Barion Pixel Nem csak a férfiszemnek volt csábító (x) – Coloré

Nem csak a férfiszemnek volt csábító (x)

2024. 04. 25.

Annyira kínos, hogy beszélni sem nagyon szeretünk róla, pedig a hüvelygomba-fertőzés igen gyakori a nőknél, ráadásul kellemetlen tünetekkel jár. A fertőzésnek sokféle oka lehet, köztük olyan is, amire nem is gondolnál.

„Három gyerekünk van, a nagyobbik hatéves, az ikrek hamarosan betöltik a négyet. Igen, igen, jól gondolod, rendesen meglepődtünk, amikor kiderült, hogy másodszorra két gyerek érkezésére számíthatunk. Mostanra már túl vagyunk a nehezén: a három fiú „összenőtt”, ha az ikrek éppen nem fognak össze a bátyjuk ellen, jókat játszanak együtt. Nagyon sokat vannak a szabadban, szeretnek bicajozni, hétvégente egyre többet megyünk velük kirándulni is – a férjemmel korábban rendszeresen jártunk komoly túrákra, szóval nagy öröm, hogy visszatér az életünkbe a természet. Amúgy is sportos pár vagyunk: én évekig jártam szinkronúszó edzésre, a párom meg vízilabdázott – hát persze, hogy az uszodában jöttünk össze –, de aztán a gyerekek érkezése kicsit eltávolított bennünket a sportolástól. Most, hogy már nagyobbak a fiúk, újra járhatok én is rendszeresen mozogni” – mondja a 35 éves Vivi, aki különleges meglepetést talált ki a férjének.

Szülinapi meglepetés az edzőteremből

„Először arra gondoltam, a közeli parkban kialakított futópálya lesz az én edzőpályám, de aztán egy esti netes olvasgatás közben rábukkantam egy cikkre, amely a rúdtáncról szólt. Ne vigyorogj, nem egy erotikus lapot nézegettem. Igaz, hogy a férfiak számára mást is jelenthet, de a rúdtánc igenis sport, méghozzá kemény: nemcsak erő és kitartás kell hozzá, de jó, ha hajlékony is az ember. Ez nálam megvolt még a szinkronos időkből, szóval belevágtam az edzésekbe. Előbb hetente kétszer, aztán már háromszor is mentem, egyrészt, mert jó kis közösség volt a teremben, másrészt meg azért, mert azt találtam ki, hogy a születésnapján meglepem a páromat egy Flashdance ihlette előadással – ahhoz meg kellett még egy edzés.”

Viszket, ég, fáj – de miért?

„Az edzőm, Zita ajánlotta a zenét, arra kitalált egy koreográfiát, amit fél év alatt, kemény gyakorlással meg is tanultam. A szülinapi bemutatóra csillogó, flitteres, szexi dresszt csináltattam, és az utolsó két edzésen fel is vettem, hogy abban próbáljam a gyakorlatot. Na, ezt nem kellett volna – legyint Vivi. – A szokottnál több időt töltöttem a teremben, jól leizzadtam, és persze lusta voltam átöltözni, a csilivili mezben mentem haza. A második alkalom után már éreztem, valami nincs rendben alul: viszketett és égett, a pisilés is fájt, mindehhez még túrós állagú, sárgásfehér hüvelyfolyás is társult. Ezekből a jelekből, no meg a korábbi keserves tapasztalatok alapján arra jutottam, hogy hüvelygombám van. Nem értettem, miért. Nem szedtem mostanában antibiotikumot, nem használok hormonális fogamzásgátlót, figyelek a higiéniára és – hála az edzéseknek – stresszes sem voltam az utóbbi időben. Mi lehet az ok?”

Ha felborul az egyensúly, szaporodik a gomba

A hüvely gombás fertőzését leggyakrabban a Candida albicans nevű gomba okozza. Ez a gomba egészséges állapotban is jelen van az emberi szervezetben, a hüvelyflóra természetes alkotóelemei közé tartozik. Az egészséges hüvelyflóra enyhén savas kémhatású (3,8-4,2 pH), amit a tejsavtermelő Lactobacillusok tartanak fenn. Ez a közeg gátolja a kórokozók szaporodását. Ha a Lactobacillusok száma csökken, a kényes egyensúly megbillen, és a Candida elszaporodik. A hüvelyflóra egyensúlya számos ok miatt „borulhat”: magas szénhidrát-tartalmú ételek fogyasztása, antibiotikumkúra, hormonális fogamzásgátlók használata, diabétesz vagy más endokrin betegség, a stressz, az intim területek túlzott tisztítása, de akár a helytelen alsónemű-használat is hatással lehet rá.

Csini volt a dressz, de nem szellőzött

Vivinél pont ez okozta a bajt: a gyönyörű, színes, szexi dresszben nem szellőzött az intim terület, a párás közegben gyorsan elszaporodtak a gombák. „Amikor rájöttem, a fejemet vertem a falba, de tudtam, hogy mit kell tennem. Korábban is használtam már a patikában vény nélkül kapható Micovag Plus hüvelykúpot, ami segített, ezért mindig van otthon egy dobozzal. A Micovag tejsavat tartalmaz, helyreállítja a hüvely élettani pH-értékét, ami ily módon képes gátolni a gombák szaporodását. A Micovag Plus másik összetevője a nyugtató és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert gyógynövény, a kamilla illóolajából kivont bizabolol, amely csillapítja a viszketést és az égő érzést. A hüvelykúp most is jó szolgálatot tett – pár nap alatt rendbe jöttem, így a szülinapi partit sem kellett lemondanom. Kár lett volna: a párom nagyon örült a bemutatónak – no meg az azt követő éjszakának is.”

Micovag
Micovag Plus – Patikában kapható gyógyászati segédeszköz / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A borítókép forrása: Pexels

(Hirdetés)