A hüvelygomba – bár azt hihetjük róla, hogy a mi pechünk – sokkalta több nőt érint, mint gondolnánk!
A hüvelygombáról nem szeretünk beszélni, holott sokkalta több nőnek van, mint gondolnánk. Vendégszerzőnk, Nóri most megtörte a csendet.
Soha senkinek nem beszéltem a rendszeresen visszatérő hüvelygombámról. Akárhányszor előjött, mindig zavarban éreztem magam. Nem akartam elhinni, hogy már megint itt van, és már-már leprásként érezve magam, kerültem az embereket. Senki nem mondta, hogy így csináljam, de szinte ösztönös volt, hiszen erről senki nem beszél. Még a barátnőim sem említették, hogy ilyen problémájuk lett volna. Folyton a pasik, a nyaralás, a munka, a könyvek és sorozatok, de erről nem volt szó. Talán nekik soha nem volt?
A közösségi médiát görgetve sem az jön szembe, hogy bárkinek hüvelygombája lenne, bezzeg a bőre mindenkinek csillogó, a foga fehér, bikiniben tökéletes a teste, és persze a mosolya gondtalanságról árulkodik. Mintha minden nő magabiztosan, felszabadultan és bármiféle probléma nélkül élne a testében.
A fordulat – hüvelygombája mindenkinek volt már?
Egyik nap a kolléganőimmel ebédeltem, amikor az egyikük mesélte, hogy antibiotikumot szedett, és félvállról hozzátette, hogy reméli, hogy ezúttal megússza az antibiotikum szedését gombás fertőzés nélkül. Kis híján kiesett a villa a kezemből. Legnagyobb meglepetésemre a másik kolléganőm hozzátette, hogy neki is épp most múlt el.
Tényleg? Ennyi mindenkinek volt már? Háromból háromnak? Döbbenten hallgattam őket. Bár nem volt benne logika, mégis azt hittem, hogy csak nekem volt ilyen gondom a környezetemben, erre kiderül, hogy ez egy teljesen hétköznapi jelenség. De akkor miért nem beszélünk róla? Annyi mindent megosztunk egymással mi, nők! A menstruációs panaszokat, kibeszéljük a szexet, kibeszéljük a menopauzát, akkor a hüvelygombát miért szégyelljük? Azt hisszük talán, hogy a higiénia hiánya okozza, holott ez koránt sincs így!
Biztosan a közösségi média is hibás ebben, hiszen az ilyen típusú egészségi problémák nem kapnak teret, amivel nincs baj, csakhogy az ember elfelejti, hogy emberből van és nem minden tökéletes, sőt, korántsem az!
Ráadásul az ott látható fotók sokszor hazudnak. Egy mosolygó családot látunk, és ki tudja, mi zajlik otthon. Vagy egy nyaralós fotó esetében nem tudhatjuk, hogy előtte nem gyógyszertárba ment-e az illető gyógymódot találni valamire, akár egy hüvelygombára. Boldognak, gondtalannak és magabiztosnak mutatjuk magunkat, holott ugyanazokkal a problémákkal küzdünk. Mégis szégyelljük, és egyedül próbálunk megoldást találni ahelyett, hogy megosztanánk egymással a tapasztalatokat. Éppen ezért lenne fontos, hogy nyissunk és beszéljünk róla. Persze nem kell, hogy minden beszélgetés az egészségügyi témákról szóljon, elég, ha csak felvetjük, mert a másik, ha csendben is marad, meghallja, és elkönyvelheti magában, hogy nincs egyedül. És pont ez az, amire szüksége van.
Ma már látom annak az előnyét, hogy megtapasztaltam a hüvelygombát, mert azt is felismertem, hogy ami velem megtörténik, az másokkal is megtörtént már, de kijöttek belőle. A tudat pedig, hogy nem vagyok egyedül, már önmagában gyógyír!