Jóval több, mint táplálás – a szoptatás világnapja

Augusztus elseje a szoptatás világnapja, ezzel együtt egy egész hétig tartó kampány keretében hívják fel a figyelmet ennek a fontosságára.

Mindig “kéznél” van, megfelelő hőmérsékletű, az összes fontos tápanyag megvan benne, ami a babának kell, és még az anyuka számára is bír előnyökkel – beszéljünk kicsit az anyatejről és a szoptatásról!

Breastfeeding.,mother,feeding,a,baby,breast,in,bed,dark,night
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Dr. Temesváry az 1900-as években azt írta, hogy “Az anyatejjel sok olyan anyag kerül át a csecsemő szervezetébe, amely őt a legtöbb fertőző betegség ellen megvédi, addig ameddig szopik. Mindez újabb, s nem utolsó indok, hogy az anyát csecsemőjének táplálására tőlünk telhetőleg rábírni iparkodjunk.” Míg ez ma magától értetődő, volt idő, amikor nem volt az. Egyes népeknél szégyennek számított, ha az édesanya nem maga szoptatta újszülöttjét, más korokban viszont nem volt elég előkelő a szoptatás, így a magasabb körök édesanyái nem is művelték. Utóbbi miatt terjedt el a dajkaság intézménye, és ha valakinek nem volt dajkája, mert mondjuk nem futotta rá, az nagy szégyennek számított. Az arisztokrácia körében nem volt divat szoros kapcsolatot kialakítani a gyermekekkel, mivel sokáig nem is volt különválasztott gyermekkor, ezzel szemben például Viktória királynő maga szoptatta mindegyik gyermekét.

Mikor, mennyit, miért?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az újszülöttnek már a születés utáni első órában kapnia kell anyatejet – azonban azt is megemlíti, hogy ötből három csecsemő nem érdeklődik egyből a szoptatás iránt ebben az időszakban. Tudományos kutatások támasztják alá, hogy az anyatejjel táplált gyerekek jobban teljesítenek az intelligenciateszteken, kisebb eséllyel lesznek túlsúlyosak, emellett a szoptató anyukák mellrák-esélye is jóval csökkenthető. A megnagyobbodott méh gyorsabb összehúzódásában is szerepe van és segíthet abban is, hogy hamarabb szűnjön meg a vérzés. Aduász! Az anyatej fedezi a baba teljes tápanyag-szükségletét egészen féléves koráig, amikor is el lehet kezdeni a hozzátáplálást más folyadékokkal, illetve szilárdabb ételekkel is. De egy kvázi folyadék mégis hogy képes megfelelően táplálni, mi van benne? Az anyukák már tapasztalták, hogy a szoptatások elején mindig egy hígabb, vízszerűbb tejet kap a baba, amit “szomjoltó tejnek” is hívnak. Később válik aztán sűrűbbé a folyadék, ekkor lesz kalóriadúsabb, és ekkor növekszik a zsírtartalma. Összetétele nem állandó, ahogy nő és fejlődik a baba, úgy változik vele az anyatej is – de nemcsak az idő előrehaladtával lehet különböző az összetétel, hanem akár egy napon, órán belül is. A szülés utáni napokban kolosztrumnak hívják a kis mennyiségű, ám rendkívül tápanyagdús tejet, ami később alakul át a nagyobb mennyiségű anyatejjé. Mindkettőben rengeteg szuperhasznos dolog, például immunrendszer-erősítő anyag, antioxidáns, ásványi anyag, vitamin, szénhidrát található – ezek nemcsak a baba szervezetének ellenálló képességét fejlesztik, hanem minden szervrendszerére pozitív hatással vannak.

A szoptatás és az anyatej számos biológiai előnye mellett lelki is van, elsősorban az anya és gyermeke közti kötődés erősítése.

Megosztó téma

Minden kismama lelkére kötik, hogy az anyatej a legfontosabb élelem az újszülött számára – épp ezért kudarcélmény, ha valakinek valamilyen oknál fogva nem sikerül úgy és annyit szoptatnia kisbabáját, ahogy szeretné. Ezekhez sokszor aztán bűntudat társul, pedig nem kellene, hogy így legyen. Vannak praktikák és tippek, amikkel könnyíthetünk a helyzeten, ezekből gyűjtöttünk össze párat:

  • Mint az életben oly sokszor, itt is fontos a gyakorlás – és teljesen normális, ha nem megy elsőre. Idővel mindketten belejöttök majd! Meg kell találni a kényelmes pozíciót, fontos a baba lábának megtámasztása, és az, hogy az orrához dugd a mellbimbót, amit majd ő talál meg a szájával.
  • Helyezkedj el kényelmesen és ne számold a perceket, nem versenyfutás ez!
  • Ápold a kisebesedett mellett, és hagyd meggyógyulni
  • Mutasd be a babát a cumisüvegnek 5-6 hetes korában

A szoptatás a világ egyik legtermészetesebb dolga, mégis számos vita övezi. Az egyiket a “szoptatás kontra tápszer” címmel írhatnánk le a legjobban, mivel a tápszerezés az anyatejjel való etetés kárára válhat – de mást tegyen az édesanya, akinek nincs elég teje? A másik pedig a nyilvános helyen való szoptatás, ami ma is ellentéteket gerjeszt a társadalomban. Még mindig sok stigma övezi, és sokan túl intimnek tartják, épp ezért polgárpukkasztásnak, sőt, közszeméremsértésnek könyvelik el.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Lemaradtál a nyaralásról? Dehogyis!