Barion Pixel ,,Egy biztos: aki írni akar, annak nehezére esik nem írni” – Coloré

,,Egy biztos: aki írni akar, annak nehezére esik nem írni”

2021. 11. 08.

2021 márciusában jelent meg Karády Anna első regénye, a Füredi lány, amit október 11-én a folytatás, a Füredi földesúr követett. Az írónővel beszélgettünk írásról, a történeteinek kialakításáról, és arról, hogy mennyiben változtatta meg ügyvédi karrierjét az, hogy írónő vált belőle.

Ugyan a mondás szerint ,,ne a borító alapján ítéld meg a könyvet!”, annyira egyediek és szépen kidolgozottak a könyveinek borítói, hogy az ember csak jóra számít a tartalmat illetően. Mennyire tükrözik a borítók az Ön ízlését?

Teljes mértékben engem tükröznek. Szerencsére, a kiadó kreatív szakembereivel a kezdetektől fogva hatalmas az összhang. Elmondom az ötleteimet, képeket is küldök, és utána kapok egy tervet. Általában már az első verzió tetszik, és csak apróságokon kell pontosítanunk, hogy tökéletesen azt tükrözze, amit mondani szeretnék.

Balatonfüreden él, és ügyvédként dolgozik. Mennyire állt feje tetejére a világ az első könyve megjelenése után? Ilyennek képzelte egy könyv megjelenését, és ami vele jár?

Igen, Balatonfüreden élek, és jogász a végzettségem, de a művészetek, a kreatív hobbik sosem álltak távol tőlem – pontosan ezért, a hozzám közelállókat annyira nem lepte meg, hogy írtam egy regényt; velem örültek, és velem izgultak a történet fogadtatásán, ami hála Istennek, kedvező volt.

Karády_Anna_írónő_Füredi_lány
Fotó: Karády Anna

A Füredi lány az első regénye, ezt követte a Cigányélet című novella, és nemrég jelent meg a Füredi földesúr. Mikor jön el az a pillanat egy ember életében, hogy ki meri magáról mondani, hogy író? Eljön valaha?

Nem tudom, hogy kinek mikor jön el, abban sem vagyok biztos, hogy ez fontos-e. Egy biztos: aki írni akar, annak nehezére esik nem írni, és ez így van jól. Az olvasók tesznek valakit íróvá? Vagy az író tartja magát annak, pusztán azért mert ír, függetlenül a közönségtől? Az eladott példányszám? Sok oldalról meg lehet vizsgálni a kérdést. Az én esetemben úgy történt, hogy ráéreztem az írás ízére, és mint egy elemi erő, magával ragadott. Ma már azt nem értem, hogyan tudtam előtte írás nélkül élni. Megtaláltam benne valamit, amiről fogalmam sem volt, hogy kerestem, és most, hogy megvan, rengeteg örömöt ad.

A történet szerint a főszereplő, Almássy Anna egyszer csak 1763-ban találja magát. A tettei és a viselkedése tükre annak, ahogy Ön viselkedne ilyen helyzetben?

Anna nálam jóval bátrabb, talpraesettebb lány. Habár engem sem kell félteni, Almássy Anna az igazi hősnő: erős, határozott személyisége segíti a kalandjai során, és nem engedi elveszni.

A Füredi lány nagyját 3-4 hónap alatt írta meg. Hogyan tudta összeegyeztetni az írást az ügyvédi teendőivel?

Mindig is igyekeztem tartalmasan tölteni a szabadidőmet, a kreatív tevékenységek jelen voltak a hétköznapjaimban, csak nem az írás formájában. Azokban a hónapokban, amikor a Füredi lányt írtam, minden más hobbim háttérbe szorult, és amint volt egy szabad percem, folytattam a történetet. Ezzel keltem és feküdtem, gondolatban egy részem a 18. században létezett. Nem filmet néztem vagy olvastam – kivéve ami, a történetemhez kellett – hanem írtam.

Karády_Anna_írónő_Füredi_lány
Fotó: Karsa Tímea

Ehhez képest a folytatásban már készen voltak a főbb karakterek és a helyszínek is. Ez mennyiben módosította a munkaidőt?

Valóban, a díszlet már állt a történet folytatásához, de ahogy a napok sem egyformák, így a második rész is tartogat új dolgokat, amihez szintén szükségeltetett utánajárás és tervezés. Vannak részek, amik könnyebben születtek, és olyan mondatok is akadnak, amelyek lassan, és arányaiban rettentő sok időt igényeltek. Nem rendelkezem még akkora tapasztalattal e téren, de számomra nagyjából egy év – egy könyv tűnik reálisnak, mert a kutatás, az ötletelés, az ellenőrzés, a kézirat átolvasása, szerkesztése időigényes folyamat. Füredet jól ismerem, ez rövidített a folyamaton, és persze a korábbi évek alatt szerzett tudás is.

Anna és Mihály történetének ez még nem a lezárása, ugyanis már előrendelhető a Füredi gyermek is. Már a kezdetekkor trilógiaként tekintett a Füredi lányra?

Már a kezdetekkor tudtam, hova szeretnék a történet végén eljutni, így a válaszom igen. A fejemben viszont még nem osztottam kötetekre, a trilógia az első rész megjelenése után realizálódott, ahogy elkezdtem gondolkodni a felosztásról.