Adott egy negyvennégy éves, kétgyermekes nő, feleség, aki napjai nagy részében a falhoz beszél magányában és fájdalmában. Egy nap aztán összeszedi minden bátorságát, és a ködös Liverpoolból Korfura utazik, majd új életet kezd. Önmagával. Néha nehéz előhozni magunkból a nagybetűs nőt, Balsai Móni Shirley Valentine-ként mégis megugorja ezt a feladatot, és mi nem győzzük csodálni érte.
Colore: Gyakran szokott a falhoz beszélni?
Balsai Móni: Igen, határozottan! Szoktam magamban beszélni, és mióta kutyánk van, az utcán is gyakran kapom magam azon, hogy hangosan beszélek magamhoz, vagy épp hozzá. Elég kínos ez még falun is, ahol lakunk, pláne a fővárosban. Most már úgy vagyok vele, hogy csak nevetek magamon: ez van, ha hülyének néznek, hát legyen, de akinek van kutyája, az úgyis érti, mire gondolok.
Hogyan bukkant rá a Shirely Valentine-ra?
Nagyon sokszor kerestek már meg azzal, hogy nincs-e valamilyen önálló estem, vagy egyszemélyes színdarabom, mert szerettek volna vidékre hívni játszani. Korábban nem volt ilyen, viszont amikor ránk tört a covid (rengeteg szabadidő, munkanélküliség, pénzhiány és kétségbeesés társaságában) és otthon ültünk bezárva, úgy éreztük, itt az idő! Elkezdtünk darabokat olvasni, feldolgozni. Végül eszembe jutott, hogy volt régen egy Shirley Valentine című darab, nézzük meg! Amikor Károly (Móni férje, Ujj Mészáros Károly, a darab rendezője – a szerk.) elolvasta és kijött a szobából, azonnal mondta, hogy ez az, végre megtaláltuk! Így született az ötlet, amit aztán a konyhánkban kezdtünk el próbálni. Utólag visszanézve elég vicces, mert ez a helyszín nem áll távol a darab színterétől, hiszen az szinte teljes egészében egy liverpooli konyhában játszódik.
Pályakép:
Balsai Móni Jászai Mari-díjas színésznő, akit a 2015-ben megjelent Liza, a rókatündér című filmnek köszönhetően zárt a szívébe a szakma és a közönség is. Azóta több, nagysikerű magyar filmben és sorozatban is láthattuk, többek között a Válótársak Jakab Tamarájaként, de szerepelt a 2017-es Kincsemben, és a 2019-ben debütált Drakulics elvtársban is. Jelenleg a budapesti Centrál Színház társulatát erősíti, a Shirley Valentine-on kívül láthatjuk a Házassági leckék középhaladóknak című előadásban, a Delilában és a Büszkeség és balítéletben is. Házas, férje Ujj Mészáros Károly rendező, egy gyermek büszke édesanyja.
Mi fogta meg a darabban igazán?
Iszonyú nagy életigenlés és pozitív hozzáállás van Shirley-ben, miközben azért nagyon durva, mély dolgokról szól a darab. Érdekes, hiszen az ember azt gondolná, hogy ha egy negyvenes életéről szól egy színmű, akkor az legfőképp ehhez a korosztályhoz szól. Ahogy haladunk előre a cselekményben kiderül, hogy ez nem feltétlenül egy nőről szól, s nem is kötődik életkorhoz. A tatabányai bemutató után például egy húszéves fiú lépett oda hozzám, és azt mondta, hogy nagyon tetszett neki a darab, és rendkívül elgondolkodtatónak találta. Nem is csoda, hiszen
minden kornak megvan a maga megrekedése, amikor azt érezzük: valami nem stimmel, szeretnénk változtatni rajta.
Ez persze nem feltétlenül párkapcsolati dolog, hiszen beszélhetünk akár karrierválságról vagy barátságok megromlásáról is. Ilyenkor az ember azt érzi: fulladozik. Aztán elkezdünk azon gondolkodni, mi nem stimmel. Ha eljutunk odáig a folyamatban, hogy feltegyük a kérdést, mit tehetünk saját magunkért, és mit szeretnénk helyette, egyáltalán mire vágytunk régen, az már hatalmas dolog. Az effajta megrekedéseket próbálja Shirley Valentine megoldani.
Mennyiben volt más (ha más volt egyáltalán) a férjével, Ujj Mészáros Károllyal való közös munka a korábbiakhoz képest?
Egy icipicit más volt, hiszen eddig mindig volt több munkatársunk, most viszont csak ketten voltunk a folyamatban. Utólag jutott eszembe, hogy atyaég, mennyire bátrak vagyunk, hogy a saját lakásunkba bezárva dolgozunk csak ketten… Az összezártság miatt elsülhetett volna ez nagyon rosszul is. Viszont szerencsére egyirányba gondolkozunk, másrészt a kapcsolatunk munkakapcsolatként indult: előbb tanultunk meg egymással dolgozni, s aztán tanultunk csak meg együtt élni. Emellett jól szét tudjuk választani, mi volt otthon, mert abban is vannak buktatók, hogy a gyerek ott alszik a másik szobában, a sarokban meg áll a mosatlan. Ha egy szent színházi környezetben próbálsz, könnyebb a dolgod, számomra például nagyon nehéz volt kizárni az otthoni környezetet, de megtanultam és belejöttem. Muszáj volt.
Miben különböznek leginkább Shirley-vel?
Hál’ istennek nem egy elnyomó kapcsolatban élek. (Nevet.) Viccet félretéve: van szabadságom, jobban tudok mozogni az élet minden területén. Érdekes módon viszont több a közös bennünk, mint ami nem: Shirley olyan pontokat érint a darabban, amivel nagyon tudok azonosulni. Emellett olyan jellegzetes figurákkal van körülvéve, mint például a tanárnője, aki az első pillanattól kezdve utálattal nézett rá, s ezzel együtt beskatulyázta őt; vagy ott az iskolatársa, akivel ki nem állhatták egymást, majd felnőtt korukban kiderült: egész végig olyanok akartak lenni, mint a másik.
Vannak-e olyan dolgok, amelyek kifejezetten irritálják Shirley figurájában? Ha igen, melyek ezek, s mit kezd velük?
Más színdarabok kapcsán elő-előfordul, hogy irritál egy karakter, de azt gondolom, még ha lenne is ilyen, akkor az színészileg inkább kihívást jelent.
Ezeket a szituációkat inkább élvezni szoktam, nem rettenek meg tőlük, mert jó ezeket az irritáló figurákat játszani. Kihívást jelent.
Shirley kapcsán nem a főszereplő, hanem a már említett tanárnő karaktere irritál a darabban, de talán azért, mert sajnos nekem is van hasonló tapasztalatom, élményem.
Mennyire jellemző a saját személyiségére, hogy ki mer lépni a szorongató helyzetekből?
Egyáltalán nem jellemző. (Nevet.) Ezen hosszú ideje dolgozom, de már a javulás útjára léptem, próbálok kiállni magamért. Ezért is jó ilyen karaktereket játszani, mert ez felnyitja az ember szemét. Két dolog miatt lettem színész: az egyik a színészet öngyógyító, terápiás mivolta, a másik pedig, hogy amikor ennyire jó darabot ír egy szerző, azt olyan jó érzés átadni a nézőknek, bízva abban, hogy ugyanúgy megérinti majd őket, mint engem!
Egy Önnel készült korábbi interjúban említette, hogy kétféle színész van: az exhibicionista és az a típus, aki kidolgozza magából a sérelmeit. Önmagát a második csoportba sorolja. Miket dolgozik/dolgozott ki magából Shirley figurája által?
Ami a darab egyik legfontosabb üzenete is, hogy lásd meg magadban a vágyaidat. Gyakran én magam is mások igényeit és óhajait figyelem, elégítem ki inkább, mint a sajátomat.
Shirley arra tanít, hogy figyeljek magamra és a belső hangomra, illetve arra, hogy én mit szeretnék.
Itt, ebben is megvan a terápia. Ha ez a nézőkkel is megtörténik, akkor már elértem, amit akartam.
Ez tehát a leglényegesebb üzenete Shirley Valentine-nak? Hogy lássuk meg a saját vágyainkat?
Shirley-nek rengeteg üzenete van, többek között ez. Azt hiszem, ennek a nulladik pontja, hogy fel kéne ismernünk, amikor rossz helyzetben vergődünk. Ez lehet egy családon belül verbális erőszak, vagy egy kamaszkori, iskolai helyzet, de akár egy baráti kiszolgáltatottság is. Lényegében bármi. Ezt követően meg kell próbálnunk valamit tenni ellene, s innen indul a darab veleje is: halljuk meg, mi az, amit mi szeretnénk, majd szedjük össze magunkat és a bátorságunkat, álljunk ki magunkért, s merjünk lépni. Ez a másik, ami elgondolkodtató ennek kapcsán: az ember általában saját magáért nem tesz semmit. Persze nem árt, ha néha sírunk és kiakadunk, de azért vigyünk a másik zsebünkben egy nagy adag humort. Aztán lépjünk!
