Mindennapi kellemetlenségeink közé tartozik, amikor figyelmetlenség miatt leforrázzuk a nyelőcsövünket egy túl forró itallal otthon vagy egy étteremben. Akármennyire is igazságtalannak gondoljuk, hogy utána jó ideig nem érezzük rendesen az ételek-italok ízét, nem sűrűn jut eszünkbe, hogy a törvényhez forduljunk – nem így gondolta azonban Stella Liebeck közel harminc évvel ezelőtt. Ez volt a McDonald’s kávéper
De hát a kávénak az a lényege, hogy forró legyen, nem? A nő pedig magának köszönheti, nem a Meki öntötte az ölébe az italt! – csak néhány a tipikus reakciók közül, amelyek akkor érkeznek, ha felmerül a McDonald’s kávéperként vagy forró kávéperként elhíresült tárgyalássorozat. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, lássuk a tényeket.
A szóban forgó eset 1992-ben történt meg az akkor majdnem nyolcvanéves Stella Liebeckkel, aki Albuquerque-ben járt unokájával és betértek egy autós McDonald’s-ba. Liebeck rendelt egy pohár kávét, meg is kapta elvitelre, majd az unoka leparkolta a kocsit, hogy nagymamája cukrot és tejport tehessen a pohárba. Az idős hölgy, mivel nem volt pohártartó a Fordban, a térde közé fogta a poharat – tegye fel a kezét, aki még nem csinált ilyet – és így próbálta végrehajtani a manővert. Azonban ahogy levette a tetejét, a kávé az ölébe ömlött, és a pamut szabadidőnadrágot viselő Liebeck égési sérüléseket szenvedett a forró italtól. A nadrág felszívta a közel 90 Celsius-fokos kávét, a sebesülések kiterjedtek a comb, a fenék és lágyék területére is. Gyorsan kórházba szállították, ahol megállapították, hogy bőrének hat százaléka szenvedett harmadfokú égési sérüléseket, 16 százaléka pedig ennél enyhébbet. Nyolcnapos kórházi kezelése során bőrátültetésen esett át, közel kilenc kilót fogyott – előtte is alig érte el a negyvenhetet. Miután hazaengedték, három hétig otthon kellett tartózkodnia, de ami súlyosabb, hogy a torzulás végleges maradt és évekbe telt, mire teljesen felépült.
Liebeck húszezer dollárnyi összeget követelt a gyorsétteremlánctól, mivel a már meglévő kórházi számlái tízezerötszáz dollárra rúgtak, a jövőben még legalább 2500 dolláros orvosi kiadásokkal kellett számolnia, lánya pedig nagyjából ötezer dollárnyi bevételtől esett el addig, amíg őt ápolta. Ez nagyjából tizennyolcezerre jön ki, így reálisnak tűnik a húszezres követelés – igen ám, de a McDonald’s, mint várható volt, nem akart belemenni az alkuba, és nyolcszáz dollárral próbálták meg kiszúrni a szemét. Így hát nem maradt más hátra, mint a per.
A hölgy képviseletét a texasi ügyvéd, Reed Morgan vállalta, aki az új-mexikói állami bírósághoz fordult és az étteremlánc felé intézett vádban az állt: súlyos gondatlanság. Ők azzal védekeztek, hogy azért ilyen forró az elviteles kávéjuk, mert az ilyen autós éttermekben ingázók szoktak vásárolni, akik még megtesznek az itallal kisebb-nagyobb távokat, mire elfogyasztanák azt. Így hát fontos, hogy a kávé még a megérkezéskor is megfelelő hőmérsékletű legyen – azonban az is kiderült, hogy a Meki által korábban elvégzett kutatás szerint a legtöbb vásárolójuk azonnal elfogyasztja a kávéját, tehát ez az indok egész egyszerűen nem állja meg a helyét. Aztán a nő korát hozták fel okként – mondván, idősebb korban a bőr már érzékenyebb – és azt, hogy nem kellett volna a térdei közé fogni a poharat, a baleset után pedig egyből le kellett volna vennie az elázott ruhadarabokat is.
Ami viszont még fontosabb, hogy az ügy nagy sajtóvisszhangot kapott, és kiderült, hogy a McDonald’shoz 1982 és 1992 között több, mint 700 panasz érkezett a kelleténél forróbb italaik miatt. Ezt egyébként a vád felhozta a tárgyaláson is, a védelem válasza pedig az volt, hogy az évente eladott milliónyi adag kávéhoz képest ez elenyésző szám. “Igen, de minden panasz mögött egy hús-vér ember áll, és nem gondolom, hogy a vállalat figyelmet fordított volna erre.” – mondta az egyik esküdt.
Hét napnyi tárgyalás után az esküdtek Liebeck pártjára álltak, ebben nagy szerepe volt a sérülésekről készült horrorisztikus fotóknak. Az ügy részleteit nem ismertetném hosszasan, a lényeg, hogy a bíróság és az esküdtszék úgy ítélte meg, hogy a McDonald’s 80%-ban volt felelős a nő sérüléseiért. A per következményeként a vállalat végül 160000 dolláros összeget kényszerült kifizetni kompenzációként a hölgy számára, emellett az esküdtek még odaítéltek neki 2,7 millió dollárt kártérítésként – ez nagyjából a Meki kétnapi teljes kávéeladásával egyenértékű összeg, ami végül hatszázezer körülire csökkent. A kártérítésnek persze nem az volt a lényege, hogy gazdaggá tegyék a szerencsétlenül járt Liebecket, sokkal fontosabb volt az üzenete, hiszen addigra világossá vált, hogy csak így lehet a multinacionális cégekre hatni – ha oda ütnek, ahol a legjobban fáj, vagyis a pénztárcájukhoz. A bíróság emellett kötelezte a céget arra is, hogy csökkentse a kávék hőmérsékletét és jól láthatóan tüntesse fel a poharakon, hogy forró a benne található ital.
Emberek százezrei tudják rosszul ezt a “millió dolláros” sztorit, ez nagyrészt a Mekinek köszönhető. Sokan úgy hallották, hogy a nő vezetett, amikor ez történt vele, egy pénzhajhász öregasszony képe él a fejükben, aki figyelmetlen volt és jókedvében megtámadott egy nagy céget. Stella Liebeck sosem tudta elmondani saját történetét, stand-up komikusok és műsorvezetők csináltak belőle viccet, egy blog poénból díjat nevezett el róla: a Stella Awards nevetséges perekről és kapzsi emberekről szól. “Nem a pénzért csináltam” – mondta egy interjúban. „Azért csináltam, mert azt akarom, hogy csökkentsék a hőmérsékletet, hogy mások ne éljék át ugyanazt, amit én.” 2004-ben halt meg, halála után sok évvel dokumentumfilm készült róla Hot Coffee címmel, mely esete mellett azt is megvizsgálta, mennyire kevés esélye van egy embernek a saját, jogos igazságához akkor, ha egy cégóriással száll szembe a bíróságon.
