Barion Pixel Aquaman 2, Doctor Strange, Fekete Párduc – ezek az év legjobban várt filmjei – Coloré

Aquaman 2, Doctor Strange, Fekete Párduc – ezek az év legjobban várt filmjei

2022. 01. 13.

A 2022-es repertoárt elnézve annyi már most bizonyos, hogy a mozirajongók idén sem fognak unatkozni. Lássuk, melyek az idei év legjobban várt filmjei, és hogy mit érdemes tudni róluk!

Aquaman és az Elveszett Királyság

A DC univerzum egyik legnagyobb durranása volt a 2018-ban bemutatott Aquaman, így nem meglepő, hogy a készítők úgy döntöttek, még egy bőrt lehúznak James Wan alkotásáról. A második rész munkálatai tavaly nyár elején kezdődtek meg Londonban, majd szeptember elején Devonban, a Saunton Sands-parton folytatódtak, míg végül december 9-én Hawaiin ért véget a forgatás. Annyi biztos, hogy a második fejezetben ismét találkozhatunk a főszereplő Jason Momoával, aki egyébként az utolsó forgatási helyszínen, Honululun látta meg a napvilágot 1979-ben. A rendező hangsúlyozta, hogy az Aquaman második része sokkal komolyabb, érettebb, mint a nyitórész, ezzel együtt elhintette, hogy egy csipetnyi horrort is belecsempészett alkotásába, mivel a filmet Mario Bava Vámpírok bolygója című alkotása ihlette. Momoa mellett visszatér még a vászonra Johnny Depp volt felesége, Amber Heard is, emellett újra üdvözölhetjük Patrick Wilsont és Yahya Abdul-Mateent is. A film várhatóan december 16-án kerül majd a mozikba.

Avatar 2

Az első rész 2009-es debütálása nagy port kavart a mozi szerelmeseinek körében, hiszen az Avatart követően mindenki szentül meg volt győződve arról, hogy a 3D-s filmek innentől letarolják majd a piacot. Végül nem így történt, ugyanakkor az kétségtelen, hogy James Cameron alkotása a filmművészet egyedülálló pontja. A rendező ígérete szerint a – 22. században, nagyrészt a víz alatt játszódó – második rész is igyekszik technikailag nagyot villantani. Ebben újra láthatjuk majd ismerős kedvenceinket, hiszen visszatér a Jake Sullyt alakító Sam Worthington és szerelme, Nytiri, akit újra Zoe Zaldana személyesít meg. A történet 14 évvel az első film után játszódik, és azt mutatja be, hogy az immár családdá bővült Sullyéknak miféle akadályokkal kell szembenézniük, ha szeretnék megtartani imádott hazájukat. A film idén karácsonykor, december 26-án kerül majd a mozikba, izgatottan várjuk a folytatást!

Doctor Strange az őrület multiverzumában

Ugyan a Pókember: Nincs hazaút című film végén már kaptunk némi ízelítőt Sam Raimi alkotásából, egészen biztosan rejt még érdekességeket a Marvel univerzum következő alkotása, a Doctor Strange az őrület univerzumában is. Benedict Cumberbatch karakterének ezúttal nemcsak egy külső antagonistával, korábbi ellenfelével, Mordóval (Chiwetel Ejiofor) kell megküzdenie, hanem (az előzetes szerint) saját magával is. A filmből persze nem hiányozhat hűséges társa, Wong (Benedict Wong) és szerelme, Dr. Christine Palmer (Rachel McAdams) sem, ugyanakkor felbukkan majd a WandaVision minisorozat főszereplője, Skarlát boszorkány (Elizabeth Olsen) is a történetszálban. Raimi rendezését Danny Elfman zenei betétei, és a multiverzum vizuális effektjei teszik majd kerek egésszé. Az új Marvel adaptációt május 6-tól tekinthetjük meg a mozikban.

https://www.youtube.com/watch?v=FXQsHS6XSuw&feature=youtu.be

Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott!

Az idei év nagyon kegyes a Marvel rajongó közönséghez, hiszen Doctor Strange mellett visszatér még a vászonra a fekete párduc története is. A 2018-ban bemutatott produkció több szempontból is úttörőnek bizonyult, hiszen ez volt az első olyan, szuperhősökről készített alkotás, amely a 91. Oscar-gálán hét jelölést is begyűjtött, többet között a legjobb filmért járó szobrocskáért is versenyben volt. A példa nélküli jelölés az egekbe repítette a törzsi kultúráról szóló Marvel filmet, azonban a rajongók megdöbbenésére 2020-ban meghalt a T’challát alakító Chadwick Boseman, így kérdéses volt, hogy kap-e folytatást a történet. Miután a készítők elhatározták, hogy folytatják a vakandai szálat, a második rész legnagyobb kérdése az volt, vajon hogyan fogják kezelni Boseman hiányát. A válasz hamar meg is érkezett, hiszen felreppentek a pletykák arról, hogy T’Challa húga, Suri veszi át bátyjától a fekete párduc szerepét, ám miután a Surit játszó színésznő, Letitia Wright közösségimédia-oldalán oltásellenes posztokat tett közzé, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy végül valóban ő alakítja majd a vakandai nép hősét. A film előreláthatóan idén november 11-én kerül majd a mozikba, így év végére fény derül minden kérdésünkre a történet alakulásával kapcsolatban. 

Fekete párduc, Chadwick Bosemen
Chadwick Boseman a fekete párduc szerepében, 2018-banKép forrása: Northfoto

Halál a Níluson

Agatha Christie 1937-es, azonos című regényét ezúttal Kenneth Branagh rendező viszi vászonra Michael Green forgatókönyve alapján. A készítők nem árultak zsákbamacskát, hiszen az elejétől kezdve hangsúlyozták, hogy alkotásuk a 2017-ben bemutatott Gyilkosság az Orient expresszen című történet folytatása. A film igazi sztárparádénak ígérkezik, felbukkan benne a Wonder Woman filmek főszereplője, Gal Gadot, a Trónok harca sztárja, Rose Leslie, a négy Oscarra jelölt Annette Bening, ezen kívül Jennifer Saunders és a fentebb már említett Letitia Wright is megjelennek Branagh adaptációjában. A történet lényege, hogy a belga nyomozót, Hercule Poirot-t (akit a rendező, Kenneth Branagh alakít) ezúttal azzal bízzák meg, hogy találjon meg egy gyilkost, miközben ő Egyiptomban tölti nyaralását. A film debütálására ebben az esetben már nem kell sokat várni: a február 11-i premiert követően már a magyar közönség is izgulhat a belga nyomozóért. 

Jurassic World: Világuralom

A Jurassic World széria harmadik részeként kerül június 9-én a mozikba a Jurassic World: Világuralom című alkotás. Colin Trevorrow filmje visszanyúl a korábbi szereplőgárdájához, így újra találkozhatunk Owen Grady-vel (Chris Pratt) és Claire Dearinggel (Bryce Dallas Howard). Az imdb szereplőlistája szerint ismét felbukkanak majd Steven Spielberg eredeti történetének nagyágyúi is, úgy, mint az Alan Grantet alakító Sam Neill és az örök pesszimista Ian Malcolm, akit ezúttal is Jeff Goldblum visz majd a vászonra. A készítők egyelőre annyit árultak el, hogy a következő rész történetszála afelé veszi az irányt, hogyan akarnak az őslények világuralomra jutni, egyúttal a kiadott prológusban megelőlegezték, hogy filmjük új dinoszauruszokat is felvonultat majd. Az alkotást június 10-től láthatjuk majd a filmvásznon.

Tőrbe ejtve 2

Szerencsére nem kell sokáig várnunk, hogy újra találkozzunk a James Bond szmokingját vállfára akasztó Daniel Craiggel, mert idén újra láthatjuk a Tőrbe ejtve krimi második részében. Miközben Craig tavaly ősszel végigturnézta a sajtót a Nincs idő meghalni főszereplőjeként, nem felejtette el megemlíteni, hogy legközelebb a furfangos magándetektív, Benoit Blanc szerepét ölti majd újra magára. A Netflix egyébként nem sokat teketóriázott: látva Rian Johnson 2019-es első részének sikerét, azonnal lecsaptak a folytatás megrendezésének jogára. Craig jelenléte egészen bizonyos, viszont a szereplőgárda többi tagjának kilétéről egyelőre nem sokat tudunk, ahogyan a film pontos megjelenési dátumát is (egyelőre) homály fedi.

Borítókép forrása: Northfoto