Barion Pixel Ne hagyd ki a tiszavirágzást! Már csak pár napod van! – Coloré

Ne hagyd ki a tiszavirágzást! Már csak pár napod van!

2023. 06. 20.

A tiszavirágzás a nyár első felének legszebb természeti jelensége, amit nem érdemes kihagyni!

A tiszavirágzás csalóka név, hiszen joggal gondolnánk, hogy ekkor pompázatos virágok bontják szirmaikat a Tiszán. A pompázatos helyénvaló, nem úgy a virágok, ugyanis a tiszavirág egy kérészfajta, ami június közepe táján járja csodás táncát a folyó vizén.

A tiszavirág a kérészfajok egyik képviselője, melyet 1791-ben jegyeztek be. Bár úgy ismerjük, mint a faj, mely csupán egy napig él, ez nincsen teljesen így, hiszen ugyan ebben a formában valóban csupán 24 órája van, lárvaként három éven át éldegél a folyó üledékében.

Aranyosi Ervin, Tiszavirág című versében így foglalta össze e különös lények életét:

Egy nap csupán,
reggeltől estig,
Ennyi a kérész élete.
Rövidke nap,
bár csodaszép
és mennyi minden fér bele.
Életre kelni,
megszületni
egy hosszú álom volt csupán.
Felrepülni 
és eggyé válni
S meghalni egy szép éjszakán.

Mikor látható a tiszavirágzás?

A lárvaélet végén a tiszavirág imágóként fejlődik tovább, és egy nagyjából tízcenti hosszú rovar válik belőle. A szárnyfesztávolsága a rovarvilágban meglehetősen nagy, 6-7 centiméter. Miután feljön a víz felszínére, élete valóban rövid, ám annál tartalmasabb: kirepül, násztáncot jár, majd párzik, petét rak, és végül elpusztul. Egy napba zsúfolják az életet, és minden pillanatát kihasználják; szinte meg sem állnak a Tisza felett.

A tiszavirágzás általában június közepén látható
A tiszavirágzás általában június közepén látható / Fotó: Tuza Ráduly Marianna

A párzás után a nőstény nyolcezer petét rak a vízre, amik lesüllyednek, ahol megkezdik következő három évüket, melyet lárvaként töltenek. A tiszavirágzás maga a folyamat, ahogy párzás után a nőstények lerakják a petéket a vízre.

A nagyjából tíz napig tartó rajzás általában június közepén kezdődik, ami az időjárástól függően lehet valamivel hamarabb vagy később is, de akár el is maradhat. Az esti órákban érdemes kinézni a Tiszára, hiszen ilyenkor a legaktívabbak a tiszavirágok.

A hungarikummá nyilvánított látványosság a Tisza déli részéről indul, és felfelé halad. Bár ezen a területen a leggyakoribb ez a csoda, a Rábán és a Kőrösön is belefuthatunk egy tiszavirágzásba.

Nyitókép forrása: Tuza Ráduly Marianna