Barion Pixel Önéletrajz újratöltve, avagy a sikeres kiválasztás első lépése – Coloré

Önéletrajz újratöltve, avagy a sikeres kiválasztás első lépése

2021. 01. 18.

A koronavírus alaposan kibillentette egyensúlyából a munkaerőpiacot, ami többek közt azt is eredményezte, hogy a szokásosnál jóval több önéletrajz érkezik a recruiterek levelesládájába. Míg eddig egy-egy meghirdetett pozícióra jobb esetben tucatnyi jelentkező volt, addig most három-négyszeres a pályázók száma. Megkaparintani a vágyott munkát épp ezért nem egyszerű, azonban egy jól elkészített önéletrajzzal, hamar ki lehet tűnni a rengetegből.

A jó önéletrajz amúgy is esszenciális, de az elkövetkező hónapokban, években azonban aranyat fog érni, elvégre, ez az egyetlen A4-es papírlap tükrözi a személyiséget, a szakmai tudást, a jelentkezőt, mielőtt eljutna a személyes interjúig. Ez a digitális vagy kinyomtatott papapír lesz a belépő arra az útra, aminek a végén a vágyott karriercél körvonalazódik. Nem is kérdés, hogy mindent el kell követni annak érdekében, hogy felkeltse a munkáltató érdeklődését.

Oneletrajz ujratoltve avagy a sikeres kivalasztas elso
Forrás: pexels.com

Tizenötmásodperc a jó benyomásra?

Fájó igazság, de a munkáltató nagyjából 10-15 másodperc alatt, gyakorlatilag egyetlen rápillantás után eldönti, hogy tovább olvassa-e a beérkezett pályázatot vagy sem. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy megragadjuk a toborzó figyelmét. A jól strukturált szerkezet, egy jó fénykép és egy letisztult, színben is megfelelő önéletrajz, már sokat lendít a tovább olvasáson.

Vannak olyan sarkpontok, amiket mindenképp tartalmaznia kell az önéletrajznak, ilyen a személyes adatok és az elérhetőség, a karriercél, az iskolai végzettségek, azzal kapcsolatos kiemelkedő eredmények, az esetleges külföldi tanulmányok, a szakmai tapasztalat (időben visszafelé haladva), az aktuális nyelvtudás, a számítógépes ismeretek, jogosítvány és egyéb készséges, bizonyítványok, engedélyek vagy tudás. Noha mindez triviálisnak tűnik, a gyakorlat azt mutatja, hogy van, ami olykor mégis kimarad.

Természetesen vannak olyan információk, amiknek nincs keresnivalója a CV-ben. Ilyen az egészségi állapot, a családi állapot, a gyerekek száma vagy épp az, hogy az illető büntetett előéletű-e.

Húszhuszonegyre szabott CV

A jó önéletrajz minden sorának célja van. Sajnos az idei évre a folytonos túljelentkezés miatt az jellemző, hogy a HR-szakembereknek nincs idejük végigolvasni a komplett pályázási anyagot, sokkal inkább részeket ragadnak ki, egy-egy részletét olvassák el az önéletrajznak, épp ezért muszáj sallangmentesen, csak azokat az információkat megfogalmazni, amelyek hozzáadnak az anyaghoz. Érdemes a szakmai tudást kifejtő résznél akár mondatonként feltenni a kérdést saját magunknak, hogy valóban szükséges-e azt leírni, illetve a cég oldaláról is megvizsgálni annak releváns tartalmát.

A készségek tekintetében mindenképp hangsúlyozni kell az adaptációra, változásra való gyors hajlandóságot, a rezilienciát, és a gyorsan áttranszferálható tudást, hiszen most ezek azok a képességek, amelyek rokonszenvet keltenek a munkaadókban.

Ami a fényképet illeti, szintén fontos eleme a jelentkezésnek. Először is érdemes utána járni, hogy az adott cégnél szükséges-e, ugyanis bizonyos angol vagy amerikai gyökerű cégeknél az nem szükséges, ellenben az országhatáron belül maradva viszont szinte kötelező a fotó. Bármilyen pozícióról legyen szó, fontos, hogy naprakész, aktuális kép kerüljön a jelentkezésbe, mert ha személyes interjúra kerül sor, visszás érzetet kelt a munkaadóban, ha a vele szemben helyet foglaló ember szinte csak nyomokban hasonlít a CV-ben látott emberre. Lényeges az is, hogy üzleti megjelenésű, szolid fénykép készüljön, a nők esetében kevés sminkkel. Érdemes a fényekkel úgy játszani, hogy azok az arc előnyös részeit emeljék ki.

Hasznos, ha az adott cég elvárásaihoz passzintjuk az önéletrajz karriercélokra vonatkozó részét, hiszen egy jobban cégre szabott CV nagyobb szimpátiát vált ki, érhető módon.

Végezetül az is fontos, hogy legyünk jelen különféle állásportálokon, illetve a LinkedIn-en, hiszen jelenleg ezutóbbi az a felület, amit a toborzók és HR-szakemberek elsődlegesen a potenciális munkaerő felkutatására használnak.