Barion Pixel Hayek és Jolie szuperhősruhában – itt az Örökkévalók kedvcsinálója – Coloré

Hayek és Jolie szuperhősruhában – itt az Örökkévalók kedvcsinálója

2021. 05. 24.

Lassacskán visszatérhetünk a régi életünkhöz, ezt az is jelzi, hogy megint van mire várni a mozikban.

A mozik újranyitásával a Marvel Filmuniverzum is beizzította egy újabb kedvcsinálóját, most épp az Örökkévalók (Eternals) c. filmjükről, ami novemberben debütál majd.

A stúdió három hete jelentette be a következő két évben várható produkcióit, melyek közül kettőből – a Fekete Özvegy és a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája – már láthattunk képkockákat, a mai videó pedig azt ígéri, hogy újabb sztárparádé várható ősszel. Az Örökkévalókat az a Chloe Zhao rendezi, aki az idei Oscar-gálán átvehette a legjobb rendezőnek járó díjat A nomádok földjéért. A történet még az eddigieknél is sci-fisebb lesz, évezredeket fog felölelni és egy eddig rejtőzködni kényszerülő, természetfeletti erővel bíró csapatról fog szólni.

A szereplők között láthatjuk majd többek között Salma Hayeket, Angelina Joliet, Kumail Nanjianit, Gemma Chant, Trónok harca Robb Starkját és Jon Snowját, vagyis Richard Maddent és Kit Haringtont is. A kedvcsinálóból kiderül, hogy amellett, hogy nem kell majd csalódnunk a képi világban, és a Marvel Filmuniverzum egy újabb szegletét ismerhetjük majd meg, a stúdió alkotásaira jellemző humorból sem lesz hiány.

Az Örökkévalókat Magyarországon várhatóan november negyedikén fogják bemutatni a mozik.

Borítókép forrása: Youtube