Barion Pixel Újabb kutatás erősíti, hogy tényleg életet menthet a szoptatás – Coloré

Újabb kutatás erősíti, hogy tényleg életet menthet a szoptatás

2023. 07. 28.

Bár nem minden édesanya tudja anyatejjel táplálni újszülött gyermekét – az egészségügyi okokat napestig sorolhatnánk, és a legtöbb ilyen az anyukától független –  vannak olyanok is, akik saját döntésük miatt meg sem próbálják a szoptatást.

Az Amerikai Orvosi Szemle (American Journal of Preventive Medicine) Elsevier által kiadott új tanulmánya közel 10 millió, 2016-2018 között született amerikai csecsemőt vizsgált meg és fontos következtetésre jutottak a szoptatás fontosságát illetően. A kutatásból kiderült, hogy azok a babák, akik anyatejet kaptak, 33%-kal kisebb eséllyel hunytak el a születés utáni hetedik és 364. nap közötti időszakban azokhoz képest, akik nem kaptak anyatejet.

A megállapítások korábbi, kisebb adatbázisokon végzett kutatásokra épülnek, amelyek a szoptatás kezdete és az említett időszakban tapasztalt csecsemőhalandóság csökkentése közötti összefüggést igazolták 19% -tól 26%-ig terjedő arányban.

Julie L. Ware gyermekorvos, a Cincinnati Gyermekkórház szoptatási részlegének vezető kutatója azt mondta: „Az adatok alapján világos bizonyíték van arra, hogy az anyatejes táplálás védelmező előnyt jelent az élet első évében, és szorosan összefügg a csecsemőhalandóság csökkentésével az Egyesült Államokban.” Dr. Ware megjegyezte, hogy az eredmények azt sugallják, hogy az anyatejes szoptatás elősegítése, védelme és támogatása lehetőséget kínál a kiterjedt csecsemőhalandóság-csökkentő kezdeményezésekhez az Egyesült Államok különböző régióiban és államaiban.

szoptatás
Forrás: John Howard / Getty Images

A kutatók a CDC Nemzeti Egészségstatisztikai Központjának segítségével összefésülték az 2016 és 2018 között született amerikai csecsemők születési anyakönyvi adatait a születés utáni egy évben bekövetkezett halálesetekkel. Elemzéseket végeztek annak igazolására, hogy az anyatejes táplálás kezdete kapcsolatban van-e a korai csecsemőhalállal, figyelembe véve az anyai életkor, az oktatás, a faji és az etnikai hovatartozás, valamint a földrajzi elhelyezkedés tényezőit.

Az anyatejes szoptatás a WHO és más szakhatóságok által is elismert preferált táplálék az újszülötteknek, mindkettő javaslata szerint a családok hat hónapig kizárólag csak szoptassák a csecsemőiket, majd folytassák azt a kiegészítő ételek hozzáadásával legalább az első két évben. Ezek az intézmények az anyatejes szoptatást közegészségügyi fontosságúnak tekintik, mivel az számos rövid- és hosszú távú egészségjavulást eredményez mind az anyának, mind a gyermeknek. Ennek ellenére az anyatejes szoptatás kezdetének, kizárólagosságának és folytatásának aránya az Egyesült Államokban nem éri el az egészségügyi szervek által kitűzött célokat, különösen bizonyos faji és etnikai népességeknél és néhány földrajzi régióban. Magyarán szólva sok helyen kulturális vagy egyéb okok miatt nem fordítanak kiemelt figyelmet a szoptatásra.

A kutatás társszerzője, Ardythe Morrow, Cincinnati Egyetem Orvostudományi Karának kutatója így nyilatkozott: „Bár az anyatejes táplálás széles körben ajánlott, mások még mindig úgy tekintenek rá, mint egy kevésbé fontos dologra. Reméljük, hogy eredményeink megváltoztatják ezt a narratívát. Az emberi anyatej olyan védőmolekulákkal van tele, amelyek jelentős védelmet nyújtanak.”

Forrás: ScienceDaily
Borítókép: lolostock / Getty Images