Privát szigetek reneszánsza, avagy mi a közös Gates-ben, Bransonban és Epsteinben?

Átlagembertől kezdve a brit utazásmogulon keresztül a Microsoft vezéréig lényegében lassan se szeri se száma azoknak a vezetőknek, akik több milliárdos szigetekbe fektették vagyonuk egy részét. Lássuk, kik ők és milyen áron jutottak hozzá a világ eldugott pontjain lévő, mesés helyszínekhez!

Talán egyedül Isten a tudója annak, hogy a pénz elköltésének hányféle módja lehet. Vannak, akik vállalkozásba kezdenek, hogy megfialtassák tőkéjüket, mások tárgyakra verik el. Megint mások viszont az egzotikus élmények és a privát szigetek erejében hisznek. 

Ilyenek például Marshall Mayer és társai is, akik 2018-ban indították el a „Vegyünk egy szigetet” nevű projektjüket. Mint kiderült, a szokatlan ötlet igazán gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen a baráti társaság mintegy 250 ezer dollárt (86,5 millió forintot) gyűjtött össze közösségi finanszírozásból, ami bőven elég volt arra, hogy egy 1,2 hektáros lakatlan szigetet vásároljanak: egészen pontosan a Belize partjainál fekvő Coffe Caye-t, adta hírül nemrég a CNN.

A fiúk azonban itt nem álltak meg, hiszen a szigeten megalapították a Principality of Islandiát, azaz létrehoztak egy különálló nemzetet, amelynek már saját himnusza és kormánya is van. Ugyan a nemzetközi közösség nem ismerte még el a nemrég megalapított ország függetlenségét, (hiszen az még mindig Belize fennhatósága alá tartozik), ez nem szegi a fiatalok kedvét, hiszen azok továbbszövik ambíciózus terveiket. 

Viszont nem Mayer és társai az egyetlenek, akik egy sziget megvásárlásába fektettek be az elmúlt évek során, hiszen a milliárdosok lassan sportot űznek abból, hogy eltulajdonítsanak maguknak egy keveset a Föld javaiból. 

Sir Richard Branson

Ugyan Sir Richard Branson neve nagyrészt a Virgin Atlantic légitársaság kapcsán lehet ismerős, az üzletember nem csak a levegőben, hanem az űrben és az óceánon is megvetette már a lábát: tavaly ősszel tette vízre Scarlet Lady nevű luxushajóját, amely több mint 2770 utas szállítására alkalmas, emellett hat bárral, ugyanennyi közösségi helyiséggel, színházzal, személyes zenehallgató állomásokkal, karaoke- és moziteremmel is rendelkezik. Nem sokkal korábban már megjárta a légkör magasabb szféráit is, hiszen Unity nevű rakétahajtású repülőjével 89 kilométer magasságba emelkedett az űrbe.

Ahogy mindenkivel, úgy Bransonnal is előfordul, hogy a nagy hajtás közepette megfárad, ilyenkor gyakran visszavonul a brit Virgin-szigeteken található két szigete, a Necker vagy a Moskito-sziget valamelyikére. Előbbit „mindössze” 120 ezer dollárért vásárolta meg, később ökosemleges üdülőhellyé alakította át. A Moskito-szigethez már drágábban jutott hozzá: több mint 12,5 millió dollárt fizetett érte még 2007-ben. Ez a sziget egyébként a hírességek egyik kedvence, hiszen luxusvillái és természetközelisége garantálja a teljes kikapcsolódást az érdeklődők számára. Erről az alábbi promóvideó is tanúbizonysággal szolgál. 

Bill Gates

A Microsoft vezérét sem kell félteni, ha exkluzív pihenésről van szó. A világ jelenleg negyedik leggazdagabb embere 2006-ban 25 millió dollárért vásárolta meg a belize-i Grand Bugue szigetet. A 314 hektáros területen lehetősége van arra, hogy horgászat vagy nyílt vízi sportok képében eressze ki a fáradt gőzt, de ha épp dzsungeljárásra van kedve, a sziget déli részén azt is megteheti. 

Roman Abramovich

A Chelsea angol futballklub tulajdonosa nem csak a focival kapcsolatos döntéseivel kerül a címlapokra, hiszen nagy médiavisszhangot keltett az a történet, miszerint nemrég több mint 90 millió dollárért vásárolt egy szigetet a francia fennhatóság alatt álló Saint-Barthélemy-n, a Karib-tenger keleti részén. A mintegy 70 hektáros szigeten gyönyörű kilátás tárul a tulajdonos elé, emellett úszómedencék és teniszpályák hadai kínálják tálcán a lehetőséget egy kis testmozgásra, persze csak a foci után. 

privát szigetek, Saint-Barthélemy, Gustavia, Abramovich
A kilátás Saint-Barthélemy fővárosában, Gustaviában
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Dietrich Mateschitz

A Redbull alapítója sem habozott 2003-ban, amikor lehetősége nyílt megvenni a Fidzsi-szigetek egyik ékkövét, a Laucala-szigetet. A több mint 3500 hektáros területen esőerdők, fehér homokos strandok és kókuszfák váltogatják egymást. A diverzitásnak megfelelően Mateschitz anno 10 millió dollárért jutott hozzá a szigethez, amelyet azóta üdülőhellyé alakított át: a vendégek 5600 dollár/éjszaka áron szállhatnak meg a szigeten.

Jeffrey Epstein

Az említett szigetek közül talán egyik sem tett szert akkora hírnévre, mint a Jeffrey Epstein tulajdonában lévő Little St. James és Great St. James privát szigetek, amelyek épp a napokban kerültek újra a média látóterébe. Epstein korábbi ügyvédje ugyanis megerősítette, hogy a “James-eket” árulják: a szakemberek szerint a két sziget akár 125 millió dollárt, azaz 43 milliárd forintot is érhet összesen

A dolog pikantériája, hogy a szexuális visszaéléseiért elítélt, majd a börtönben rejtélyes körülmények között meghalt Epstein „mindössze” 8 millió dollárért jutott hozzá a 90 hektáros Little St. Jameshez 25 évvel ezelőtt, míg a Great St. James-t 22,5 millió dollárért vásárolta meg 2016-ban. Utóbbi egyébként szinte teljesen érintetlen, míg a Little St. James helikopter leszállóval, magánkikötővel, benzinkúttal és medencékkel felszerelt terület. A híradásokban gyakran szereplő központi épülethez ezen kívül négy vendégvilla, magánstrandok és edzőtermek is tartoznak. 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!