Barion Pixel Könnyes szemmel búcsúzott James Bond – Coloré

Könnyes szemmel búcsúzott James Bond

2021. 09. 20.

Búcsút mondott egyik legismertebb karakterének Daniel Craig, aki 2005-ben vette át a brit kém szerepét Pierce Brosantől. Azóta az ötödik film, a Nincs idő meghalni is elkészült – forgatásának utolsó napján ragadták el az érzelmek a színészt.

Mint mondta:

,,Nagyon sok ember dolgozott rajtam kívül ezen az öt mozin, és minden egyes pillanatát élveztem a forgatásoknak – különösen ezét a filmét. Minden reggel örömmel keltem fel, amiért veletek dolgozhatok, mert ez volt az egyik legnagyobb megtiszteltetés életemben”.

Berlin,,germany, ,october,30:,actor,daniel,craig,attends,the
Fotó: Shutterstock/Puzzlepix

E szavak meglepően hathattak a színész szájából, különösen azért, mert 2015-ben, a Spectre – a Fantom visszatér forgatása után azt mondta, hogy előbb vágná fel az ereit, mint hogy újra a brit kém bőrébe bújjon. Szerencsénkre meggondolta magát, s beszéde után egy hatalmas tapsot is kapott kollégáitól.

A színész ettől még nem tűnik el a filmvászonról, hiszen jelenleg is készül a Tőrbe ejtve című széria folytatása, mely a remények szerint jövő évben kerül a mozikba.