A szentjánosbogarak rendkívül népszerűek, ugyanis igazán különlegesek: világítanak a sötétben. Ennek természetesen megvan a maga oka, ám mégis felmerül a kérdés: hogyan képesek arra, hogy világot gyújtsanak a sötétségben?
A szentjánosbogár a Föld legtöbb pontján megtalálható, de igazán a szubtrópusi és trópusi vidékeket kedveli. Angolul firefly névre hallgat, míg magyarul egy sokkal költőibb nevet kapott a keresztségben, annak ellenére, hogy magához Szent Jánoshoz nincs sok köze. Az elnevezés oka az, hogy a népi megfigyelések szerint általában június 24-én lehet látni a legtöbb szentjánosbogarat. Ez a naptárban Iván napja, ami a János név szláv formájából született. Természetesen hiedelem is kötődik hozzá, mégpedig az, hogy ahol felcsap a földben a tűzláng, ott található a kincs.
A rovarok mérete legfeljebb a másfél centit érheti el. Rövid csápjuk és hosszúkás testük csak a hímek esetében végződik szárnyban, ugyanis a nőstényeknek a legtöbb esetben röpképtelenek. A szentjánosbogár a kertészek nagy barátja, ugyanis lárva korában csigákat is fogyaszt. A kifejlett bogarak azonban a lárvaként felgyülemlett tartalékaikból élnek, így nem táplálkoznak.
Hogyan világít a szentjánosbogár?
A világítás oka nem más, mint a párzás. Ahogy a tiszavirágok a víz felett lejtik násztáncukat, úgy a szentjánosbogarak a testükből kibocsátott fénnyel találják meg párjukat.
Maga a világítás meglehetősen bonyolult kémiai folyamat eredménye. A fényt a luciferin oxidációjával generálják, s ennek megfelelően, ha a bogár nem vesz fel több oxigént, a fény kihuny. Ez azonban csakis rajta múlik, ugyanis úgy játszik az oxigén felvételével, ahogy kedve tartja. A luciferáz nevű enzim gerjesztette fény általában zöldes vagy sárgás színű, és nemcsak a kifejlett bogarak, hanem a bábok és a lárvák is képesek arra, hogy világítsanak, és a föld alatt ezt évekig meg is teszik.
A villanások színe, mintája és hullámhossza fajonként eltérő lehet. A ,,fényjáték” leginkább az esti órákban, 9 és 10 között látható erdős, mezős területeken. A világító nőstény a földön maradva várja a hímet, és néha meg-megmozgatja és riszálja a potrohát, hogy könnyebben látható legyen. A hím akár 50 méterről is megláthatja a fényt, majd válaszjelet küldve igyekszik hozzá. A világítás azonban egyfajta nyelv számukra, és csak olyan bogarak találnak egymásra, amik egy jelnyelvet beszélnek. Minél erősebb fényt ad a nőstény, a hímek annál jobban értik a jelet, és fentről repülnek hozzájuk.
A világítás azonban nemcsak arra jó, hogy párt találjanak, hanem arra is, hogy elijesszék az esetleges ragadozókat, ugyanis annyira egyedi ez a képesség, hogy bármely madár vagy hüllő jogosan gondolhatja, hogy veszélyt jelent rá, ha elfogyasztja a különös, világító lényt.
A nász nem tarthat sokáig, ugyanis míg lárvaként éveket töltenek a föld alatt, maga a szentjánosbogár csupán legfeljebb két hétig él, és ebbe bele kell férnie a pártalálásnak, a násznak és a peterakásnak is. Sajnálatos módon a szerelem hamar véget ér, ugyanis a párzás után a hím rögtön elpusztul, a nőstény pedig a peterakás után még három napig él. Némely fajok nőstény egyedei leutánozzák más faj fényeit, és párzás helyett megeszik a hímeket, ami nem esik nehezükre, hiszen a nőstények nagyobbak, mint a hímek.
A szentjánosbogarak életük legfontosabb eseményeként meseszerű fényjátékot mutatnak júniusban, úgyhogy ha van rá lehetőségünk, érdemes megnézni, milyen is ez a különleges násztánc!
Forrás: Turista Magazin, Index.
Nyitókép forrása: Getty Images