Barion Pixel A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik – Coloré

A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

2021. 06. 08.

Akinek tetszettek a százéves ember kalandjai, annak melegen ajánljuk a történet folytatását, amely egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött.

Allan Karlsson és az előző könyvben szerzett barátja, Julius, a csodálatos látványért szálltak a magasba, de a kaland végül egy kényszerleszállással végződött, mégpedig a tengeren. És ki más mentette volna ki őket a vízből, mint annak az észak-koreai hajónak a kapitánya, aki éppen hasadóanyagot csempészett haza Kim Dzsongunnak.
Balesetükkel egy súlyos diplomáciai válság kellős közepébe csöppennek, az események sora pedig ismét a világ vezetőinek társaságába sodorja hőseinket: itt van mindenki, aki számít, a svéd külügyminisztertől Angela Merkelen át egészen Trumpig. A  csapat ismét pácban, ezt kell ép bőrrel megúsznia az immár százegy éves embernek és barátainak.

A Szaz1eves Ember Aki Azon Gondolkodott
Forrás: Libri



Jonas Jonasson száz, majd százegy éves főhőse sikerein felbuzdulva egy egész sor hasonló stílusú könyvet írt, mint például Az analfabéta, aki tudott számolni, Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok) vagy az Édes a Bosszú Részvénytársaság.