Barion Pixel Ismét történelmet írtak az Oscar-gálán rendezői kategóriában – Coloré

Ismét történelmet írtak az Oscar-gálán rendezői kategóriában

2021. 04. 26.

Több mint egy évtized elteltével, és a történelemben mindössze másodszor, egy nő nyerte el a legjobb rendező Oscar-díját!

Chloé Zhao vasárnap este a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat vehette át a A nomádok földje (Nomadland) című elsöprő drámáért, amely egy 60 körüli özvegyről (Frances McDormand játssza) szól, aki kisteherautóval utazza át az Egyesült Államok nyugati részét, miután elvesztette munkáját és az életét.

Academy Awards 2021: Show
Academy Awards 2021: Show

A film, amelyet Zhao írt, szerkesztett, rendezett és a producere is ő volt, összesen hat jelölést kapott, köztük McDormand alakításáért, valamint a legjobb kép/vágás kategóriában is.

Zhao győzelme révén ő az első ázsiai és az első színesbőrű nő, aki elnyerte az Oscar- díjat rendezői kategóriában. A színpadon az ikonikus szobrot átvéve Zhao egészen különleges látványt nyújtott, hiszen fehér tornacipőt és egy autientikus fűzős ruhát viselt. A megjelenése mellett azonban a beszéde is meghatóra és különlegesre sikeredett. Köszönetet mondott jelölttársainak, valamint az egész stábnak és minden egyénnek, aki elősegítette a „Nomadland” életre keltését.

„Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, hogyan is folytassam tovább a dolgaim, a munkám, mikor a világban minden ilyen nehéz lett. Aztán visszaköszönt az elmémben valami, amit még gyerekkoromban megtanultam. Amikor Kínában felnőttem, édesapámmal sokat játszottunk egy játékot. Megtanultam a klasszikus kínai verseket és szövegeket, és közösen elmondtam vele azokat úgy, hogy igyekeztünk befejezni egymás mondatait.” – mesélte a rendezőnő.

Zhao azt mondta, hogy mindig is különösen inspirálta a „人 之初 , 性 本 善” kínai alap kifejezés, amelynek fordítása: „Az emberek születésükkor eredendően jók.” Ez a hat betű olyan nagy hatással volt rám gyerekkoromban, és ma is igazán hiszek ebben. Bár néha úgy tűnik, mintha épp az ellenkezője lenne ebben a felfordult világban, de mégis mindig megtalálom a jóságot az emberekben, akikkel találkozom, bárhol járjak is a világban, és ezt továbbra is keresni fogom.”

Szavait azzal zárta, hogy ez a jóság, illetve ennek megtalálása másokban az a hit, ami mindenkit inspirálhat élete útján.

Forrás: variety.com