A többségünk már kisgyerek kora óta vágyik egy szőrmókra. A kutyák a mindennapjaink részei, akár kiskedvencként tartjuk őket, akár komolyabb feladatot látnak el az életünkben. De akadnak olyan ebek is, akik nem olyan szerencsések, hogy családban nőjenek fel, hanem a menhelyeken várják, hogy megtalálja őket a tökéletes gazdi. Ruby segítségével kritika.
Ruby segítségével: A sztori
Ez a helyzet a Ruby segítségével főszereplőjével, Rubyval is, akit már többen próbáltak befogadni, de senki sem volt elég kitartó, hogy igazán megismerje és megértse ezt a szegény állatot. A border collie keverékre már az altatás vár, amikor végre megtalálja őt a Gazdi, aki sok-sok nehézség árán, de végre az igazi lesz. Sőt, a mentett kutya nem csupán házi kedvenc lehet, hanem K9-es rendőrkutya, ha sikerül minden vizsgát sikeresen letennie.
A 29 éves Daniel O’Neilnek (Grant Gustin) ez az utolsó esélye, hogy elérje az álmát, és a kutyás rendőri egységhez csatlakozhasson. Igen ám, de a K9-eseknek nincs pénzük új kutyára, ezért O’Neil ellátogat a menhelyre, hogy szerezzen magának egy német juhászt. A fajtatiszta kutyákra nagyon hosszú a várólista, ezért úgy dönt, hogy megnézi a bent lévő keverékeket, és rátalál Rubyra. Ezzel pedig elkezdődik kettejük kiképzése.
A film alapvetően egy kedves kis családi film, bármely korosztálynak jó szórakozást nyújthat, a maga másfél órájával nem is számít hosszúnak sem. A sztori valódi eseményeken alapul, a Rubyt alakító Bear pedig nagyon ügyes és imádnivaló (a története pedig nagyon hasonló a kutyáéhoz, akit megformál). Természetesen, rögtön megolvad az ember szíve, amikor meglátja, még akkor is, ha éppen a párnát kapja szét vagy a szoba közepére pisil.
Így látnak a kutyák?
Mondhatjuk, hogy az operatőr kicsit átesett a ló túloldalára. Szerették volna nagyon kreatívan megmutatni, hogy milyen a világ kutya szemszögből, de sajnos, ez a lépés, ami egy szürkés, fakó színes megoldás lett, inkább kidobja a nézőt a filmből, nem pedig beszippantja. Az ötlet érdekes, de valahogy a megvalósítás nem a legjobb.
A Ruby segítségével forgatókönyvén is lehetett volna még dolgozni, történet sokszor kapkodó, a magyarázat kevés, például érdekes lett volna megtudni kicsivel több részletet a K9-es kiképzésről, vagy hogy mitől lesz egy kutya egyáltalán alkalmas erre a feladatra. Sokszor olyan, mintha egyik napról a másikra történének az események, közben pedig hetek telnek el. Ez főleg a kiképzésen menetén vehető észre, néha az a néző érzése, mintha Ruby egyik pillanatról a másikra válna a teljesen engedetlen, zabolátlan ebből egy (szinte) tökéletesen viselkedő, minden vezényszót ismerő, kiképzett keresőkutyává.
A karakterek viselkedése néha logikátlan, és érthetetlen döntéseket hoznak. A feleség Melissa O’Neal (Kaylah Zander) eleinte még Ruby ellen van, majd egy jelenettel később, igazából mindenféle magyarázat nélkül meglátja benne a férjét, és hirtelen bármit tehet a kutya, nem tud rá haragudni. A gyerekükkel van otthon, közben pedig terhes a következővel, de sokszor akár az éjszaka közepén is jut ideje arra, hogy a férje után menjen, hogy ilyenkor mi a helyzet a fiukkal, azt nem tudjuk meg.
Daniel O’Neil egy abszolút szerethető figura, aki eléggé különc, kicsit szétszórt, és rettentően túlmozgásos, de alapvetően kedves és könnyű kedvelni. Grant Gustin (Flash – A Villám) úgy tűnik, hogy jól kijön a Rubyt alakító kutyával, látszik rajta, hogy igyekezett mindent beleadni a szerepbe, egészen addig jól működik, amíg az igazi drámát és kétségbeesést kellene neki megmutatnia. Sajnos, ezek az érzelmek rettentően műre sikerültek, valahogy nem tudtam neki elhinni, hogy éppen megszakad a szíve, mert eltűnt a legjobb barátja. Arról nem is beszélve, hogy furcsán hat, hogy Ruby megszökik, miután úgy érzi, hogy csalódást okozott a gazdájának, majd meghallja, hogy a férfi mennyire szenved, és ő maga keresi meg. Imádom kutyákat, nagyon okos lények, de azért valljuk be, hogy kicsit túlzottan emberivé tették itt a készítők, ami már-már túlzásnak érezhető, sőt, egy cseppet röhejes.
Akad még egy karakter, akit eléggé érthetetlen, hogy miért kellett erőltetni, ez pedig a Tom McBeath által alakított Seamus Brady. Az ő feladata nagyjából az volt, hogy mindig helyes útra terelje a főszereplőt, és lelket öntsön belé, amikor úgy érzi, hogy minden elveszett. Ezt még valahol érthető is, hogy kellett valaki, aki útmutatást ad, de Brady mindig teljesen megmagyarázhatatlan módon jelenik meg, mindig ott van, ahol kell, mindig azt mondja, amit kell, azt viszont igazából sosem tudjuk meg, hogy ki is ő, és miért is bukkan fel mindig mindenhol. Ennek a szereplőnek a megjelenésén és funkcióján még sokkal többet kellett volna dolgozni. Így egy kicsit olyan lett, mint a vállon ülő kisangyal, aki mindig megsúgja, hogy mi a helyes.
Persze, a sztori abszolút jól végződik, ahogy ezt is el is várjuk egy ilyen típusú aranyos filmtől. Nagy meglepetéseket nem tartogat, a hiába ellenére pedig könnyen a szívünkhöz nőnek a karakterek is, és természetesen Ruby, aki, ha egy kicsit is szereted a kutyákat, azonnal megvesz a filmnek.
A Ruby segítségével sztorija hozza, amit hoznia kell aranyos családi film egy kis drámával és kalanddal. Kedves történet, morálisan nagyon (kicsit túlzottan is?) egyenes emberekkel, de azért komoly témákat is pedzeget, akár az állattartással kapcsolatban, akár a különcök megítélésével. Ezek olyan témák, amik a felnőtt nézőknek kicsit több réteget adnak a filmhez, de nincsenek mélyenszántóan kivesézve, így nem rontja el a gyerekek élményét sem, akiket ilyen problémák még aligha kötnének le.
A Ruby segítségével elérhető a Netflixen.
Borítókép forrása: Netflix
