jó

Nos, a zöldfűszerek azok az alapanyagok, amelyben nem is gondolkodunk, hogy adjunk a babának belőle. A legtöbb édesanya úgy gondolja, hogy túlságosan erős ízeket adnak a bármihez adagolva. Tény, hogy bizonyos életkort érdemes megvárni, hogy megkóstoltassuk a kicsivel, de ha már babaként megismerkednek a fűszerek illatával és ízével, akkor szép fokozatosan az életük részéve tehető. Nézzük, melyek azok a növények, amelyekből egy csipet cseppet sem árt!

Kapor: A burgonya és a tök az elsők között szerepel a szilárd, péppé főzött táplálékok között. A baba 8 hónapos korától ezekhez adagoljunk egy-egy csipet kaprot, mert nemcsak ízletesebbé tehető az étek, de ásványi anyagokat, cinket, folsavat, foszfort, magnéziumot, kalciumot, rezet és vasat tartalmazó növény. Ráadásul még A-, B- és E-vitamin is megtalálható benne. A kapor levele és magja is felhasználható.

Petrezselyem: minden magyar konyhában megtalálható alapfűszer, amely az immunrendszer működését segíti, de tele van vitaminokkal és karotinnal is. Íze sokkal könnyedebb, mint a kaporé, de legkorábban 8 hónapos kórtól adagoljuk azt. Nagyon sok babaételhez adható, úgymint húsok, levesek és főzelékek. Törekedjünk arra, hogy friss petrezselyemlevéllel bolondítsuk meg az ételt. Télen mindezt úgy valósíthatjuk meg, hogy a korábban fagyasztóba rakott petrezselyemből gazdálkodunk.

Bazsalikom: az olaszos ízvilág kedvelői számára kedvelt zöldfűszer, de a babák számára is adható már 8 hónapos kortól. Habár illata és íze elég intenzív, talán éppen ez az, ami a kicsik számára vonzó. Paradicsomos, halas ételekhez adható fűszernövény.

Oregánó: ugyancsak olaszos ízvilágot idéző fűszernövény, amelyet 10 hónapos kortól kóstoltathatunk. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag növény, amely illik a paradicsomos ételekhez, de húsokhoz és tésztákhoz is kiváló.

A zöldfűszerek esetében arra kell ügyelni, hogy frissen adagoljuk a baba ételéhez, azaz a bolti fűszerkeverék nem megfelelő az 1 év alatti gyerekek számára. A főzés legvégén ízesítsük az ételeket, hogy minél több tápanyag maradjon a zöldfűszerekben.

Hozzátáplálás baba-mama
Kép forrása: Shutterstock

Amire nem gondolunk, de veszélyes

Hozzátápláláskor fontos szempont, hogy átmenetet szükséges biztosítani az anyatejről, tápszerről a szilárd táplálékra való átállásra. Bármennyire is szeretnénk babánkat megismertetni a különféle állagú és ízű ételekkel, azt kis lépésekben kell megtenni. Ráadásul minden életkornak megvan a maga íze, amivel már ismerkedni lehet. Vannak olyan alapanyagok, amelyekről azt gondoljuk, hogy egészségesek (és ez igaz is felnőttek esetében), de a kicsik számára még veszélyforrást is jelent. Jöjjenek most ezek az élelmiszerek:

Tojás: alapvető alapanyag a konyhánkban, csakhogy az egyik leggyakoribb allergénről van szó a babák esetében. A tojássárgája már 8 hónapos kortól adható a kisgyerekeknek, de a fehérje csak 1 éves kor után és a fokozatosságra is figyelni kell.

Méz: 1 éves kor előtt nem javasolt. Az egészséges méz ásványi anyagokban és vitaminokban is gazdag, de a tartalmaz baktériumokat és mikrobákat. A nem magas hőfokon kezelt, rossz minőségű méz veszélyes a babák és a várandós nők számára is.

Gomba: talán eszünkbe sem jut babáknak adni gombát, de ha mégis, azt csakis 2 éves kor után tegyük meg. Az pedig egyértelmű, hogy csakis bevizsgált gombából lehet dolgozni. Bármennyire is könnyű ételnek gondoljuk, valójában nehezen emészthető, így hasfájást okozhat.

Mogyoró: az olajos magvakat is csak 1 éves kor után lehet bevezetni és azt is darált vagy őrölt formában, mert fennáll a fulladásveszély. A mogyoró különös körültekintést igényel, főleg akkor, ha a családban van olyan személy, aki allergiás a mogyoróra. Érdemes erről a gyermekorvossal is beszélni.

Borítókép forrása: Shutterstock

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Kórházban töltötte az éjszakát II. Erzsébet – Ez volt az oka