Péterfy Bori: „Számomra a siker az, hogy még mindig akarok és képes vagyok a nulláról kezdeni”

Péterfy Bori színésznő, énekesnő idén egy új művészeti ágban, az irodalomban is letette a névjegyét: áprilisban jelent meg első, önéletrajzi ihletésű könyve. Borival az alkotás folyamatáról, a testéhez való viszonyáról, s a generációk közötti különbségekről beszélgettünk, de szót ejtett arról is, hogyan egyensúlyoz az anyaság és a munka között.

Coloré: A könyv bevezetőjében Tóth Júlia leírja, neki milyen élményeket, tapasztalatokat tartogatott a közös munka. Hogyan élted meg a saját portrékönyved elkészülésének folyamatát? 

Péterfy Bori: Nagyon izgalmas időszak volt! Amikor eldőlt, hogy valóban belevágunk, kételyek, illetve nem kevés félelem merült fel bennem, hogy mennyire akarom, egyáltalán jó ötlet-e ez. Alapvetően jobban szeretem, ha azt látják belőlem az emberek, ami és aki a színpadon vagyok – a magánéletemet óvom, távol tartom tartom magamtól a bulvárt, ezért nagy kihívásként éltem meg a könyv elkészülésének folyamatát. De aztán úgy voltam vele, hogy – pont az előbbiek miatt – lehet érdekes egy őszinte, szókimondó történet arról a nagyon különleges időszakról, amit az én generációm megélt.

Életút: 
Péterfy Bori színésznő, énekesnő népes, erdélyi művész család sarja. Dédapja Áprily Lajos, költő, műfordító, anyai nagymamája Jancsó Adrienne, előadóművész, édesapja Péterfy László, szobrász, bátyja, Péterfy Gergely kortárs író. 2000-2008 között a Krétakör, 2008-tól öt éven át az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház színésze. Bori emellett az Amorf Ördögök zenekar tagja volt annak 2006-os feloszlásáig, majd 2007-től a Péterfy Bori & Love Band énekesnője. Egy gyermek édesanyja, fia, Doma 11 éves. 

Hogyan zajlott a munkafolyamat? 

Nem született volna meg ez a kötet úgy, hogy nem találkozunk Júliával. Juli a kezdetektől fogva ismeri az egész művészetemet, rendkívül felkészült, jóízlésű valaki. Tematikusan haladtunk, csináltunk egy tervet, amitől aztán persze eltértünk. A beszélgetéseink során hétszáz órányi hanganyagot vettünk fel összesen. 

Fontos és tudatos döntés volt, hogy a kötet ne egy klasszikus, életrajzi mű legyen, hanem inkább egy új művészeti ágban való megnyilvánulás. Az volt a cél, hogy el tudjak mesélni magamról valamit úgy, hogy az nem egy szerep, nem egy film, nem egy dalszöveg, nem egy popszám, hanem egy könyv. Ebben volt nagy segítségemre a harmadik alkotótárs, Stark Attila grafikus (ő a zenekar állandó grafikusa is), aki a könyv vizualitásáért felelt.

Ugyan a saját visszaemlékezéseidet tartalmazza a kötet, mégis felmerült bennem a kérdés: kértél segítséget a családtagjaidtól, ők hogyan emlékeznek vissza egy-egy eseményre?

Minimálisan, hiszen ez az elejétől a végéig az én történetem. Az olyan töredékek esetében, amelyek régre nyúlnak vissza, vagy esetleg egy távolabbi rokonomról szólnak, persze megkérdeztem édesapámat. A családtörténeti vonatkozások miatt a húgomat is gyakran bevontam a munkafolyamatba, irodalomtörténészként ő ellenőrizte, hogy pontosan szerepelnek-e az információk a kötetben a költő, író felmenőinkről. Előfordult, hogy felhívtam egy-két régi arcot, hogy nem emlékszik-e arra, itt-ott mi volt, de alapvetően az én visszaemlékezéseim olvashatóak a kötetben.

Péterfy Bori, Borikönyv
A Borikönyv Péterfy Bori debütálása az irodalomban
Kép forrása: Péterfy Bori

Borikönyvet lapozgatva feltűnt, hogy nincs olyan nagy különbség a gyermek és felnőtt Bori fizimiskája között. Hacsak nem vámpír vagy (ami egyébként sok mindent megmagyarázna), adekvát a kérdés: hogyan tartod karban magad? 

Lehet, hogy vámpír vagyok, mert a múltkor, amikor vérvételen voltam, három asszisztensnő is próbálta levenni a vérem, de nem sikerült… (Nevet.) Egyrészt ennek van egy erős genetikai oldala, hiszen az őseimet végignézve sok jó példa van előttem, másrészt viszont hatalmas munka van benne, bennem. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy rengeteg energiám van, nagy a munkabírásom, örökmozgó vagyok. Akkor érzem jól magam, ha valamit csinálok, nem tudok tétlenkedni. Emellett szeretek élni, de ugyanolyan nagy hévvel élem meg a depressziót, rossz időszakot, mindent.

Azt gondolom, hogy ez a hullámzás is karban tartja az embert: ha nem elfolytjuk a dolgokat, hanem kiéljük, el- és megszenvedjük.

Emellett iszonyatosan sokat sportolok, vegetáriánus vagyok. Már gyermekkoromban is utáltam a húst, tehát ez számomra nem egy erőfeszítés, hanem így alakult kezdettől fogva. Nem foglalkozom túlzottan az evéssel, azt gondolom, mindenki túlzabálja magát, szerintem sokkal kevesebb is elegendő lenne a szervezet fenntartásához. Szoktam néha mondani (egy kínai bölcselet alapján), hogy „egyél feleannyit, szeress kétszer annyit és légy hálás”. Eszerint igyekszem élni. Úgy viszonyulok a testemhez, hogy ebbe vagyok belezárva itt, ebben a földi életemben (vagy ha nincs másik, akkor ebben az egy életemben), és nem szeretném, hogy az ellenségem legyen. 

A népes család történeteiben feltűnt, hogy a boszorkányság/asztrológia/ezotéria, egyszóval a földöntúli több ízben is felbukkan a família sorsában, hiszen anno Jékely-nagyapád francia asztrológusnő barátja szinte szóról szóra megmondta: színész és énekesnő lesz belőled… 

Igen, de ehhez hozzá tartozik, hogy az említett hölgy nem egy „bulvár” asztrológus volt, hanem egy igen komoly csillagász, kutató, aki egyébként (többek között) Marquez és Vargas Llosa írók levelezőtársa és barátja volt, akiknek ugyanígy elkészítette a horoszkópját. Tehát nem akármilyen tudású szakemberről beszélünk. 

Másrészt megcáfolnám a fenti jelzőket, mert kicsit félrevezetők lehetnek, inkább misztikumként hivatkoznék a jelenségre, hiszen a misztikum és a művészet kéz a kézben járnak. Misztikum alatt az élet rejtélyeit, megfejthetetlenségeit, furcsa véletlenjeit értem, mert mi, művészek ebből iszonyatosan sokat táplálkozunk. Ez inkább egyfajta lelki érzékenység, semmiképp nem egy ezoterikus, lila köd. 

S ha a hitedet kellene definiálnod? 

Nem szívesen beszélek ilyesmiről, erre is inkább azt mondanám, hogy nagyon érdekes és misztikus a világ, és biztos, hogy csomó olyan rejtély van benne, amit nem ismerünk. Nem tartom magam istenhívőnek, vallásosnak pedig semmiképp. 

Péterfy Bori, Merényi Dávid
Kép forrása: Péterfy Bori
A képet Merényi Dávid készítette

Neves családfádat ismerve volt-e, lehetett-e más út előtted, mint az előadóművészet? 

Valószínűleg nem nagyon, de ez már soha nem fog kiderülni. (Nevet.) Biztosan sok minden másban is jó lettem volna, de ezt már sosem tudjuk meg. Persze, tutira determinál, ha egy olyan, hiperérzékeny családban nő fel az ember, ahol mindenki a művészetével és az érzékenységével van elfoglalva, meg az alkotással, kreativitással. 

Hogyan éled meg, hogy neves felmenőid (Áprily Lajos és Jékely Zoltán) már nem olyan súllyal léteznek a fiatal generációk életében, mint ahogy az korábban jellemző volt? 

Ezzel nincs gond, s nem is lehet vele mit kezdeni. Érdekes, hogyan változik a világ, nyilván ennek vannak óriási veszteségei is, hiszen az internetes kultúra teljesen felforgatott mindent.

Mégis, ennek ellenére úgy gondolom, hogy az alapvető értékek maradandók, a költészet pedig mindig meg fogja találni azokat, akiknek az fontos.

Bízom abban, hogy ezek a dolgok nem múlnak el nyom nélkül, hiszen már évek óta mondogatják, hogy „jaj, senki nem fog olvasni”, ennek ellenére láthatjuk, hogy – hála a jó égnek – mennyi fantasztikus író, könyv, könyvesbolt létezik itthon, és színházba is szépen jönnek az emberek. Tehát én úgy gondolom, hogy ez a tendencia még akár vissza is fordulhat, és egyszer csak nem az időrabló bohóckodást akarják nézni a fiatalok TikTokon reggeltől estig, hanem inkább olyan dolgokat szippantanak magukba, amitől többek lesznek, s ezáltal a világ is jobb lesz. 

Hiszel még a magas kultúrában? 

A magas kultúra szóösszetételt nem szerettem soha, de igen, abszolút hiszek benne.

Mi jelenleg egy olyan társadalomban élünk, amelyben három legfontosabb érték van: a futball, a pénz és a hatalom. 

A mi országunkban sajnos ezek irányítanak jelenleg mindent, és a kultúra minden szempontból mostohagyerek az utóbbi években. Biztos, hogy ez hosszú távon tarthatatlan, mert a társadalom lassú halálához vezet, ha nincs kultúra. Szerencsére az emberekből ezt nem lehet teljesen kiölni, úgyhogy nincs veszve minden. Ezek szerintem folyamatosan mozgásban lévő, változó dolgok. 

Hova sorolod a Péterfy Bori & Love Band munkásságát? 

Mi egy individualista popzenekar vagyunk, de azt is mondhatjuk, hogy underground. Nem azt a fajta pop zenét csináljuk, ami nagy tömegekhez eljut, (ezek a viszonylag egy kaptafára készülő, könnyen emészthető dolgok, amelyek általában a rádióból szólnak), ennél azért izgalmasabb a mi világunk. 

Péterfy Bori, Pandur Balogh Norbert
“Senki nem szereti a rossz kritikát, hiszen mindig nehéz vele szembesülni”
Kép forrása: Péterfy Bori
A képet Pandur Balogh Norbert készítette

Szorongsz még amiatt, hogy hamis leszel-e valamelyik számban? 

Nem! Már nem szoktam, nem is lehet, főleg, ahogy én koncertezem: mászom, stage dive-olok, ezt csinálom, azt csinálom… Ez a stílus túlságosan is szabad ahhoz. Emellett a számaim nem arról szólnak, hogy óriási hangterjedelemben virtuózkodom bennük. Nyilván néha bosszantó, hogy rossz az akusztika. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy van-e füles monitor rendszerünk, vagy sem, torz hangokat hall az ember. Ezek technikai dolgok, nem lehet velük mit kezdeni. 

Korábban azt nyilatkoztad, hogy rettegsz a negatív visszajelzésektől. Mennyire hatnak meg most a kritikák? 

Senki nem szereti a rossz kritikát, hiszen mindig nehéz vele szembesülni. Emellett a nagyon komoly, rettegett színházi kritikusok nagy része ma már meghalt és ezt az iparágat is eluralta a sok önjelölt blogger, és a „majd én megmondom” típusú emberek tömkelege, de őket meg már senki nem veszi komolyan. Az, hogy Gipsz Jakab mit mond egy produkcióról, senkit nem érdekel, hiszen nem hiteles, így nincs súlya. 

A színházi szakmában pontosan tudjuk, kinek értékes a véleménye, a többit már leszarja mindenki. 

A zenésztársadalomban ugyanez működik. A rossz kritikát pedig felváltották a trollok, akik gondoskodnak arról, hogy az embernek meglegyen a hányingere napról napra. 

Mi jelenti számodra a sikert? Mivel magyarázod, hogy hamar sikerült bekerülnöd a mainstream körforgásba, s meg is tudtad őrizni a pozíciódat 16 éven át? 

A mi szakmánk folyamatosan változik, és szinte mindig a nulláról kell kezdeni, főleg színészként. Magyarországspecifikus tulajdonság, hogy hiába érsz el színészként komoly eredményeket, hiába kaptál nagyobb szakmai díjakat, egyáltalán nem biztos, hogy ömleni fog a meló. Ezzel szemben, ha Hollywoodban díjaznak egy színészt, onnantól kezdve felkerül a térképre, és borítékolható, hogy láthatjuk majd más filmekben is.

A zenekar szempontjából más, hiszen azt mi tartjuk össze, ilyen formán a mi felelősségünk. Persze ott is vannak kihívások, mikor már egyáltalán nincs rádiós lejátszás már évek óta, és még sorolhatnám a nehezítő tényezőket, de annyira szeretjük, hogy toljuk, amíg lehet. 

Számomra a siker az, hogy egyrészt még mindig tudom és képes vagyok a nulláról kezdeni, tele kérdésekkel és vággyal, emellett várom azt, hogy új kihívások érjenek. Persze a rengeteg visszajelzés, amit a rajongóktól kapok, az is baromi jó érzés. (Ma is kaptam például egy hosszú levelet, és tök jó volt olvasni.) 

Szintén egy korábbi interjúból derül ki: amikor megszületett a kisfiad, fél évre „lehúztad a rolót”, s a karrier versus gyermek kérdésben egyértelműen a gyermeked választottad. Nem tartottál attól, ha nem mész, nem hívnak? 

Nem, ez egyáltalán nem egy ilyen sarkított döntés volt. Amikor megszületett a fiam, egyértelmű volt, hogy fél évig semmi mást nem csinálok. Utána visszavettem a szerepem a Három nővérben az Alföldi Robi-féle Nemzetiben, illetve elkezdtem vállalni az újabb koncerteket is. Sok lemondással járó időszak volt, mert nagyon sok szerepajánlattal megkerestek, de akkor nem akartam vállalni. A színésznőknek iszonyú nagy kihívás a gyermekvállalás, hiszen délelőtt próbálsz, este játszol, nem tudtam elképzelni, hogyan tudnám ezt úgy csinálni, hogy közben otthon van a kisbaba. Innentől tudatosan évi egy szerepet vállaltam. Ki szerettem volna élvezni, hogy kicsi a gyerekem, nem akartam lemaradni semmiről, így próbáltam lavírozni a munka és a család között. Az Akváriumban egyszer kettévágattam magam egy bűvésszel, de élesben is megtenném, mert gyakran eszembe jut, hogy miért nincs belőlem több. 

Péterfy Bori, Pandur Balogh Norbert
Kép forrása: Péterfy Bori
A képet Pandur Balogh Norbert készítette

Mennyire változtatta meg, formálta át az anyaság az alkotói folyamatokat benned? 

Fura, mert már nem tudok magamra úgy gondolni, hogy milyen voltam, amikor nem volt gyerekem. Az egy új időszámítás, s onnantól már az az alapvetés, hogy ő van. Ezer dologban átalakultam, százezerben viszont ugyanolyan maradtam. Nem gondolom, hogy gyökeresen megváltoztam, jobb esetben csak sokkal jobbá válunk, emellett pedig sokkal parásabb vagyok. Onnantól, hogy gyereked van, folyamatosan idegeskedsz és aggódsz, de ezzel meg kell tanulni együtt élni. 

Ha már aggódás: félsz egyáltalán valamitől? 

Persze, rendkívül félős vagyok. Szoktam is mondani, hogy azért szeretek a színpadon lenni, mert ott nem érnek utol a saját démonjaim, szorongásaim. A való világban nagyon sok dologtól tudok szorongani. 

Kamaszként hamar elköltöztél otthonról a nagymamádhoz, saját elmondásod szerint azért, mert nem tartottad be az otthoni szabályokat, kikészítetted a szüleidet. Gyermeked, Doma már kiskamasz korban van: hogy látod jelenleg, (a közkeletű mondás szerint) visszakapod majd ugyanezt? 

Egyrészt ezt nem hiszem, hogy lehet előre tudni, de majd meglátjuk! Igyekszem teljesen másképp csinálni, mint az én szüleim. Mi sokkal erősebb szimbiózisban vagyunk, és dolgozom azon, hogy megmaradjon ez az őszinte, jó viszony. Szeretném, ha tudná, hogy biztonságban van, és nem kell titkolóznia. Nyilván lesz ezer titka, de szeretném, hogy teljes bizalma legyen abban: mindig mindenben mellette vagyunk,

még ha hülyeséget csinál, akkor is. 

Mik a terveid az elkövetkezendőkre? 

Ebben a furcsa világban nagyon hosszú távú terveket nem igazán lehet szőni, de azért mégis akad tennivaló. A zenekarral új lemezt szeretnénk, sok koncertünk is lesz idén, emellett remélem, hogy műsoron maradnak azok az előadások, amelyekben játszom. Mudruczó Kornél darabjával sokat utaztunk külföldre, reménykedem, hogy annak az előadásnak lesz még turnéja. Bízom benne, hogy megtalálnak majd új kihívások jövőre, hiszen a mi munkánk mindig olyan, hogy nem tudhatod, melyik nap csörren meg a telefonod egy felkéréssel, így folyton stand by-ban kell lenni. 

Ez is érdekelhet:
A Borikönyv nem egy szokványos portré az elcsépelt fekete-fehér, szigorú kronológiai sorrendet követő formátumban, de ez persze nem is csoda. Tóth Júlia Éva és Péterfy Bori vibrálóan színes alkotása az énekes-, színésznő életének egy-egy jelenetébe enged betekintést, s a kötet által kicsit közelebb kerülhetünk ahhoz, vajon miből lett a cserebogár. A Borikönyvről írt cikkünk ITT olvasható.

Borítókép forrása: Péterfy Bori, a képet Pandur Balogh Norbert készítette

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

A 3 legbájosabb csillagjegy az asztrológusok szerint