Hol nyaraljunk? A Balatonon, az Adrián… vagy inkább irány az űr?

Élesedik a verseny az űrturizmusban, miután Richard Branson vállalata, a Virgin Galactic zöld utat kapott, hogy immár turistákat is szállítson az űrbe. Mindeközben már idén júliusban a világűrbe készül az Amazon alapítója, Jeff Bezos, és természetesen nem akar kimaradni a buliból Elon Musk sem, aki egy Tesla Roadsterrel már most képviselteti magát a kozmoszban. Nemsokára pedig az első űrhotel is megnyithat.

Miközben mi azon vacillálunk, hogy a járványhelyzet közepette meg merjünk-e kockáztatni egy rövidebb nyaralást valamelyik szomszédos országban, addig mások az űrturizmus beindítására készülnek. Mégpedig előbb, mint gondolnánk.

A Virgin Galactic néhány napja jelentette be, hogy a Szövetségi Repülésügyi Hatóságtól (FAA) megkapott minden szükséges engedélyt, így most már semmi sem áll Richard Branson és űrhajója útjába: irány az űr. A brit üzletember cége azt követően szerezte meg a repülési engedélyt, hogy 2018 óta három alkalommal is sikeres tesztrepülést hajtott végre a vállalat új-mexikói bázisáról, legutóbb május 22-én, amikor is a jármű 89 km magasba emelkedett, s ezzel megközelítette az űrhatárt. (Ezt egyébként 100 km-es magasságtól számolják.) Az erről szóló, május 23-án közzétett videót eddig közel másfél millióan látták YouTube-on.

Forrás: YouTube

Mielőtt az űrturizmust nagyüzemben elindítanák, a következő hónapokban még végrehajtanak három további próbarepülést: először a cég mérnökei szállnak fel, hogy még utoljára tüzetesen ellenőrizzék a technikát, majd a második körben maga Richard Branson is bevállalja a nem mindennapi kirándulást – kíváncsiságán túl repülésének célja minden bizonnyal megmutatni azt, hogy a cégével repülni teljesen biztonságos, s nyilvánvaló, hogy utazása komoly marketingcélokat is szolgál. Végül pedig egy tudományos küldetés keretében az olasz légierő pilótái tesztelik az űrsiklót – írja a Phys.org.

Érdekesség, hogy míg a konkurens Elon Musk (SpaceX) és Jeff Bezos (Blue Origin) cégei újrahasznosítható rakéták segítségével lövik fel a teljesen automatizált űrkapszulákat, addig a Virgin Galactic szárnyas űrsiklóját egy hordozórepülő hasáról indítják útnak a magasból, és a járművet pilóták vezetik.

Minden jel arra mutat, hogy az űrrepülésekre lesz kereslet, hiszen eddig már 600-an váltottak jegyet a 250 ezer dolláros (kb. 74 millió forint) űrutazásra, a későbbi foglalások pedig ennél is többe kerülhetnek majd.

De ki lesz az első?

Az erőfitogtatás egyre látványosabb, Jeff Bezos, aki mellékesen az Amazon alapítója is, bejelentette, hogy július 20-ára, a Holdra szállás 52. évfordulójára időzíti saját űrsiklója elindítását, és az utazáson ő maga is részt vesz a testvére és két másik személy társaságában. Akárcsak a Holdra szállás esetében most sem lehet tudni, hogy – ezúttal turistaként – ki hódítja meg előbb a világűrt, azaz, hogy Bezos vagy Branson kerül be a lépéssel a történelemkönyvekbe. (De akár még az is megtörténhet, hogy Elon Musk csendben lekörözi mindkettőjüket.)

A Blue Originre még nem kezdték el a jegyek árusítását, és egyelőre azt sem tudni, hogy mennyibe fog kerülni az amazonos űrkirándulás, azonban borítékolható, hogy ez az utazás is csillagászati áron lesz.

Száll ide, száll oda

Hamarosan nemcsak kiugorhatunk az űrbe, hanem akár vakációzhatunk is odafent, hiszen a Daily Star információi szerint 2027-ben megnyílhat az első űrhotel, a 400 vendég fogadására alkalmas Voyager Station.

Urhotel Voyager Station
Kép forrása: YouTube

A gyűrű formájú szállodát az Orbital Assembly Foundation (OAC) építené, és a látogatókat a fantasztikus kilátás mellett étterem, mozi, könyvtár, sőt spa is várná. A kényelem és a szolgáltatások a fejlesztő ígéretei szerint a tengerjáró hajókéval vetekszenek majd, a földihez hasonló körülményeket pedig mesterséges gravitációval teremtik meg. Aki úgy dönt, hogy kipróbálja a magaslati élményt, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia: egy háromnapos kiruccanás ugyanis fejenként körülbelül ötmillió dollárba fog kerülni.

Az angol nyelvű kedvcsináló itt tekinthető meg:

Forrás: YouTube
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Ősvilági Pompeji, makierdő, bobpálya és csillagpark – 4 fantasztikus hazai úti cél